PÉCS KOMOLY VÁROS, KOMOLYAN KELL VENNI!

„Ismét szégyenbe estünk, nem először, nem másodszor, ám most a létező legpitiánerebb és ezzel legborzasztóbb módon. Ezért fordulok most hozzátok PÉCSIEK, testvéreim, s rajtatok keresztül mindenkihez, aki a sajátját szereti a legjobban.

Nálunk járt az »igazi« Mikulás. Finnországból érkezett, sok száz, talán ezernél is több gyermek várta lelkesen, izgatottan, pirospozsgásan, kezében rajzot szorongatva.

Mi lett ebből? Mit látott a város és az egész ország? Síró, zokogó kicsiket, lökdösődő, káromkodó szülőket, teljes káoszt. Egy dolgot nem nagyon látott senki: magát a Mikulást, akit -miután háromnegyed órát késett- 10 perc után bemenekítettek a főtérről városházára. A téren nem mondták meg, hogy a Mikulás hova megy, így ki hova álljon. Az óriáskivetítőn reklámok sorjáztak. A gyerekek pedig sírni kezdtek, vigasztalhatatlanul.

Túl azon, hogy ez már így is szívszorító, megint szégyenbe hoz minket, pécsieket. Nem fogok előadást tartani városmarketingből, a hír szerepéről, előnyeiről és hátrányairól. Ám ez most már sok. Több a soknál.

Pécs városa komoly város, elképesztő történelmi és kulturális hagyományokkal, lenyűgöző értékekkel.

A KOMOLY VÁROS PEDIG KOMOLY VEZETŐKET IGÉNYEL, MINDEN SZINTEN!

Olyanokat, akik meg tudják védeni, akik vigyáznak rá, akik erősítik.

A hír természete olyan, hogy egyetlen negatívum tönkre tudja tenni az ezerszer több pozitívumot, megannyi lelkes és hozzáértő ember becsületes munkáját. Naponta több tízezer repülőgép száll fel és le biztonságosan: nem hír. Ha egy lezuhan, egyből mindenki arra fókuszál, arról írnak, beszélnek, az a légitársaság lesz a fő téma mindenhol. Ilyen a világunk, s vitatkozhatunk azon, hogy ez így jó-e vagy sem, mégis, ez a valóság. Láttunk már magyar falut képletesen megsemmisülni a hírekben. Évekig, talán évtizedekig nem beszülünk majd kiváló boráról, szép hagyományairól. Történt egy gyilkosság, s a település neve összeforrt azzal a borzalommal. A falu neve stigmatizálódott. Borzasztó mindez, ahogy az eset is, de ebben az esetben is ez a valóság.

Hiszem, hogy mindenkinek a sajátjára kell a legbüszkébbnek lennie. A kicsi faluban lakónak a kicsi falujára, a nagy városban lakónak meg a nagy városára. A debreceninek Debrecenre, a bácsalmásinak Bácsalmásra, a soproninak Sopronra. Nekünk, PÉCSIEKNEK meg Pécsre.

Mondjátok, testvéreim, PÉCSIEK: hát, nem dobbant a pécsi szív Kriszta vagy Jolka utolsó másodperces hárompontosánál, a teret betöltő ezrek ünneplésénél, a fantasztikus koncertek pillanataiban, Pásztory Dóri aranyérmeinél, Placido Domingo felejthetetlen fellépésénél? Nem lábadt könnybe a szem az Európa Kulturális Fővárosa cím odaítélésekor, majd akkor, amikor vendégül láthattuk a fél világot? Nem voltunk boldogan büszkék a kórusfesztivál idején, amikor idén nyáron velünk és nálunk énekelt a világ?

HÁT EZT ROMBOLJUK LE PORIG, PITIÁNER HÜLYESÉGEKKEL? NEM, NEM ÉS NEM!!!

Pici odafigyelés, emberség és professzionalizmus kell, meg a jó szándék, és nem fognak rajtunk nevetni. Nem nézhetjük tétlenül, hogy BÜSZKESÉGÜNKET, szeretett városunkat megalázzák, nevetség tárgyává tegyék, mert annál többet ér. Sokkal többet.

