Érzem a veszélyeit, ugyanakkor látom benne a lehetőségeket is. Manapság nem igazán engedhetjük meg magunknak, hogy csak üljünk az íróasztal mögött, várva a csodát, hogy az emberek egyszer felfedezik, mennyire baromi jókat is írunk, aztán tömegesen rohannak a könyvesboltba köteteket venni. Mégis hol fedeznék fel? Az irodalmi folyóiratok alapvetően a szakma szűk köréhez jutnak el, elvétve, véletlenül kerülnek egy-egy kortárs irodalomban járatlanabb olvasó elé, aki jobb esetben megijed a bonyolult szövegektől, rosszabb esetben teljesen érdektelennek látja az egészet. Az online megjelenések is a közösségi oldalakon való terjesztéssel érhetnek el szélesebb kört, erre jók a személyes és szerzői oldalak, ha például ott rátalálnak egy írásra – nemrég a Nő a tükörben Facebook-oldalra kirakták egy írásom, ami két nap alatt több mint 2000 lájkot, 600 megosztást és számtalan kommentet kapott. Ezek nemcsak számok, jövőbeli olvasókat is remélek tőlük. A marketing nem szitokszó, legalábbis nem kéne, hogy az legyen, az pedig alkati kérdés, hogy ki mit vet be az olvasók elérése érdekében. A rendszeres személyes jelenlét a szövegekhez társuló hang és az értelmezési munkába való bekapcsolódás, a dialóguslehetőség miatt fontos. A rendhagyó, több művészeti kifejezésformát érintő projektek is azért jók, mert hírértékük van, s egy nyitott, társművészeti befogadói körhöz is eljuttatják a szövegeket.
Az Alföld folyóiratnál és a Kulter kulturális oldalnál szerkesztőként dolgozol. Milyen lehetőségei vannak egy bölcsész végzettségű fiatalnak, ha nem szeretne tanítani, nem vesz részt doktori képzésben vagy tudományos kutatásban, illetve nem tud elhelyezkedni szerkesztőként?