Egy többgyerekes anyáról – és, mintegy mellékesen, a házasságról – ebben a hangnemben írni: méltatlan. Mindebbe egy tizenhárom éves lányt, az ő szépségét és jövőjét is belekeverni: aljas.
„Valószínűleg az egyetlen dolog, amellyel kapcsolatban Tóbiás Józseffel valaha egyet fogunk érteni: és pedig a lánya szépsége, ami - lássuk be - vitathatatlan. Éppen ezért aggódunk. Nem tudjuk eldönteni, hogy mi lesz rosszabb: ha apja politikai vagy anyja pornófotós nyomdokaiba lép majd a szépséges Nina, mindenesetre mi egyiket sem kívánjuk neki.” Aztán egy kép a lányról és édesapjáról, majd maszturbálós szavazás az édesanyáról. Hárman névvel és arccal, valaki név és arc nélkül.
S mindezt nem szégyen és megbánás, hanem harcias főszerkesztői kiállás követi, egyenesen a konzervatív újságírás zászlaja alatt: „Mindenkinek megadja, ami neki jár. A nagyságot értékeli. Az alávalót lenézi. A ribancot annak nevezi, ami.”