Magas színvonalú ügyeleti ellátás már nem nyújtható

„Előzmények:

Megnőtt a terhelésünk: bezárt Csorna, Kapuvár, Komárom, Kisbér, Bábolna (itt mind volt sebészet), Mosonmagyaróvár sebészeti tevékenysége az orvos létszám miatt is jelentősen beszűkült, nagyobb csonkoló műtéteket (gyomor, nyelőcső, hasnyálmirigy, máj,) sem itt, sem Sopronban nem végezhetnek.

A kórház regionális centrum lett, annak minden következményével. Szakmai profiljaink miatt az ország minden részéről, Budapestről is jönnek betegek.

A háziorvosi rendszer gyengesége miatt is irgalmatlan terhelés nehezedik a sebészeti rendelőre. Három éve mellkas sebészeti profil indult az osztályon (ennek örülünk, de ez is plusz munka). A megnyílt SBO jelentős betegforgalmat generál, aminek egy része természetesen a sebészetre is hárul.

Az orvos létszám csökkent, ütőképes szakorvosok hagyták el az osztályt, a helyettük érkezett fiatalok az ő munkájukat még nem tudják átvenni. A létszám miatt a valamikori négysoros sebészeti ügyeleti beosztás mára kétsorosra apadt úgy, hogy sokszor a két emberből az egyik gyermeksebész- érsebész –rezidens, fél-egy éves tapasztalattal. Így be kell látni, hogy a korábbi magas színvonalú ügyeleti ellátás már nem nyújtható, a beteg biztonság sérül. A kétsoros ügyelet is csak úgy osztható be, hogy maximális túlmunkát kell vállalnunk, havi több mint 200 munkaórával.

Próbálkozás:

2014 decembere óta hívtuk fel az osztályvezető főorvos figyelmét a megnőtt terhelésre, az ebből fakadó munkahelyi anomáliákra (ügyelet, rendelő, SBO), a csökkenő paraszolvenciára (hálapénz- a szerk.) a változatlan bérekre és az így csökkenő jövedelemre.

Jövedelem:

Alapbéreink törvényileg meghatározottak, alacsonyak. Az ügyeleti díjak szintén behatároltak, alacsonyak, még az úgynevezett kiemelt ügyeleti díj is. Ez utóbbit – a kötelező és önként vállalt túlmunka manipulálásával – teljesen átláthatatlanul számolják el. Például nem tekintik a kórházban töltött ügyeleti idő teljes hosszát munkaidőnek, ezt így is fizetik, sőt, mivel ügyelet után haza kell menni, még un. mínusz órákat is termelhetünk egy ügyelettel.

A hiányszakmában dolgozók egyéni, vagy a miénkhez hasonló technikával, ha tetszik, végső kétségbeeséstől vezetve zsarolással küzdötték ki ezeket a jövedelmeket. Pl.: trauma, intenzív osztály, belgyógyászok, az sbo-on, pathológusok, nephrológusok. Utóbbiak fel is mondtak, majd visszajöttek. Ezekre a bérrendezésekre, pótlékokra, bújtatott jövedelmekre mindig volt kerete a vezetésnek.

A mi béreink elismerten azért ilyen alacsonyak, mert bele kalkulálják a paraszolvenciát is.

A környező kis kórházakban – az ellátás biztosítása érdekében (orvoshiány) – magasabb bérekért, kialkudott, a miénknél kétszer, háromszor magasabb ügyeleti díjakért dolgoznak sokkal kevesebbet úgy, hogy a legkisebb problémásabb esetet már küldik is nekünk. Óriási eltérések vannak ugyanakkor Budapest-vidék viszonylatban is, előbbiek javára. Sok helyen engedik (nálunk nem) a vállalkozásban való ügyelést, lényegesen magasabb, kialkudott órabérekért.

Hálapénz: az életszínvonal csökkenésével évek óta csökken. Látva a sokszor nyomorult betegeket, nem is fogadunk el semmit. Mi beosztott dolgozók sosem kértünk előre, nincs meghatározott tarifa, így amit kapunk, ha kapunk, az tényleg hálapénz.

Célkitűzéseink:

Megnövekedett beteglétszám, ellátási terület, szakmai profil, ügyeleti terhelés, adminisztratív munka, ambuláns betegforgalom, felelősség az egyik oldalon, változatlan alapbér, nevetséges ügyeleti elszámolás és ügyeleti díj, csökkenő paraszolvencia - ergó csökkenő nettó jövedelem, társszakmák sikeres bérharca, regionális kórházak lényegesen magasabb fizetései a másik oldalon. Ez így nem mehetett tovább. Házon belüli megoldásban voltunk érdekelve. Naivan azt hittük, meg tudunk egyezni, ahogy a többi szakmával is megegyeztek. Számításaink szerint, az ügyeleti díjak emelésével, pl. pótlék formájában, már teljesülnének kéréseink.

