Üdvözlöm az ortodox rabbik nyilatkozatát

„Az ortodox rabbik nyilatkozata visszhangtalan maradt. Vártam volna reflexiókat, kommentárokat, értelmezéseket. Semmi. Úgy tűnik, nagy a zavar, ami persze érthető. Mert ez a nyilatkozat zavarba ejtő. Az ismert gondolati sablonokra felépülő mai hétköznapi világkép nem tud vele mit kezdeni. Ez a sablonos világkép végtelenül egyszerű, mert a zsidó-keresztény vallási hagyományhoz való viszonyt szekularizálta, lecsupaszította, hétköznapi skatulyákba, sztereotípiákba gyömöszölte. Az önértelmezést és a másik értelmezését közhelyes gondolati kényszerpályákra terelte. Eszerint vannak ugye, a »zsidók« és a »keresztények«. A »zsidók« liberálisok, utálják a nemzetet és a kereszténységet.  A »zsidó« egyszerűen azt jelenti, hogy »nem keresztény« és nem »nemzeti«. Aztán vannak a »keresztények«, akik jobboldaliak, nacionalisták és antiszemiták. A »keresztény« azt jelenti, hogy »nem zsidó«. Ez az egyik végtelenül egyszerű és hamis sztereotípia, amelyre a mai általános hétköznapi gondolkodás épül. Erre most jönnek ezek az ortodox rabbik, a zsidó-keresztény viszonyt egészen szokatlan nyelviséggel megemelik, s mindent a feje tetejére állítanak. Tényleg zavarba ejtő.

A nyilatkozat kilép a fenti gondolkodás fogságából, s egy ma egészen újnak ható látásmóddal közelíti meg a témát. Visszamegy a vallási eredethez. Ezzel kitágítja a mai domináns valóságértelmezés határait, hiszen nem a jelenből nézi a jelent, hanem a múlt évezredes távlataiból. Szétfeszíti a mai általános világkép le-és beszűkített időszemléletét, és szembemegy azzal az ideával, hogy a vallási alapú civilizációk kora lejárt, s így azok a mai közösségi önértelmezéseknek immár nem lehetnek a forrásai. (...)

A nyilatkozat azért történelmi, mert felhívja a figyelmet a zsidó-keresztyén viszony kikerülhetetlen jelentőségére úgy, hogy közben kilép a közhelyek mindkét oldalon meghatározó, előítéletektől terhelt, rövidre zárt világából. Ezért ez a nyilatkozat már a puszta létével is kritikát gyakorol a zsidó-keresztén viszony panelektől, retorikus elemektől agyonterhelt, hamis, álságos és rejtőzködő hétköznapi világán. Ez a hamisság pontosan tetten érhető abban, hogy nincs igazi bűnbánat, de nincs valódi bűnbocsánat sem. Felszínességek, közhelyek vannak, álságos holokauszt megemlékezések egyfelől, kényszeres bűntudat-gerjesztés másfelől, a »kinek a szenvedése és fájdalma a nagyobb« lélektani játéka, kódolt beszéd, s mindenekfölött félelem a témától. A politikai korrektség nagy dicsőségére.”