A keményen migráló migránsok éve − Mandiner2015 II.

A Mandiner 2010 óta minden új év első napjaiban évértékelő sorozatokat közöl, idén is így teszünk. Pintér Bence írása.

* 

Emlékszik még valaki a keményen dolgozó kisemberekre? Vagy a halálbüntetésről szóló vitára? 2015 elején, amikor még bajban volt a Fidesz, úgy tűnt, ezek egyike lesz az új rezsicsökkentés. Az új politikai termék a „polgári” után, á la GFG. Az újabb elem a kommunikációs kártyavár-erődben. A kormány lépései nyomán minden keményen dolgozó kisember léphet majd egyet előre. Nagyon kellett dolgoznia a kormánypárt propaganda-stábjának, hogy legyen valami, hiszen 2014 ősze óta sorozatos csapások érték a kommunikációs örökmozgót: az internetadós tüntetéseket és az amerikai kitiltási botrányt nem tudta megfordítani a csapat az olyan véletlenszerűen bedobált kísérletekkel, mint az újságírók és a gyerekek kötelező drogtesztje.

Aztán februárban – hogy Fluor klasszikusát idézzük – robbant a gecigránát: a kormányváltás óta csendben kegyvesztetté vált kormányközeli alap- és háttérember, Simicska Lajos robbantotta. A köz- és EU-s pénzekből felpumpolt, Orbán Viktor régi barátjának számító vállalkozónál elszakadt a cérna, és alpári stílusban anyázta régi cimboráit minden újságírónak, aki csak elérte telefonon. Az ügy a médiafronton robbant ki, ennek eredményeképp a Simicska-birodalom médiatermékei kiléptek a bólogatójános szerepköréből, és erre a feladatra új termékek jelentek meg a piacon: például az átszervezett közmédia hírcsatornája. Ezután jött az azóta már félig elfeledett Quaestor-botrány, a szintén Fideszhez közel álló Tarsoly Csaba bukásával; a kormányközeli „urizálás” egyre szebb és drágább példái; na meg a kétharmad elvesztése Veszprémben, illetve a Jobbik első egyéni választókerületi győzelme Tapolcán. Az egészségügyben továbbra sem született érdemi javaslat (még ma sem) az egyre látványosabb problémák megoldására, a központosított oktatás bukását pedig már-már maga a kormány is elismerte. Ennél fontosabb problémák orvoslására azonban volt idő: így március óta Magyarországon vasárnaponként zárva tartanak a boltok − ezt a változást hétről hétre egyre abszurdabb kiegészítések követték.

Szóval kellett már valami a propagandamasinának, mert a keményen dolgozó kisemberezést még a magyarok Kádárra éhes gyomra is csak nyikorogva nyelte be. Valami nagy és ütős kellett, amitől egyből elfelejt mindenki minden egyéb problémát, és még véletlenül se a kormányt vagy ne adj’ Isten a miniszterelnököt fogja szidni, hanem valaki mást. Válsághelyzet kell, amikor nagy szavakra és nagy megmondásokra, szigorú nézésekre van szükség. Mint az árvíz, amikor lehet helikopterből kiszállva gumicsizmában a nemzeti összefogásról beszélni. És akkor elkezdtek jönni a menekültek.

*

Persze ez így nem igaz, a Közel-Keletről és Afrikából 2013 óta egyre többen jönnek a balkáni útvonalon, cikkekben foglalkoztam a kérdéssel akkortól kezdve. Az ösvényt a tisztán gazdasági célból útnak induló koszovóiak taposták ki, 2015-ben pedig útnak indultak a török menekülttáborokban élők is, akik között többségben vannak a közel-keleti válsággócpontokból menekülő fiatal férfiak és családok. A magyar kormány már a koszovóiak megjelenésére is reagált, Rogán Antal már akkor minden határátlépőt bezáratott volna, írtam is akkoriban arról, hogy ezt akár meg is tehetné a kormány.

A migránsok/menekülők kezelésének reális problémája pedig elhozta végre azt, amit a kormány 2014 ősze óta keresett. Itt volt a kommunikációs csodafegyver: a tömegesen, szedett-vedett ruhákban érkező, mégis okostelefonon tájékozódó, többségében fiatal férfiak, akik messziről érkeznek, más a bőrszínük, más a vallásuk és más a kultúrájuk. Ez minden nacionalista propagandista álma, ráadásul a zsidó szervezetek mellett egy sor baloldali értelmiségi is a kormány álláspontját támogatta. Ráerősített az egészre az Iszlám Állam megerősödése és a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrortámadás. A kormány először plakátkampánnyal alapozott, aztán jött a menetrendszerű nemzeti konzultáció. Az Európa déli határán keresztül felerősödő migráció lett a Wunderwaffe: a fideszes narratíva a kezdettől fogva uralta a kérdést, miközben a téma egyébként valóban fontos problémákat vet fel.

A migráció csak nem akart csitulni, augusztusra-szeptemberre pedig konkrétan ez vált a legforróbb és legfontosabb európai témává, mivel a görög válságot sikerült így-úgy megoldani. Magyarország déli határán folyamatosan érkeztek ezresével a migránsok és menekülők, a kormány pedig a dublini rendelkezéseket betartva hagyta feltorlódni őket a Keleti pályaudvarnál. A helyzet döbbenetes volt: többször jártam kint az állomáson, és sosem fogom elfelejteni az élményt. A Keletinél jól vizsgázó rendőröket leszámítva az állam feltette a kezét, a kormánypárti sajtó pedig az itt rekedt embereken segítő civileket támadta. Nem értettem, hogy direkt vagy tehetetlenségből nem lép semmit a kormány a forróságban egyre elviselhetetlenebb Baross téri válsággal kapcsolatban.

