Ökomenikus korrektség keresztényüldözés közepette

„A reformáció ünnepe illő alkalom szóvá tenni, hogy miért kíséri akkora csend Európában, Amerikában egyaránt az egyre növekvő ázsiai és afrikai keresztényüldözést. 2011–ben egy londoni konferencián a jeruzsálemi katolikusok érseke, Fouad Twal már nem rejtette véka alá elkeseredését: »Hát senki sem hallja a kiáltásainkat? Mennyi kegyetlenkedést kell még elviselnünk, hogy valahonnan, valakik a segítségünkre siessenek?« És azóta még nagyobb mértéket öltöttek szenvedéseik.

Az okokat még lehetne sorjáztatni, de maradjunk egynél, talán a legfontosabbnál: az ökumenikus korrektségnél. Az utóbbi évtizedekben a keresztény felekezetek kölcsönösen sokat tettek az ökumenikus párbeszédért, a másik felekezet értékvilágának a megismeréséért, a vallási türelemért. Ezt a pozitív attitűdöt aztán kiterjesztették más világvallásokra is. E nyitottság és megértési hajlandóság azonban perverz hatást is okozott. Az alázatos és megértő magatartásban, a kinyújtott jobb kézben a más világvallások gyakorlóinak jelentős része és a vallással takarózó fegyveresek a gyengeség, sőt a kétszínűség jelét látják. Ők csak az erőből értenek, csak azt tisztelik. A keresztény egyházak elöljárói túlzottan visszafogják magukat, amikor például arról kellene beszélni, hogy milyen elbánásban részesülnek az arab keresztény kisebbségek Izraelben. Azt sem verték nagydobra, amikor ugyanott egy patinás keresztény templomot robbantottak fel. Lagymatag neheztelésük oka: nehogy megsérüljön a jónak mondható keresztény–zsidó hivatalos vallási kapcsolat. A passzivitás még súlyosabb következményekkel jár a harcias muzulmánok esetében, ahol abszurd helyzetbe kerülnek Jézus hívei. Így amióta Bin Ladent kivégezték, a tálibok Pakisztánban minden keresztényt amerikai katonának tekintenek.

A feladat adott minden keresztény felekezetnek: imádkozni hittársainkért és szüntelen nyomást gyakorolni a »semleges« kormányaikra. Érvényt kell szerezni az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata 18. cikkének, amely így szól: »Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertatások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.« Itt az alkalom egy közös, nemes energiákat felszabadító cselekvésre, amely méltó a kereszténység nagy ünnepeihez, így a reformáció ünnepéhez is. Közel ötszáz éve Luthernek és társainak sikerült, nem a katolikusok ellenében, hanem az akkori európai hatalmasokkal szemben megvédeni a hitet és megtartani Európát a jövőnek.”