A vidék lázadása

„A rendszerváltás óta először, 2015-ben valóban generált az országban egyfajta csoportidentitást, ami szélesebb körű, mint a korábban kipróbált Európa-ellenesség, liberálisgyűlölet, elmúltnyolcév és cigányellenesség. Szinte csak a náci idők antiszemitizmusával mérhető össze. Ebben az értelemben ma csak az a magyar, aki fél a menekültektől és gyűlöli őket. Aki nem fél és nem gyűlöl, az nem része a nemzetnek. Aki nem vesz részt a félelem/gyűlölet narratívában, aki nem lép be terjesztői szinten az identitásbizniszbe, az ellenség. A Fidesz által generált nemzeti identitás (hibrid identitás) legnagyobb baja azonban az, hogy paranoid.

Míg a török-, osztrák- és szovjetellenes identitás aktív és reális volt, tényleges agresszió ellenében feszült, most az ellenség mégiscsak imaginárius. A paranoiával az a baj, hogy előbb-utóbb összeütközésbe kerül a valósággal, és akkor még nagyobb lesz a galiba. Ahogy elmúlik a migráncsok identitásképző hatása, szétpereg a magyar megint, mint a marokkó. És ez mindaddig így lesz, ameddig az ország nem tesz szert korszerű és felnőtt, felelős önképre. (Felteszem, egy jövőbeli ellenzéknek valami ilyesmivel kellene házalnia.) (...)

A vidék (amelyet metaforaként használok, tehát nem a vidéken élő embereket értem alatta, hanem egy világképet és mentalitást) mint a nemzeti identitás őrzője lép fel a többnyelvű, kevert kultúrájú, divatmajom, festett körmű, epilált, újító, ősei hitétől elfordult, képmutató, melegházas, elfajzott és idegenek szokásait átvevő város ellen. A vidék őszinte és romlatlan, a város színlel és romlott. A vidéki egészséges, a városi satnya. A vidéki becsületes, a városi csal. A vidéki heteroszexuális, a városi homár. Bla-bla-bla satöbbi, satöbbi, satöbbi. Ez a szánalmas zsémbelés a görög városállamok létrejötte óta kíséri Európa történetét, mindenki unalomig ismeri, ha száz kilométert elkocsiztál Rómától, már ezt hallgattad, bármelyik helyközi buszjáraton vagy vasúti szárnyvonalon ugyanezt a verklit tekerik Észak-Írországtól Moszkván át Görögországig, komikumával tele van az irodalom Arisztophanésztól Horatiuson és Shakespeare-en át Krúdyig és Cserna-Szabóig. (...)

A »Kelet« a vidék szimbóluma, a patriarchális családmodell, hímsovinizmus, rasszizmus, nacionalizmus, az állítólagos kereszténység (amiről már senki nem nagyon tudja, hogy mit is takar, azonkívül, hogy nem zsidó, nem liberális és/vagy baloldali és nem muzulmán – egyszerű protesztkereszténység); a modernitásellenesség, ­feudális nosztalgiák, disznóölés és pálinkás nótázás cigánnyal, csendőrpertu, csicskalángos, parasztlengő  – nagyjából minden, amit az Orbán-karakter megtestesít. Kelet értelemszerűen nem csak Keleten van, vidék nem csak vidéken. Kelet van/van kelet Brandenburgban és Szászországban, Londonban és Zürichben is. Vidék a Pasaréten és város Öcsödön. Bárhol lehetsz keleti.”