Lev Grossman: A varázslókirály

„Fillory nagyjából úgy viszonyul Narniához, mint az eredeti, nyers, véres és kegyetlen népmesék a Grimm-testvéreken átszűrt, gyerekek esti meséjévé szelídített Disney-történetekhez. A felszínen talán idilli, de ha mélyebbre ásunk (márpedig ezt tesszük), ugyanolyan durva és könyörtelen, mint a valóság. Már A varázslók mágiahasználata is jóval bonyolultabb (és esetlegesebb) volt a legtöbb fantasyben szokásosnál, ám az is csak a felszínt karcolgatja. Működik, ahogy természettudományos hasonlattal élve a biológia és a kémia is szépen leírja a folyamatokat, de ha feltesszük a (kvantum)fizika szemüvegét és még nagyobb részletességgel figyeljük meg, hogy mi történik, egészen más, zavarba ejtő és hétköznapi fogalmakkal meglehetősen nehezen elmagyarázható dolgokat fogunk találni.

Mindez lehetne egyszerű blöff is, de nem az. Grossman egyrészt szépen összeszövi a fantasyt a valósággal, másrészt a két, időben eltolt történetszál is jó érzékkel ide-oda utalgat egymásra, ügyes csavarokkal egészen más megvilágításba helyezve bizonyos dolgokat - és mindeközben tökéletesen - mondhatni sci-fibe illően - logikus, alapos és átgondolt marad. Van, amibe így is bele lehet kötni, de ezek többségéről kiderül idővel, hogy teljesen szándékosak, a többi pedig egyáltalán nem zavaró és simán elfogadhatóak random valaminek a realizmus érdekében, hiszen a valóságban is történnek véletlenszerű dolgok, amiket fölösleges túlmagyarázni.”