Ezt még hozzátenném az idei Év Bortermelője-mizériához

„Azt nem értem csak, hogy ennyi siker után hogyan fordulhatott elő, hogy a szakma jó része számára egy 70 hektárról dolgozó borász teljesen ismeretlen az Év Bortermelője-díj odaítélésének pillanatában. Szakma alatt itt most a vendéglátásról, a gasztronómiáról beszélek, akik közül – mint fentebb említettem – némelyek szintén szavazhattak. Nyilván nem kérdeztem körbe Ásotthalomtól Jánossomorjáig minden pincért és szakácsot, vagy csak a jelölni tudó vendéglátósok közül mindenkit, hogy Szöllősi Mihályt (két évvel ezelőtt: Gálnét) ismerik-e, de mivel napi szinten, megélhetési méznyalóként mozgok ezekben a körökben, tudom, hogy zömében most hallottak róla először. Amely ügyet azonban valójában lajstromba kéne szedetni a karácsonyi Urbi et Orbi előtt, hogy a  lakosság egésze rém keveset jár borbárokba, boréttermekbe, annál többet hiperekbe, ám ott se nagyon találkozhat jelentékeny Szöllősi-szortimenttel, ezt a posteriori mondhatom. A kifutó rozét meg a szintén ’14-es Irsait fel lehet lelni egy áruházban, ahogy a Borhálóban is – ezeket én is ott vettem, de közvetlenül a díj odaítélése utáni pillanatban, mint lakos, széttárt karokkal, hümmögve konstatáltam: sehová nem tudok betérni és kikérni két deci Melegeshegyi Olaszrizlinget.

Szóval értitek, min értetlenkedem? Ha a feltevéseimet, a maximum 1 szigmás, vélt bizonyosságomat implikálom és a konklúziót merőben elnagyolom, arra jutok: sem a fogyasztó, sem a gasztronómia szegmense nem ismeri a Szöllősi-borokat és vele együtt az idei év »bortermelői Kossuth-díj-asát«, továbbmegyek, sem a borkereskedők jó része, legalábbis az, amelyik a vendéglátást igyekszik kiszolgálni – kivéve persze a Trevinit jegyző Takács Alexandroszt, aki már jó ideje kínálatában tartja a neszmélyi pince borait, és hát – el kell ismerni – aki egy méterrel így megint messzebbre tudta dobni a borértés medicinlabdáját. Ugyanakkor 70 hektár termése meg csak el kell, hogy fogyjon valahova, valakik meg kell igyák, tehát úgy tisztességes, ha alaphelyzetből a saját okoskodásomat tartom kiábrándítóan sebezhetőnek.

Lényeg: az egyik vendéglátóhelyen, amelyikkel együtt dolgozom, egy nagyobb halom Szöllősi-bort tudtam kóstolni nem olyan rég. Lelőttem már a poént a bevezetőben: a borok abszolút korrektek. Szóval, ha a lentebbieket nem is a csúcsgasztróban, de a középmezőnyben simán el tudom képzelni.”