Szomorú francia vasárnap

„Nehezen lehet vitatni a tételt, a gyász mégis túlságosan korai. Nem annyira a két félidő miatt, hiszen egy hét múlva se lehet majd elvenni ünnepét a francia szélsőjobbnak, hanem a hosszú távú tétért. Borúlátók Marine Le Pent már győztes pozícióban emlegetik a másfél év múlva esedékes államfői választáson. Erre mondom én: lassan a testtel. Nem hiszem el, hogy a Szajna partján bármilyen pro-fasizmusnak esélye lehetne akár időszakos fölülkerekedésre is. Ez mindennek ellenére megrögzött demokratikus ország, és ha Hollande bukottnak látszik is, van ott tartalék az 1958-ban alapított degaulle-i hagyományú pártban is. Nem vitás, hogy Európa egészére, nem csupán a franciákra, nehéz esztendők várnak. A még legyőzetlen iszlám állam, a féktelenül elharapózó terrorfenyegetés miatt is, de azért is, mert Angela Merkel magányosként nehezen boldogulhat.

És ez a nagy lecke, a franciák egy részének az elfajulása, nyomokat hagy majd maga után. Fertőzés itt-ott elképzelhető, hosszú távra azonban olyan mérhetetlen, leküzdhetetlen veszély nem lehet. Lesznek nemzedékek, amelyeknek keserves lesz elviselni a rájuk leselkedő átmeneti megpróbáltatásokat, és lesznek elszántak, amelyek nem adják föl semmilyen körülmények között sem. Eltűnt Hitler, eltűnt Sztálin, nem egészen nyom nélkül, a maradványaik elkeserítenek bennünket. De ez az Európa mégis demokrata, minden forrófejű nacionalista ellenében is.”