A közelmúlt hírei között vezető hír lett, hogy a mi lakosságszámunk csökken a legjobban, pár év alatt 11.000 fővel fogyott a pécsiek száma. Mit üzen ez? Hogy menekülnek az emberek.

A »Magasházat« már az is ismeri, aki még életében nem járt nálunk. Évtizedes szerencsétlenkedésben vagyunk az ígéretekkel, hogy »most aztán majd tényleg lebontjuk«. Jut eszembe, most éppen itt tartunk megint: most aztán majd tényleg lebontjuk.

A botrányosan viselkedő, sajtómunkatársakat fenyegető önkormányzati képviselőnk esete magában is botrányos, erről beszélt az ország.

Hát nincs nekünk elég bajunk? A főtér botjainak jó része zárva. A lakosság valóban csökken. Sok mindenünk került veszélybe. Van, lenne elég dolgunk azon kívül is, hogy oltsuk a tüzet. Kell nekünk az, hogy egy 108.000 forintért odahozott »Mikulás« miatt zokogjanak a pécsi gyerekek, s szánakozzon rajtunk egy ország?

PÉCS KOMOLY VÁROS, KOMOLYAN KELL VENNI!

Az illetékesek állítsanak fel egy bizottságot, amelyik ellenőrzi, hogy csak Pécs hírnevéhez, kulturális és történelmi hagyományaihoz méltó produkciók (és Mikulások) látogassanak hozzánk. A Pécs nevével ellátott termékek, egész arculatunk tükrözze az itt lakók szeretetét, büszkeségét.

Persze, lesznek még bajok és problémák, hol nincsenek?! Ám 108.000 forintnál többet, sokkal többet vesztünk, ha lelketlenségből, nemtörődömségből hagyjuk, hogy megalázzanak minket, s ezzel mi is megalázzuk magunkat. És akkor még a sok száz, rajzokkal készülő és sírva távozó, csalódott kisgyermek lelkéről nem is írtam. VISSZA KELL ADNI ÉS ERŐSÍTENI KELL A PÉCSIEK MÉLTÓSÁGÁT! A miénk a legszebb város a világon. Viselkedjünk, tegyünk, dolgozzunk így! Ha mi magunk nem hiszünk magunkban, miért várnánk el, hogy más megtegye az irányunkban?!

Sportolóink küzdjenek a pályán, a festő, képzőművész, zenész alkosson, a legendás pécsi rockbandák kápráztassák el Magyarországot számaikkal, a tanulók tanuljanak, idegenvezetőink meséljenek az igazi pécsi csodáról, a politikusok pedig tegyék meg azt, amit meg kell tenniük!

PÉCS SZÉP VÁROS, NEKÜNK A LEGSZEBB! LÁSSA MINDENKI, HOGY EZ ÍGY VOLT, VAN ÉS LESZ! JÖJJENEK, NÉZZÉK MEG A DZSÁMIT, A LAKATFALAT ÉS A HAZATÉRŐ CSONTVÁRYT! Mert az is haza fog térni, ha kell, saját magam viszem haza, de akkor is hazatér! Nem vagyok konfliktusos ember, nem szeretem a felesleges küzdelmet. De Pécs az életem, s azért megharcolok, bárkivel, bárkivel szemben. Pécset nem engedem bántani, soha és senkinek.

Ez egy komoly város! Az életemet tettem fel rá! ÉS TÉNYLEG NEM ENGEDEM, HOGY MEGALÁZZÁK!

Pécsiek, testvéreim: gyerünk, mutassuk meg, hogy milyen az, amikor együtt dobban az a pécsi szív! Az enyém csak egy a 145.985 szívből. De ez az egy élete végéig Pécsért dobog! Annyi értékünk, szépségünk és csodánk van, hogy nem engedhetjük meg, hogy pitiáner dolgok miatt mindezek háttérbe szoruljanak. Gyertek, tegyük még büszkébbé Pécset, mert ez egy büszke város. Mindannyian mások vagyunk, de hiszem, hogy van egy közös szerelmünk. Gyertek, menjünk!

MINDHALÁLIG: HAJRÁ, PÉCS!

Tvrtko”