„Nem az oroszok zárták el a gázcsapot, hanem az ukránok nem rendeltek több gázt belföldi felhasználásra, miközben a tranzit szállítások továbbra is zavartalanul haladnak át az országon. Azért nem, mert úgy gondolták, kibírják ezt a telet annyi gázzal, amennyi nyugatról jön, illetve amit eddig – legutóbb egy átmeneti megállapodás alapján – Oroszországtól vettek és betároltak. Szeptember végéig 17 Mrd m3 gázt (52%-os telítettségi szint) sikerült a tárolókba tölteni, ami alacsonyabb az EU által biztonságosnak tekintett 19-20 Mrd m3-nél, de eléri a tavalyi téli, fennakadás nélkül átvészelt szintet. (...)
Míg az EU legtöbb országában a Gazprom már a hub árakhoz nagyon közeli árakat alkalmaz, Ukrajna esetében továbbra is a 2009-es szerződés olajindexált árait tekinti érvényesnek, az átmeneti kedvezményeket adóelengedés formájában az állam biztosítja. A kérdés az, hogy most, amikor Ukrajna a közép-európai partnerekkel való együttműködésével megteremtette a versengő infrastruktúrát, hogyan alakul a Gazprom árazási stratégiája. Eddig a közvetlen ukrán szállítások csökkenése nem jelentette az orosz gáz iránti kereslet visszaesését. A Gazprom szempontjából csak annyi a változás, hogy nem közvetlenül Ukrajnának adja el a gázt, hanem olyan európai kereskedőknek, akik azt elviszik Ukrajnába, így nem érte veszteség. Hosszabb távon az európai közvetítők térnyerése a piacvesztés kockázatát is hordozhatja, így a Gazpromnak érdemes megfontolni, hogy átvált-e egy olyan árazásra, ami mellett már nem éri meg az orosz gázt európai kerülővel és extra tranzitköltségekkel visszahozni.”