Az AB határozza meg az alkotmányos identitásunkat

„Egyetemi tanárként a polgári jog egyik hazai szakértője. Megítélése szerint hogyan érvényesül a tulajdonjog védelme és miként függ ez össze a szabadságjogokkal?

Ez számomra a legkedvesebb kérdés, de talán a legátfogóbb és a legnehezebb is. A klasszikus megállapítás szerint csak a szabad magántulajdon, a szabad polgár, a szabad társadalom modellje működőképes. A demokrácia ott nagyon erős, ahol a tulajdonjogok viszonylag egyenletesen oszlanak meg a polgárok között. Ezt egyszerűbben mostanság úgy fejezik ki, hogy széles vagyonos középosztályra van szükség. Hollandia, Dánia, és Svédország azért példa mások számára, mert ott széles vagyonos rétegek vannak, viszonylag kevés a kiugróan gazdag s a nagyon szegény ember.

Magyarország sosem volt ilyen. Sőt a szocializmusban mindenkit megfosztottak a magántulajdonától, majd az állami paternalizmussal az emberek egy részét leszoktatták arról is, hogy a saját vagyonukból, munkájukból éljenek meg. Ezután sokan megtapasztalták, hogy amit a szocializmus elvett, azt a rendszerváltó privatizáció nem adta vissza. Úgynevezett bérmunka-társadalom jött létre. A bérmunkás nem magántulajdonos, hanem utasítás alapján másnak dolgozik, és ezért pénzt kap. A béréből aztán vehet javakat, ebből áll a tulajdona, ám ez éppen olyan, mint a szocializmusban a személyi tulajdon volt: a tömegek számára csak a puszta létfeltételeket garantálja. A bérmunkás a jobb megélhetés reményében – olykor meggondolatlanul – súlyos adósságterhet is vállal. Nekünk, alkotmánybíráknak ilyen közegben kell egyidejűleg megvédenünk a magánszektort, a pénzügyi szférát, a gazdasági szereplők alkotmányos jogait, s az állam segítségére rászoruló polgárok alapjogait.

Az elmúlt idők változásait is figyelembe véve ön szerint milyen szerepet tölt be az Alkotmánybíróság a jogállam rendszerében?

Szerintem helyes, hogy megszűnt az úgynevezett populáris akció, vagyis az a lehetőség, hogy bárki bármelyik jogszabály elemzését kérje az Alkotmánybíróságtól. Tudjuk, hogy ezt a változást maga az AB kezdeményezte, mert azelőtt sokan minden érintettség nélkül sorozatosan küldtek beadványokat a testülethez. Az új szabályok szerint is van azonban lehetőség a közvetlen megkeresésre, hiszen jelenleg normakontrollt kérhet a kormány, az országgyűlési képviselők egynegyede, a köztársasági elnök, a legfőbb ügyész, a Kúria elnöke és az ombudsman. Az előttük folyamatban lévő ügyben az igazságszolgáltatásban dolgozó bírák is az AB-hez fordulhatnak, ha úgy látják, hogy sérti az alaptörvényt az a jogszabály, amelynek alapján ítélkezniük kellene. Az állampolgárok szintén kérhetik a testülettől annak a rendelkezésnek a vizsgálatát, amely közvetlenül kötelezi őket valamire, vagy amit ügyükben a bíróság vagy a hatóság alkalmazott. Normakontrollra tehát így is bőven van lehetőség. Ehhez járul a három éve bevezetett intézmény, vagyis az olyan alkotmányjogi panasz, amelyet a bíróság ítélete miatt nyújthatnak be az érintettek. A tudomány és a szakirodalom egyébként hosszú időn át követelte, hogy ne elvont fogalmakkal bíbelődve, elefántcsonttoronyban határozzon az Alkotmánybíróság, hanem vigye közelebb az alkotmányt az emberhez, a konkrét életviszonyokhoz. Az alkotmányjogi panaszok ezt a feladatot róják most a testületre.

Miként jellemezné annak a csaknem kilenc esztendőnek a gyakorlatát, amelyet ön az AB-n töltött?

Eddig azt mondták, hogy az Alkotmánybíróság a jogállamban a törvényhozók bírája. Ez szimpla, leegyszerűsítő megközelítés. A példák azt tanúsítják, hogy az AB változatlanul bírája a törvényhozásnak, bár szűkebb körben. Ugyanakkor elvégzi a végrehajtó hatalom kontrollját is, hiszen a kormányzati cselekvéshez legtöbbször törvénymódosítás kell. Az alkotmányjogi panaszok elbírálásával fontos szerepünk van az ítélkezés ellenőrzésében is. Azt mondhatom tehát: a hatáskörünk kiterjedt. Kiemelném másfelől, hogy részt kellett vállalnunk a válságkezelésből. Az elmúlt évek pénzügyi, gazdasági, szociális fejleményei megkövetelték, hogy kialakítsuk a gyors, hatékony megoldások alkotmányos kereteit. Ebben nincsenek követendő külföldi példák, ezért is nehéz a tennivalónk. A jelen helyzetben tehát arra nincs mód, hogy egy német alkotmánybírósági határozatot vagy egy amerikai legfelsőbb bírósági döntést egyszerűen átültessünk a magyar jogrendbe. Számos esetben magunknak kell az új kérdésekre új válaszokat adni. Sajátos magyar körülményeink között – európai és nemzetközi jogi kötelezettségeinkre is tekintettel – nekünk kell az alkotmányos identitásunkat meghatároznunk.”