A „véleményterror”. Nos, az nincs. Igény, az lenne rá - mindkét oldalról. Nem „véleményterror” van, hanem „véleményháború”: kulturális és világnézeti harc.
„1.
A »véleményterror«. Nos, az nincs. Igény, az lenne rá - mindkét oldalról. Nem »véleményterror« van, hanem »véleményháború«: kulturális és világnézeti harc. Nekünk, az idealista vagy más ok miatt lúzer többségnek értékrendek és jövőképek háborúja, míg az igazi játékosoknak pénz- és piacosztás. Persze, lehet egymást kölcsönösen véleményterroristázni, csak legyünk vele tisztában, hogy ez nem a valóság objektív leírása, hanem a mi kis »háborúnkban« eldurrantott játék habszivacs-lövedék. Mert az átlagember szintjén ennyi ez a »háború«, meg a négy évente leadott szavazat. Igény persze volna többre, és akik és amikor tehetik, sokszor gyakorolják is. Máskor csak vágynak rá.
Amikor például némelyik liberális azt mondja, örüljön Kovács Ákos, hogy ennyivel megúszta, mert a fejlett nyugaton egy ilyen interjú miatt sokkal rosszabbul járt volna: köszönjük meg nekik az őszinteségüket. Nagy szolgálatot tesznek vele nekünk. Maguk ismerik el önként, hogy a nyugati világ vezető országaiban tényleg (puha) balliberális véleménydiktatúra van, és hogy ők Magyarországon is ilyen balliberális véleménydiktatúrára áhítoznak. Úgy képzelik a szabadságot, hogy ők uralkodnak, nekünk pedig szabad engedelmesen hallgatnunk, ha nem akarjuk azt mondani, amit ők jónak tartanak, vagy elfogadni, hogy ki leszünk átkozva. És a fejlett nyugaton ez valamennyire így is van. Hogy két klasszikust idézzek: »Ma a liberálisok uralják Európát« - »ma konzervatívnak lenni a legnagyobb lázadás«.
(Megjegyzem, nem baj, ha bárkit kiátkoznak a balliberálisok, csak akkor ne sírjanak, amikor vissza is kapják. Mondom, nem »véleményterror« van, hanem »véleményháború«. Akinek nem tetszik, üljön inkább a tárgyalóasztalhoz.)
Magyarországon egészen érdekes a helyzet: az ellen-felmentő sereg által szorongatott felmentő sereg által szorongatott ostromlók által szorongatott várvédők esetével állunk szemben. A jobboldaliak a magyar szellemi életben kisebbségben érzik magukat, mert a balliberálisok még mindig, ha nem is feltétlenül vannak tényleg többen, de többnek tűnnek, fontos pozíciókat birtokolnak, és minőségileg is fölényben vannak. A magyar balliberálisok ugyancsak szorongatva érzik magukat a jobboldali kormánytól. A kormány szorongatva érzi magát a nyugati liberális hatalmaktól. A helyzet magyar szereplői mind meg lehetnek győződve róla, hogy ők a gyengébbek, akik a jó ügyért harcolnak az erősebb: a balliberális véleményterroristák, a diktatórikus Fidesz-kormány, vagy éppen az elnyomó nyugati liberalizmus ellen. (Mint a felállásból kitűnik, a jobboldalnak sokkal inkább van igaza.)”
Lassan egy hónapja tart az aktuális román kormányválság. A távolban felsejlik egy AUR dominálta parlament réme, ráadásul azt sem tudni még, hogy az RMDSZ Budapesttől mit remélhet.
Kármán András szerint örömhír, hogy az elmúlt évek romló tendenciája után a három nagy hitelminősítő változatlanul hagyta Magyarország besorolását. A tárcavezető azt írta: a kormány célja a költségvetési egyensúly helyreállítása és a kiszámítható gazdaságpolitika.
Elhangzott, a kormány célja egy olyan szabályozási környezet kialakítása, amely egyszerre garantálja az ország digitális biztonságát, és támogatja a hazai vállalkozások működését.
Az energetikai infrastruktúra fejlesztése már régóta tervben van, sőt, erre kért forrást az Orbán-kormány is, ám jogállamisági viták miatt nem kapott. Magyar Péterék most ezt leporolva mehetnek végig a programon, amit még az előző kabinet küldött ki Brüsszelbe.
Talán minden eddigi vezető bukásánál csúnyább.
Nagy Attila Tibor szerint az segíti a Tisza-kormány magas támogatottságának megtartását, hogy az első hónapban még nem vágott bele egyetlen komoly reformba sem.
Magyar Péter nem csúfolódhat fölényeskedve azokkal az állampolgárokkal, akiknek a szolgálatára jelentkezett.
A válaszadók 72 százaléka úgy értékeli, hogy a CDU/CSU és az SPD koalíciója rosszul dolgozik.
