Egerszegi Krisztina hamarabb lett olimpiai bajnok, mint ahogy szerette volna
Az ötszörös olimpiai bajnok úszó, Egerszegi Krisztina hosszabb lélegzetű interjút adott a Blikknek. Ebből szemlézünk.
Aztán ha kinőttek a papabank, mamahotel korszakukból, lecserélik a közben megkeseredett, férfiszerepekbe kényszerült barátnőket, és gyereket csinálnak egy húsz évvel fiatalabbnak. Miről beszélnek majd gyerekeik anyjával, aki a lányuk is lehetne?
A négy barátnő túl van az első két-három boron. Hétköznap van, és most éppen csak ők vannak a Borteraszon. Balázzsal a kóstolt borokról mesélünk nekik. Ők egymás között a pasikról beszélgetnek. Hármuknak van, egynek éppen nincs.
Harmincasok, okosak és nagyon jó csajok. Nagyon régen ismerik egymást, ketten már óvodába is együtt jártak, mind együtt érettségiztek. Orvos, mérnök, pszichológus és közgazdász. Hárman most azt az egyet vigasztalják, aki éppen dobta a pasiját. Vagy a fiúja őt.
- Nyolc éve jártunk. Mondtam, hogy gyereket akarok. Kiborult. Hogy ő még nem érett erre.
Mert még egyetemre jár. Majdnem negyven éves. A harmadik diplomája.
– Meg még élni akar. Nekem meg az összes hormonom gyereket akar. Szar ez az egész! – fakad ki. Bocsánatkérően rám néz, Balázs közben arrább vonult, a terasz túlsó végébe új vendégek érkeztek.
Hozzám fordul egyikük:
– Mondja, mi a fene van mostanában a férfiakkal? Képtelenek beérni, irtóznak mindenféle felelősségvállalástól. Az én barátom például éjszakánként gépezik. Világkörüli vitorlásversenyez. Most ő a kétszázhuszadik ötvenötezer indulóból. Ötvenötezer férfi a világ minden pontjáról, aki éjszakánként a virtuális szeleket lesi. Mellettük ugyanannyi nő, aki gyereket akar. Mondja, olyan ronda vagyok?
Zavarba jövök. Tényleg jó csajok. Én meg sajnos már kinőttem ebből a korosztályból.
Egyszerűbb lesz, ha a poharakba töltöm a következő tételt. Miután a Lőczedombi Olaszrizling átmenetileg a borra tereli a figyelmüket, visszavonulok.
Tényleg, mi a fenét akarnak a fiúk az élettől? Hogy a fenébe nem jönnek rá, hogy az élet pont az lett volna, ami éppen most megy mellettük?
Háborúsdi, politikásdi, művészesdi, sportolósdi – többnyire azok is csak a virtuális térben.
Aztán, ha kinőttek a papabank, mamahotel korszakukból, lecserélik a közben megkeseredett, férfiszerepekbe kényszerült barátnőket, és gyereket csinálnak egy húsz évvel fiatalabbnak. Miről beszélnek majd gyerekeik anyjával, aki a lányuk is lehetne?
És mi lesz ezekkel a lányokkal? Egy-két év, és aki közülük nem alapíthat családot, filozófiát gyárt majd magának a szingli-lét szépségeiről.
Az a gáz, hogy ezeket a férfiakat és ezeket a nőket mi neveltük. Valamit nagyon elrontottunk. Végérvényesen?
Két kislány van az unokáim között. Menyasszonyt, papás-mamást játszanak. A három fiú focizik és kardozik, ha nem éppen a gép előtt ül. Nem kell őket a nemi szerepek felé terelgetni.
Visszamegyek az asztalhoz.
Közben a lányok kóstolója a végéhez közeledik. Balázs már kitöltötte a poharaikba a vörös Ranoldert és elmesélte a névadó múlt századi püspök történetét. Ellazultan nézik a sárguló szőlőket, a naplementében megnyúlt árnyékokat és a Balatonon alattunk zajló vitorlásverseny színes spinakkereit. Már minden asztalnál ülnek. Nincs már helye a keserű beszélgetéseknek.
Egyikük telefonon odarendeli a barátját, hogy vigye haza őket.
Elköszönünk egymástól. Azt kívánom, hogy vegyék inkább ők a kezükbe a világot! A férfiakkal meg bármikor elhitetik, hogy ők irányítanak.
Jásdi István