Jézus élete után a kiválasztottak maradtak meg nekünk
Isten igéjét nemcsak a Biblia hirdeti, de minden ihletett mű, így például akár egy festmény, egy regény. Vagy éppen egy sorozat, amely Jézus élete alapján még rekordot is állított.
halál városa a maga abszurdba hajló humorával és az időutazást valódi eszközként, nem csak hangulatelemként használó történetével már közelebb áll a személyes DW-érzésemhez, és mintha Douglas Adams stílusa is jobban érződne rajta.
„A decemberi magyar megjelenés ismét jól volt időzítve: ha az ember nem olvassa el azonnal, egy kicsit enyhíti a regény az elvonási tüneteket a következő DW-évad előtt. Illetve a nagyrészt kritikán aluli legutóbbi évad esetében ehelyett inkább visszaadja az ember abbéli hitét, hogy lehet még értelmes és élvezhető DW-történeteket gyártani... Egyébként soha nem éreztem komolyabb késztetést a régi évadok/epizódok megnézésére, ezen végül a Shada sem tudott változtatni, A halál városát viszont komolyan kedvem támadt eredetiben is megismerni a részben átírt és kibővített regényverzió után.
Sokat töprengtem most is azon, hogy a Doctor Who világában járatlanoknak érdemes-e ezzel a regénnyel kezdeni az ismerkedést. Nagyon mellélőni valószínűleg nem lehet vele, már ha valaki egyébként fogékony az abszurdba hajló, angol humorral fűszerezett történetekre, és legalább annyit tud, hogy a sorozat főszereplője egy magát Doktornak nevező időlord, aki egy angol rendőrségi telefonfülke külsejét viselő időgéppel utazik és valami rejtélyes okból megmagyarázhatatlanul vonzódik a huszadik századi Föld iránt. De akármilyen szórakoztató is legyen James Goss és Adams koprodukciója, igazán jó szívvel csak első DW-regénynek tudom ajánlani, első élménynek a Blink a tökéletes és - a sorozat alkotóinak jelenlegi tevékenységét elnézve - valószínűleg felülmúlhatatlan.”