Szilveszterkor lejár a Telekom mobilnetes keretszerződése, sietni kell a felmondással

2015. december 18. 10:58

A 2013. december 31-én a három mobilszolgáltatóval megkötött megállapodás éppen év végével jár le, így annak – az amúgy egyhavi felmondási idővel bármikor lehetséges – felmondására már nincs idő.

2015. december 18. 10:58
Alkotmányjogászok
Így írnánk mi

Mindenekelőtt a legfrissebb fejleményről: a kormány előbb az összes állami telekomos szerződés egyoldalú felmondását jelentette be, majd ez néhány óra alatt “apró” pontosítással a távközlési előfizetői szerződésekre szűkült, Kovács Zoltán pedig az indexnek már arról beszélt, hogy a központi közigazgatás mobilnetes előfizetési szerződéseiről van szó. Ez ugye már csak azért sem mindegy, mert a Telekom-csoportnál az állam a SIM-kártyákra és mobilokra más, jóval fontosabb területekhez képest szinte alig költ, és még a haragvó kormányszóvivő is sietett jelezni, hogy szó nincs a szélessávú hálózat fejlesztésében történő elképesztő léptékű, egymilliárd eurós közös fejlesztés felmondásáról. Márpedig a mobilnetes szerződések ennél két, de inkább három nagyságrenddel kisebb összegre szólnak.

Előtúrtuk a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság honlapjáról azt a keretmegállapodást, amelyik minden valószínűség szerint érintett a kormányzati bejelentéssel. Ez, ha lehet, még inkább azt a hatást erősíti, hogy a kormány a bejelentés stílusához és bizalmi következményeihez képest papírkarddal hadonászik: a 2013. december 31-én a három mobilszolgáltatóval, de első helyen már a Vodafone-nal megkötött megállapodás ugyanis éppen év végével jár le, így annak – az amúgy egyhavi felmondási idővel bármikor lehetséges – felmondására már nincs idő. A mobilkommunikáció ugyanis természetesen közbeszerzés-köteles: a 2014-2015-ös évekre a keretmegállapodás 4,5 milliárd forintos limitet határozott meg a kormányzat és háttérintézményei, illetve a központosított közbeszerzéshez önként csatlakozó szereplők számára. Maguk az állami SIM-kártyás előfizetések azonban nem a keretmegállapodás, hanem az annak alapján az egyes szervek által megkötött külön flottaszerződések útján jönnek létre.

Ugyanakkor, merthogy jogsértést (pláne közbeszerzéssel összefüggő jogsértést) a Telekom nem követett el, a jövőbeli hasonló közbeszerzéseken elindulhat majd, és ha nyer, akkor megint vele kell majd szerződnie az egyes intézményeknek. Ettől persze még fájhat a keménykedés a Telekomnak, hiszen a százezer körüli kint lévő egyedi állami előfizetésből a kormányzatiak felmondása akár sokezer előfizető elvesztését jelentheti. Az ezt megalapozó egyedi szerződések azonban változatos időpontokban keletkezhettek, így nehéz róluk bármi általánosat mondani, viszont a Telekom 2014 eleje óta alkalmazott flottaszerződés-mintájában nincs rendes felmondás, csak szerződésszegés miatti azonnali felmondás és közös megegyezéses megszüntetés. Ezt azonban megoldja az idő, mert a keretmegállapodással együtt a flottaszerződések is megszűnnek. Azt viszont, hogy az egyedi, természetes személyekhez kötött előfizetések közül hányat tud jogszerűen és hányat fog jogellenesen megszüntetni a kormány, azt szerintünk ők sem tudják pontosan, különös tekintettel arra, hogy az minden szolgáltatóval szemben elvárás volt, hogy engedje meg az állami csomagban nem szereplő többletszolgáltatások igénybevételét az érintett előfizetésekhez kapcsolódóan.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Egy Ákos rajongó
2015. december 18. 13:46
"Hiba történt a lap megjelenítése közben!" "Hibaüzenet: The file '/portal/WebParts' does not exist." Ezek az átlátszósok megtalálták a nem létező dokumentumot kitartó munkával már megint. Erre újabb remek konteó blogbejegyzést rittyentettek. Ezért fizet nekik Soros Gyuri?!
Egy Ákos rajongó
2015. december 18. 13:38
A nem kormányzati előfizetők számára is hozni kellene egy törvényt, hogy hűségidő alatt rendkívüli felmondással élhessen minden olyan előfizető, amely közjegyző előtt lenyilatkozza, hogy az érintett művész vagy sportoló rajongójának tartja magát. Természetesen ebben az esetben semmilyen anyagi követelése nem lehet a szolgáltatónak az ügyfele felé. Ez lenne az igazi csapás a Telekomra. Azért indokolt egy ilyen törvény, mert egy olyan multi mint a Telekom nem a művészet szeretete miatt szerződtet egy olyan zenészt mint Ákos. Ahogy sportolókat és sportklubokat is a rajongóik miatt támogatnak. Röviden: A Telekom azért szerződött Ákossal, mert Ákos-rajongóknál ez reklámértéket jelent. Sok Ákos rajongó azért választotta a Telekomot mobilszolgáltatójának, mert "Ákos is ott van". Amennyiben a Telekom egyoldalúan bontja fel szerződését Ákosnak, a legrosszabb germán-Habsburg cenzúra éveit felidézve, akkor lehetővé kell tenni minden Ákos rajongónak, hogy hasonló egyoldalú szerződésbontással élhessenek a Telekom felé. A hűségszerződés egyoldalú felmondásának mindennemű következményét pedig törvény erejénél fogva a szolgáltató tűrni köteles.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!