A realitás talaján?

„Magyarországon ma 174 ezer forintot keres egy egyetemi tanársegéd. A felsőoktatásért felelős államtitkár arra intett, maradjunk a realitások talaján. Megtudtuk tőle, hogy 2018-ban (a választási évben) a tanársegédek már 221 ezer forintos bruttó fizetésben dúskálhatnak. Az interneten találomra megnézett álláshirdetések viszont arról tájékoztatnak, hogy ha ez a tanársegéd elég jó kondiban van, és szívesen gyűjt tarka tapasztalatokat, továbbá szögre akasztja a diplomáját és munkaszerződését, akkor a szomszédos Ausztriában heti kétszeri takarítással kétszázezer forint üti a markát.

A kérdés természetesen nem az, hogy mi jobb egy magyar értelmiséginek: ha Ausztriában takarít, vagy ha idehaza tengődik. A kérdés az, hogy ennek az országnak mire van szüksége: korán megkeseredett, filléres gondokkal küszködő értelmiségre, vagy pedig olyan emberekre, akik tudásuk legjavát adják át tanítványaiknak, és jó hírünket viszik szét a világban? (…)

A rosszul fizetett egyetemi tanársegédek ügyét az altatóorvosok csoportos felmondásától ezért elválasztanám. A tanársegédek és adjunktusok arcpirítóan alacsony fizetése abból a Kádár-korból megörökölt tévképzetből származik, hogy a magyar felsőoktatás színvonalát hermetikusan el lehet választani a jövő értelmiségének magas szintű képzésétől. Az altatóorvosok ügye viszont kemény tanulság: a kereslet, a gazdag országok egészségügyi munkaerő-szükséglete könnyen felboríthatja kórházaink normális működését. Egy barátom szerint a poklot nem az Isteni színjátékból kell elképzelni, hanem a János kórház traumatológiáján tapasztaltak alapján.”