Lánczi András: A bosszúvágy és az irigység a két legpusztítóbb politikai fegyver, mert ellenségképző ereje van
De ki lehet politikailag sikeres? Mivel minden demokratikus választás maga a káosz, végül a szerencse is hozzáteszi a magáét.
Világszerte elterjedt ideológia, hogy a szegényeket hibáztassuk a szegénységükért. Interjú.
„A baloldal egy ideje a gyermekszegénység, a gyermekéhezés ügyével kampányol a kormány ellen. Ön nemrég egy konferencián azt mondta: »2008-ban Magyarország volt az egyetlen válság érte állam, amely semmit, egyáltalán semmit, egy gyufaszálat sem tett keresztbe azért, hogy a válság nyilvánvaló veszteseivel valami történjen. Ilyen ország nem volt még egy. Ennek következtében nálunk különösen nagy volt a szegényeket érintő veszély.« Ennek tükrében mennyiben hiteles a baloldal kritikája?
A gyermekéhezés felszámolása nem egy baloldali párt, hanem egy civilszervezet kezdeményezése. A baloldalról nem szeretnék beszélni, mert azt gondolom, hogy ma nincs baloldali párt Magyarországon.
Az ellenzéki pártok, élükön az MSZP-vel, naponta tartanak sajtótájékoztatót, az Országgyűlésben pedig interpellálnak az ügyben. De hogy érti azt, hogy ma nincs baloldali párt Magyarországon?
Baloldali gondolkodású emberek vannak, de hitelesen és következetesen baloldali párt nincs. Én magamat baloldalinak tartom és azt gondolom, hogy a gyermekek életesélyei a legfontosabbak, ezért foglalkozom ötven éve ezzel a kérdéssel. Hogy aztán melyik kormány mit tett értük és ellenük, az egy nagyon nehéz mérleg, ennek elkészítésén most dolgozom. Mert volt, amikor jobboldali kormány tett értük és baloldali ellenük. Igaz, fordítva gyakoribb volt. (...)
A gyermekéhezésben mekkora szerepet játszik a szülők magatartása, életvitele? Azoké, akik mondjuk szenvedélybetegek, vagy segélyekért, szociális juttatásokért, akár egyszerűen felelőtlenségből vállaltak gyermeket?
Ez a legújabb remek ötlet. Világszerte elterjedt ideológia, hogy a szegényeket hibáztassuk a szegénységükért. Ezt most nálunk úgy alkalmazzák, hogy a szülő felelős a gyerek éhezéséért. Sok szegény családnál csináltunk kutatást. Igaz, a szűkösség miatt sokszor rosszul osztják be a pénzt, mert néha kell örömöt is venni. De a tények szerint ezen családok 98-99 százalékánál a gyerek az első. Ha valaki eszik, akkor elsőként a gyerek, másodikként az apa, utolsóként az anya.
Hároméves kortól immár kötelező óvodába járatni a gyermekeket, ahol naponta négyszeri ingyenes étkezés biztosított számukra, a szülők anyagi helyzetétől függetlenül. Nyilván bizonyos szülők felelőssége az, ha mégsem járatják óvodába a gyermeküket, akik így nem kapnak enni.
Egy tökéletes nem tudásra épülő válaszom lenne egy célzatos, ugyancsak nem tudásra épülő kérdésre. Körülbelül olyan ez a felvetés, mint az »ugye, ha a nagyanyának kerekei volnának, omnibusz volna«. Fogalmunk sincs, télen két kilométerről bejárnak-e a háromévesek az óvodába. Egyedül még nem tudnak menni. Nem tudjuk, mi van a hó végi hétvégéken. Nem tudjuk, mi van nyáron, amikor a gyerekek negyede se kap enni. Nem tudjuk, hogy bánnak velük az óvodában. Azt sem tudjuk, hogy éheznek-e. Vannak rossz helyzetek és vannak rossz szülők. Fent és lent. De most egy társadalmi jelenségről beszélünk. Erre a kérdésre tehát nem tudok válaszolni.”