A kvótarendszertől Schengenig – egy hamis diverzifikáció csapdájában

„A kötelező befogadási kvóta nem megoldás, mivel a schengeni feltételek mellett nem realizálható, és összességében bátorítólag hat a bevándorlásra. A migráció serkentése egyre nagyobb bevándorlási-hullámot generálhat, a kvótarendszer jellegéből adódóan pedig egyre több uniós tagállamra helyeződne migrációs nyomás; ráadásul a kvótarendszer migrációkezelési hatékonyságával szembeni bizalom kialakítása is inkább a belső határellenőrzés visszaállításának irányába hatna, ez pedig Schengen végét jelentené. Arról nem is beszélve, hogy Juncker sem rejtette véka alá véleményét: szerinte, ha a bukik a Schengen-rendszer, bukik az euró is…

A helyzet tehát jelenleg úgy néz ki, hogy egy ordas hazugság leple alatt uniós és tagállami vezetők humanitárius köntösbe bújtatva olcsó munkaerővel látják el piacaikat, miközben lassan sikerül szétverni az uniós alapértékeket és a legfontosabb eredményeket. Ez a fajta diverzifikáció, mint közgazdaságtani fogalom ebben a relációban ugyanis szintén megosztást jelent, de ez nem kockázat csökkentést vonz maga után a befektetéseknél, hanem egyeseknek hasznot, másoknak pedig igazságtalan megterhelést jelentő kényszerelosztási rendszert.

Visszagondolva, amikor a luxemburgi Schengen városkájában, a Mosel folyón ringatózó Princesse Marie-Astrid hajó fedélzetén Németország, Franciaország, valamint a három Benelux-állam aláírták a vonatkozó egyezményt, a céljuk vélhetőleg a négy uniós szabadság kiterjesztése és nem lassú megfojtása volt.”