Szabad-e halottal szexelni?

„Cecilia Johnsson úgy gondolja, hogy a halottal, valamint a testvérrel való szexuális kapcsolat ok. S mint a fiatal svéd liberálisok szóvivője, ezt hírül is adja az Aftonbladet-ben. A hír megjelent a Daily Mail Online-on is, s Őry Mariann cikkének köszönhetően immár tudhat róla a magyar közönség is. Mondhatnánk, hogy Cecilia Johnsson őrült, avagy beteg, s nem kell az üggyel foglalkozni. Csakhogy Cecilia Johnsson itt nem nyilvános gyónást gyakorol, amelynek során bevallja a normálistól eltérő titkos gondolatait, hanem provokatív és demonstratív módon azt üzeni, hogy közösségi norma pedig nincs. Nincs olyan erkölcsi törvény, amelynek az érvényessége az egyéni szabadság még teljesebb kiteljesítése jegyében ne lenne megkérdőjelezhető. Jöhet a nekrofília és a vérfertőzés is. (...)

Nem nehéz belátni, hogy ha az egyén a társadalom alapmértéke, s az egyéni szabadság a legfőbb jó, akkor nem marad semmi sem, ami a társadalmat összetartsa. Marad legfeljebb a jog, amely az egyéni jók versengésének valamiféle keretet ad, de eltűnik a közös megegyezés a jóban. Így a társadalom legfeljebb atomizált egyének számtani összessége lehet, csak épp az tűnik el, ami egy társadalmat közösségé tehet, a közös hit a közös jóban, a lélek, a lelkesültség, a vízió valamiféle közös hivatásban. A közösségi identitás, amelyet közösen elfogadott normák tartanak egybe. (...)

Nem nehéz belátni, hogy az a gondolkodás, amely a szubjektum szabadságát teszi meg a legfőbb jónak, előbb-utóbb a szabadság külső kereteit számolja fel, hiszen nem marad immár semmi sem, ami alapul szolgálhatna a jó társadalom megszervezésének. Marad az atomizált és magányos egyén, aki önmaga szubjektivizmusába menekül abban az illúzióban, hogy immár szabad. Jellemzően, a határtalan szabadság kiélésének a terepe ezúttal is a magánélet, a szubjektum belső világa. Miután a közösségi erkölcsi világrend összeomlott, nincs is immár semmiféle külső tekintély, amely azt közvetíthetné.

Valamikor Európában az abszolút erkölcsi világrend tekintélyét az egyház közvetítette. Nyilván megkérdőjelezhető módon és bűnökkel terhelten. De mégis, a szerepe az volt, hogy volt egy abszolút viszonyítási pont, amelyhez képest a jó és rossz kérdésében dönteni lehetett.  A hagyományos értékek világának nem az volt a lényege, hogy abban mindenki tökéletes volt, mert betartotta a normát, hanem az, hogy volt a transzcendensből eredeztetett, megkérdőjelezhetetlen norma, s ezért volt bűn és bűntudat is. Cecilia Johnsson-nak nincs bűntudata. Mert nincs norma, sőt azt üzeni, hogy ilyen normarendszer nem is lehet. Felteszem, erre még büszke is. Ő nagyon-nagyon szabad ember.”