Első beadvány:

A decemberi beadvány nem volt gondosan megszerkesztve, bár szerintünk a számok stimmeltek, mégis félreérthető, félremagyarázható volt, ezért aztán, amikor megfenyegettek minket a médiával, visszavontuk, mert nem tartottuk alkalmasnak arra, hogy nyilvánosságra kerüljön. Január 12-ig húzták a választ, addig hitegettek minket háttéralkuval (bérmegegyezés), munkacsökkentéssel, de mindenesetre az önként vállalt túlmunka visszavonása miatt műszak végzésére köteleztek minket. 12-én diavetítés volt: soha ilyen sokan nem voltunk, soha ilyen keveset nem dolgoztunk, soha ilyen kevés beteget a rendelőben nem vizsgáltunk, soha ilyen kevés műtétet nem végeztünk, soha ilyen „értéktelen" műtéteket nem végeztünk, soha ilyen kevés műtét nem volt ügyeletben, soha ilyen sokat nem kerestünk, sokkal több a fizetésünk a társszakmáknál, több mint egy órán keresztül. Közben beindult a cicó a médiával, hogy vonalban a Kisalföld, most mondjuk meg hogy van-e felmondási szándék stb. stb. A management kérésére azt mondtuk hogy nincs, pedig volt. Ez is egy gesztus volt a részünkről, hogy szeretnénk békés megegyezést. Vita nem volt, mi tudomásul vettünk mindent (előre megbeszéltük). Ajánlat nem volt, kérésünket elutasították. Ezt később szóban is megerősítették.

Második beadvány:

Teljes konszenzussal, kissé átgondoltabb, cizelláltabb változatban készült, de lényegében ugyanazokkal a kérésekkel, számokkal, melyre egy hét múlva, személyre szólóan kaptunk teljes elutasító választ úgy, hogy a management részéről befejezettnek tekintik a dolgot. Ezt követően, minthogy házon belüli megoldásra már nem számíthattunk, illetve beadványunkban már említettük, fordultunk a nyilvánossághoz.

Mire számítunk:

Továbbra is érdekeltek vagyunk a konszenzusos megoldásban, de a 0 forint, mint ajánlat nem elfogadható. Szerintünk érünk annyit, még a PAMOK számára is, mint egy traumatológus, aneszteziológus, belgyógyász vagy nephrológus! Dolgozni szeretünk, még akár egy picit többet is tudunk, az operálás a szenvedélyünk, a hobbink, úgyhogy a többség azt csinálja, amit szeret és ott, ahol amúgy jól érzi magát. Az egzisztenciánk is ide köt minket. Így nem kell mondanunk, hogy felmondani senki sem szeretne. Tisztában vagyunk vele, hogy a betegellátást, beteg biztonságot felmondásunkkal nem lenne jó tovább rontani. Elég gyalázatos színvonalon van így is. Szeretnénk, ha ezt a döntéshozók is hasonló súllyal látnák és törekednének a konszenzusos megoldásra. A kollektíva kellően elkeseredett, ebből kifolyólag kellően eltökélt.

Paraszolvencia:

Tévesnek tartjuk azt a nézetet, hogy az egészségügyet a paraszolvencia tartja egyben, tartja működésben, működőképességben. Ezt a még dolgozó egészségügyiek lelkiismeretes munkája működteti. A paraszolvenciát összességében károsnak, kártékonynak, megszüntetendőnek tartjuk. Az orvosok kb. 75-80 %-a nem is részesül belőle. A teljes összeg 90 %-át egy szűk réteg, klinikai igazgatók, osztályvezető főorvosok, és un. sztárorvosok fölözik le. Ez a réteg képviseli ugyanakkor a teljes orvostársadalmat minden fórumon.. Véleményünk szerint éppen ezért ők nem vehetnek részt semmilyen későbbi strukturális koncepció, átalakítás kidolgozásában, megvalósításában. A mindenkori kormányzatok kényelmességből, érdektelenségből nem nyúlnak az egészségügyhöz, a paraszolvencia kártékony rendszeréhez, tevőlegesen segédkezet nyújtva és legitimálva ezt a nyíltan korrupt rendszert. Mi 15-en ez ellen nem tudunk tenni. Nyíltan, burkoltan bele van kalkulálva az alacsonyan tartott béreinkbe. Megfelelő bérezés mellett – amely nem áll távol az általunk megfogalmazottaktól – elutasítjuk a paraszolvenciát és nem fogadunk el több borítékot.”

*

A levelet az a tizenöt győri sebész írta, akik április 1-jén felmondani készülnek a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban, ha nem születik bérmegállapodás.