*

Eközben pedig csődöt mondott az EU és a környékbeli diplomácia: se Brüsszel, se Berlin nem állt elő világos állásponttal a magyar hatóságokon való szörnyülködések közepette; az üzengetés pedig folyamatos volt a térség kormányai között. Ebben a helyzetben – ahogy már májusban várható volt – Orbán Viktor könnyen válhatott a migrációellenes európai hangok vezérszónokává: a kormány által emelt kerítés és a valamivel később életbe léptetett jogi határzár napok alatt megszüntette a Magyarországon keresztülfolyó tranzitot. A horvátok nagy mellénnyel szidták a magyarokat, aztán az elterelt útvonalon érkezők súlya alatt napok alatt omlottak össze, mint sorban mindenki: most már a svéd-dán határt is lezárták a migrációs válság miatt. Itt az összefoglalóm az egészről.

A kormány huszárvágásával azonban a menekültkérdés megint első sorban európai kérdés lett, ami minket, magyarokat kevéssé érint. Van még utórezgése, persze: aláírást gyűjt a kormány a kvóta ellen és megtámadja az Európai Bíróságon meg a magyar Alkotmánybíróságon, ilyesmi. A migráció a következő években is fontos kérdése lesz az európai közbeszédnek, kell rá majd valamilyen megoldást találni: ha nem kvótát, akkor valami mást. Mindenesetre az első lépésnek még mindig annak kell lennie, hogy az EU határain belülre csak rendezett körülmények között érkezzenek emberek: többek között azért is, hogy a párizsihoz hasonló vérengzéseket el tudjuk kerülni.

Szóval a migránsok/menekülők miatt 2015 végül nem a keményen dolgozó kisemberek éve lett. Kár, én megnéztem volna ezt a kommunikációs zsonglőrködést.

*

És hol volt mindeközben a hazai ellenzék? Nem tudjuk. A Jobbik egy ideig erősödött, aztán mivel a migránsüggyel a kormány teljesen lenyúlta a Jobbik addigi – saját bázisát sem különösebben izgató – témáját, megálltak valahol az MSZP fölött, de jóval a Fidesz alatt. Az LMP-ről idén szinte csak akkor hallottam, ha Sallai Róbert Benedek szűrben jelent meg a parlamentben vagy egy teherautónyi trágyát öntött a kaposvári kormányhivatal elé. Az MSZP fizetésemelést követel, Gyurcsány továbbra is brillírozik a hülyeségben, az Együtt pedig kicsit megkésve bár, de letett az asztalra egy teljesen korrekt menekültügyi javaslatot.

S hogy a baloldali-liberális értelmiség hol tart 2015-2016 fordulóján? A karácsonyi ÉS-ben azt olvastam Vásárhelyi Mária cikkében, hogy a baloldali értelmiségnek szembe kell néznie magával; Bauer Tamás pedig egy bekezdésben arról írt, hogy csak Bokros Lajos − aki ugyanabban a lapszámban épp Kínát szakértette − tudja legyőzni Orbán Viktort. Itt tartanak ők.

A kormány pedig már keresi a következő kommunikációs csodafegyvert. A migránsozás ugyanúgy belesimul majd a kormánypárti kommunikáció alapzajába, mint az elmúltnyolcév, a mocskosmulti, a szemétbrüsszel, a tolvajbankok meg a rezsicsökkentés. Jó volt, elég volt – visszahozta a kormányzást a szarból, hogy Fluor után egy másik klasszikust idézzünk. Mert GFG óta tudjuk, meg akinek van szeme, az látja is, hogy Magyarországon a kormányzás erről szól: a pillanat uralásáról a kommunikációs térben. Erre van a vállaltan kormánypárti sajtó, az egyértelműen kormánypárti közmédia, de erre való tulajdonképpen az intézményesült parlamenti ellenzék is, főleg amíg egy jelentős részük Bokros Lajost vagy Gyurcsányt tartja vezérlő csillaguknak.

És vajon mi lesz az új szexi a kormánykommunikációban? Most úgy tűnik, hogy a családok, meg hogy a nők szüljenek gyereket az önmegvalósítás helyett. A főpróba már Kövér beszédével megvolt, Ákos ezzel párhuzamosan rá is segített; aztán jön a szocpol extra, avagy a 10+10 milliós csok. Meg a plakátok, hogy például apukának lenni jó: remélem, hamarosan én is kipróbálom. Szóval van még ebben muníció: egyelőre nem robbant olyan nagyot, mint a rezsicsökkentés vagy a menekültügy, de megvan benne a potenciál.

Én nem igazán látom a kiutat. 2013-ban még a Fidesz konszolidációját reméltem, azóta azonban megnyertek még három választást; és mivel a háborús retorika, a folyamatos ellenségképzés, az egész pályás letámadás – tehát ez az egész recept – láthatóan tökéletesen működik, komoly ellenfél pedig még mindig nem jelentkezett, nincs ok a feladására. Eközben viszont egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az új rendszerben csak még kreatívabb módon és még nagyobb volumenben kerülnek kétes újrafelosztásra a közjavak, mint a korábbiakban. A többi meg csak porhintés.