„1956-ban ön a társaival fényképezte a forradalom eseményeit. Mi vitte rá, hogy a veszély ellenére kamerával járja az utcákat?
Amikor a forradalom elkezdődött, mi csak tüntettünk az utcákon, és nem is gondoltunk rá, hogy forgatnunk kellene. Aztán eltelt két nap, folytatódtak a tüntetések, és már a lövöldözések is elkezdődtek. Nyugatról operatőrök érkeztek, hogy felvegyék az eseményeket, a Life magazin is itt volt. Akkor jutott eszünkbe, hogy »Úristen, nekünk is forgatnunk kellene«. Mindenki gyorsan elment keresni egy filmfelvevőgépet, nem sok volt belőle a városban, mindössze hat-nyolc darab. Nekem nem volt még kamerám, előző évben végeztem a főiskolán. Kovács Lászlót kérdeztem, aki még főiskolás volt: mi van a főiskola gépével? Akarsz forgatni? - kérdezte. Persze - vágtam rá. A főiskola a Rákóczi úton volt, az Uránia felett. Megtalálta a kamerát, filmet is szerzett hozzá, ezután kezdtük el járni Budapestet. Akkor már az oroszok bent voltak.
Volt olyan, amikor úgy érezte, akár meg is halhat? Melyik pillanat volt a legrázósabb?
Óvatosak voltunk. Eleinte nem fotografáltuk a körúton fel-le vonuló orosz tankokat. Az embereket vettük, ahogy a romok között keresték a dolgaikat, életképeket rögzítettünk. Csak később döntöttünk úgy, hogy a tankokat is muszáj felvenni, de azt is úgy, hogy felmentünk a Nagykörúton a Kilián-laktanya (a Ferenc körút és az Üllői út sarkán állt - a szerk.) melletti épület harmadik emeletére, és egy szétlőtt ablakon keresztül tudtunk filmezni.
Akkor harcba konkrétan nem keveredett?
Nem. Félni így is féltünk, természetes, hogy az ember nem akar meghalni. Volt azért egy jelenet, egy utcai párbaj egy szabadságharcos sráccal, akit az emeletről lőttek az ávósok. Ez volt az egyetlen veszélyes helyzet, amikor akár minket is lelőhettek volna.(...)
A szarvasvadász készítésekor érezte azt leginkább, hogy ön nemcsak utasításokat követve vesz fel képeket, hanem egyenrangú alkotótársa a rendezőnek. Ez azt jelenti, ha Zsigmond Vilmost, a művészt akarjuk megismerni a filmjein keresztül, akkor ezt a filmet érdemes megnézni?
Igen. Az a film tényleg együttes munka eredménye. Ha elkezdjük különféle szempontokból vizsgálni, arra juthatunk, hogy A szarvasvadász majdhogynem egy tökéletes mű. A forgatókönyv, a színészi játék, a rendezés, a díszletek mind nagyon jól sikerültek. Száz filmből talán ha háromra-négyre lehet rámondani, hogy klasszikus, és A szarvasvadász az. Mindenki jól dolgozott, és a maximumot adta bele.
Felidézné a kedvünkért a film két leghíresebb jelenetét, amelyekben először vietnami fogságban, majd saját elhatározásból orosz rulettet játszanak a főszereplők?
Egyrészt a háborúval járó embertelenséget akartuk megmutatni, háborúellenes filmnek szántuk, hogy az emberek érezzék, mennyire könyörtelen tud lenni a háború, lássák, milyen vaddá tudunk válni. A fő dolgot azonban nem hozták fel a korabeli kritikák: célunk volt, hogy megmutassuk, mi történt ezekkel az emberekkel, miután visszatérnek a háborúból, és hogy változtatják meg az életüket a harc közben szerzett élmények. Hazajöttek, és senki nem törődött velük, mert egy »igazságtalan háborúban« harcoltak. Ez volt a fő célja a filmnek, amit az emberek meg is értettek, csak a kritikusok nem.”
