„Az első, Glaukóma című versesköteted és az idén megjelent Két akarat is tudatosan megkomponált, okosan kicentizett könyv. Az alkotói módszer érdekelne. A kötetötlet, az egységben gondolkodás befolyásolta a verseket, vagy egy hosszú folyamatban a versek teremtették meg a kötet terét?
A kísérletezések után egy-két sikerültebb szöveg előhívott hasonló jellegű emlékeket, írásokat, és azok is újakba futottak át, aztán mikor egy szövegcsoport önmagától kisebb egységgé állt össze, hagytam működni tovább ezt a nyelvet. Tehát nem döntöttem el a Glaukóma első szövegeinek megszületése előtt, hogy na, most akkor szerepverseket fogok írni, mások szemszögéből nézve meg egy-egy helyzetet. Az első ilyen írások csak megtörténtek, aztán úgy éreztem, ezt érdemes folytatni. Később eredetileg egy tisztán a képleírások hagyományához kapcsolódó köteten gondolkodtam – mert a Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjra munkatervvel kellett pályázni, s ez a téma adta magát –, de aztán ez az elgondolás alárendelődött a kérdéseknek, amik megfogalmazódtak bennem, szövegeknek, amik tervezés nélkül születtek, így a vizuális művek inspirációjára készült szövegekbe is elkezdtek beszüremleni a párkapcsolati dinamikát elemző részek. Így állt össze a Két akarat. (...)
Írói Facebook-oldal, írói honlap, friss és figyelemfelkeltő posztok, gyakori szereplések. Úgy tűnik, egy fiatal szerzőnek ma már nem elég csak irodalmi lapokban publikálnia. Érzed-e a veszélyeit, hogy ügyes marketinggel gyakorlatilag bárki komoly népszerűségre tehet szert?
Érzem a veszélyeit, ugyanakkor látom benne a lehetőségeket is. Manapság nem igazán engedhetjük meg magunknak, hogy csak üljünk az íróasztal mögött, várva a csodát, hogy az emberek egyszer felfedezik, mennyire baromi jókat is írunk, aztán tömegesen rohannak a könyvesboltba köteteket venni. Mégis hol fedeznék fel? Az irodalmi folyóiratok alapvetően a szakma szűk köréhez jutnak el, elvétve, véletlenül kerülnek egy-egy kortárs irodalomban járatlanabb olvasó elé, aki jobb esetben megijed a bonyolult szövegektől, rosszabb esetben teljesen érdektelennek látja az egészet. Az online megjelenések is a közösségi oldalakon való terjesztéssel érhetnek el szélesebb kört, erre jók a személyes és szerzői oldalak, ha például ott rátalálnak egy írásra – nemrég a Nő a tükörben Facebook-oldalra kirakták egy írásom, ami két nap alatt több mint 2000 lájkot, 600 megosztást és számtalan kommentet kapott. Ezek nemcsak számok, jövőbeli olvasókat is remélek tőlük. A marketing nem szitokszó, legalábbis nem kéne, hogy az legyen, az pedig alkati kérdés, hogy ki mit vet be az olvasók elérése érdekében. A rendszeres személyes jelenlét a szövegekhez társuló hang és az értelmezési munkába való bekapcsolódás, a dialóguslehetőség miatt fontos. A rendhagyó, több művészeti kifejezésformát érintő projektek is azért jók, mert hírértékük van, s egy nyitott, társművészeti befogadói körhöz is eljuttatják a szövegeket.
Az Alföld folyóiratnál és a Kulter kulturális oldalnál szerkesztőként dolgozol. Milyen lehetőségei vannak egy bölcsész végzettségű fiatalnak, ha nem szeretne tanítani, nem vesz részt doktori képzésben vagy tudományos kutatásban, illetve nem tud elhelyezkedni szerkesztőként?
Azt mondják, régen jobb világ volt a kortárs irodalom és az irodalmi folyóirat szerkesztőségek tekintetében is, ma már folyóirat-szerkesztésből sem sokan tudnak megélni, elkerülhetetlen, hogy az ember több dologgal foglalkozzon párhuzamosan ezen a területen, aminek megvan az a veszélye, hogy felaprózódik. Ettől függetlenül azt gondolom, aki komolyan veszi a bölcsészképzést, s nem csak azért csinálja, mert döntésképtelen a jövőjét illetően, az előbb-utóbb célba ér. Sok kreatív gondolkodó kerül ki innen, akik képesek akár nagyobb cégeknél is hasznosítani a kommunikációs, szövegírói vagy épp szervezői képességüket, illetve meglátnak olyan összefüggéseket is, amelyek a tisztán reál beállítottságú emberek számára kevésbé maguktól értetődőek.”
