Ez mégiscsak a mi Európánk

„Szabad-e a Nyugat-Európában élő iszlám vallású/hátterű kisebbség hagyományait, szokásait, életmódját, politikai beállítottságát bírálni, mint ami sokszor ütközik a nyugati demokratikus társadalmak értékrendjével és gyakorlatával?

Szabad. Ez mégiscsak a mi Európánk, és fordítva is igaz: a Közel-Kelet az övéké. Próbáljon csak valaki keresztény templomot építeni Szaúd-Arábiában, vagy pláne az ehhez való jogát mint természeteset hangoztatni. Nem igaz, hogy a világon bárhol bármit lehet csinálni. Aki valahova bevándorolt, alkalmazkodjon. Tény, hogy nekünk jobbaknak kell lennünk, emberségből jobb példát mutatni, többet eltűrni és megengedni, hiszen azért vagyunk büszkék az Ó- és Újtestamentumra, melyek ilyesmit tanítanak. Vagyis: London és Berlin közepén lehessen mecset (van is), mert mi türelmesebbek vagyunk – csak nem vég nélkül vagyunk türelmesek.

Az egyre nagyobb számban Magyarországra érkező menedékkérők túlnyomó többsége iszlám országokból érkezik. Vajon – a szaporodó iszlámista merényletekkel a háttérben – szabad-e szóba hozni, hogy beáramlásuk további biztonsági kockázatot jelent Európa számára? Vagy a mostani nehéz helyzetükben csak a segítségnyújtás módjáról aktuális beszélni?

Szabad szóba hozni. Nagyon kell velük vigyázni: egészen más a felfogásuk az emberi élet értékéről (ahogy az emberi test épségéről is, lásd csonkítások), ezért a sok öngyilkos merénylő, a sok ártatlan áldozat (iskolabusz, vonat, piac). Nagyon résen kell lennünk – az amerikaiak ezt már bevezették; sok liberális barátom zúgolódik, hogy ujjlenyomat meg fénykép van az USA-ba belépéskor, de én helyeslem (persze nem örülök). Ne legyünk már balekok.

Szabad-e a Magyarországon élő roma kisebbség egyes szokásait, életmódját, beállítottságát nyilvánosan bírálni, mint ami ütközik a mai, nagyfokú autonómiára és felelősségre épülő, tudásalapú társadalmak értékrendjével és gyakorlatával?

Mint liberális ember, azt gondolom: mindent szabad nyilvánosan bírálni. A romákat is: azok az idők elmúltak, amikor mint életvidám kívülállók rótták az utakat és éltek elkülönülve. Most már csak az integráció lehetséges, akkor pedig valami életviteli kompromisszum is kell. Nem tudom, hogyan, de kell.”