Kamu

2015. december 10. 17:00

A megváltozott kampányfinanszírozás és a könnyített jelöltállítás után a közéletet ellepő kamupártokról rögtön látszott, hogy céljuk csak az így megszerezhető kampánypénzek bezsebelése.

2015. december 10. 17:00
Lakner Dávid
Magyar Nemzet

„A megváltozott kampányfinanszírozás és a könnyített jelöltállítás után a közéletet ellepő kamupártokról rögtön látszott, hogy tisztességtelen szándékkal jöttek létre, hogy céljuk csak az így megszerezhető kampánypénzek bezsebelése. Vagy a választók megtévesztése, mint az a Bajnai Gordon szervezetével megegyező néven létrehozott Együtt 2014 esetében érezhető volt. Nem véletlen, hogy az európai parlamenti választáson már nem hemzsegtek az ismeretlen formációk, ahogy az sem, hogy azóta szinte egyikről sem hallottunk semmit. Új Dimenzió Párt, Sportos és Egészséges Magyarországért, Új Magyarország Párt – a választás után úgy eltűntek, mintha soha nem is léteztek volna. Persze előtte sem nagyon hallattak magukról. A választó már azért is hálás lehetett, ha legalább eljátszották, hogy pártként működnek: a kapott pénzből plakátokat tesznek ki, ígéretekkel állnak elő. De ezek is komolytalanok voltak: az SMS például az EP-választás előtt váratlanul elkezdett teljes gőzzel a halálbüntetés mellett kardoskodni, egy szerencsétlen sorsú jelölttel az élen. Miközben annál, hogy bejutnak az EP-be, és ott a halálbüntetésért tesznek valamit, még annak is nagyobb volt az esélye, hogy a Kétfarkú Kutya Párt ingyensört vezet be Magyarországon.

Minimális kampánytevékenység, óvodás szinten összerakott honlapok, elérhetetlen telefonszámok, másolt aláírások: a gyanús szervezetek a demokráciából űztek gúnyt indulásukkal. Pedig mindezt sejteni lehetett volna már a szabályok megalkotásakor is: kérdéses, a kormánypártok tényleg az esélyegyenlőség megvalósulását tartották-e fontosnak, vagy úgy érezték, a megtévesztő pártok szaporodása az ellenzéktől vihet el voksokat. Az efféle alakulatokra leadott szavazatok végül érdemben nem befolyásolták a választási eredményt, de a lehetőség mindenesetre megvolt rá. És ebben a tekintetben igazat is adhatunk Seresék fentebbi mondatainak: igen, más pártoknál is voltak gondok, esetükben sem kellene hagyni, hogy a felelősök megússzák a dolgot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2015. december 10. 20:32
Mi van, Simicska kamu-pártot akar indítani...?! Ennyire szűkében van a pénznek...?
katus
2015. december 10. 20:27
015. 12. 10. 19:02 MÉSZÁROS LŐRINC ORBÁN VIKTOR DE MÉGIS MIÉÉRT? MÉSZÁROS LŐRINC BEVÁSÁROLTA MAGÁT ORBÁN APJÁNAK BÁNYAGÖDRÉBE Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere a kormányfő családjának érdekeltségéből felvásárolt némi földet, ami rendjén is van. Gadag ember magyar földet vesz. Ott azonban még hosszú évekig üzemeltethet homokbányát a Gánt Kő és Tőzeg Kft., a miniszterelnök édesapjának a cége – számol be a Magyar Narancs. Ezért tehetjük fel joggal a kérdést, hogy Az elmúlt időszak politikai kurzusa alatt, a nemzeti egyűttmüködés rendszerében eredményesen, látványosan és gyorsan meggazdagodott milliárdos gázszerelőnek önmagában miért érte meg ez az üzlet? Szerintünk ez önmagában rossz üzlet, de nem üzletemberek vagyunk, hanem firkászok akik csupán keresetlen kérdéseket tesznek fel. A hetilap szerint a homokfelhajtás Felcsút mellett zajlik egy negyvenezer négyzetméteres ingatlanon, amit 1996-ban szereztek meg a helyi téesz privatizációjakor. A kormányhivatal környezetvédelmi főosztálya 2025-ig adott ki működési engedélyt: évi ötvenezer köbméter földet termelnek ki. Nem lehetett könnyű ilyen helyzetben olyan vevőt találni, aki vállalta, hogy két évtizeden át nem kezd semmit azzal a földdel, amelyet a termelés végezte után ráadásul rekultiválni is kell – - állapítja meg a cikk. A Mészáros és Mészáros Kft azonban pont egy bányagödörre vágyott, ezért területet megszerezte az Orbán-érdekeltségbe tartozó cégtől. Húsz év múlva be is temetheti, a hülyének is megéri.
krotak
2015. december 10. 20:09
A fénykép alapján Lakner Dávid úgy néz ki, mint egy ismerősöm loncsos keverék kutyája, miután meghempergett egy sáros pocsolyában. Az ugatással nincs gond.
Akitlosz
2015. december 10. 18:51
"A megváltozott kampányfinanszírozás és a könnyített jelöltállítás után a közéletet ellepő kamupártokról rögtön látszott, hogy céljuk csak az így megszerezhető kampánypénzek bezsebelése." Ez nem igaz. A kamupártok másik célja az ellenfelek és a szavazók megosztása, a szavazók összezavarása, ezáltal a saját párt jelölt győzelmi esélyeinek a növelése. Összefogás pártról tetszett már hallani? Hát Kisgazdapártról? Mennyiről? És "független nem" fideszes jelöltekről?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!