„Ön az egyik elszenvedője volt a »filozófusperként« elhíresült, a szabadgondolkodású értelmiségiek elleni hecckampánynak 2011-ben. Az önöket ért támadások és az MMA, illetve az NKA körüli történések közt is lehet összefüggés.
A második Orbán-kormány már elég erővel rendelkezett, hogy elitcserét kezdeményezzen. A magaskultúra terén ennek a 2011 elején kirobbant filozófusbotrány volt a kezdete. Abban az értelemben ez elhalt, hogy meg tudtuk védeni magunkat. Az érintett értelmiségi körök és személyek kriminalizálása nem sikerült, ám nem maradt hatástalan. Máig tapasztalni, miként rögzült jó néhány ember tudatában: a filozófusok arról ismerhetők fel, hogy lopni szoktak. Az Orbán-adminisztráció elitcserére való makacs törekvésének másik erős jele az MMA nevetséges felfújása, kistafírozása, aminek a következő logikus lépése, hogy az állami mecenatúrát is az MMA kezébe helyezi.
Az elit szó a képességek minőségét is jelenti. Ami nincs túlhangsúlyozva az Orbán-rendszernek a kulturális elitcseréről kimunkált »mestertervében«.
Nyilvánvaló, hogy az elit egyrészt befolyást, források fölötti rendelkezést vagy az azokhoz való hozzáférést is jelentheti, de ennél lényegesebb a fogalom értéktartalma. S itt a hatalomnak, csakúgy, mint a Horthy- és a Kádár-korszakban, nehézségei vannak. A magyar kultúrának történetesen nincs folyamatos, magas színvonalú konzervatív hagyománya, s ezért a múlt átírására tett kísérletek rendre nevetségbe fulladnak. Nem beszélve arról, hogy a hatalom keverékideológiájának csak a lózungok szintjén van köze a konzervativizmushoz. Ezért például az irodalom terén kísérlet sem történt arra, hogy azt a néhány jelentős alkotót, akik az uralkodó eszmék közül a konzervativizmushoz látszanak közel állni – Rakovszky Zsuzsa, Térey János, Kemény István, Bartis Attila –, megpróbálják megnyerni maguknak. A kultúra legtöbb területén kifejezetten kontraszelekció működik, lásd például Kerényi Imre festménymegrendeléseit.
Nyugat-európai értelemben az autoriter rendszerek lebontására tett makacs kísérletező hajlam, az annak hátteret adó szolidaritás is baloldali érték. Nálunk azonban ez nemigen látszik a gyakorlatban. Az NKA, MMA körüli történések kapcsán is felvetődik a kérdés: hőbörgéseink mellett nem vagyunk-e valójában mindnyájan részesei a Nemzeti Együttműködés Rendszerének?
Illyés nagy verssorát szokták az ilyen kérdésre idézni: »Mindenki szem a láncban«. Mindnyájunk felelőssége, hogy mindez megtörténhet velünk. És hozzátenném az Ady-parafrázist: ha megtörténhet, akkor meg is érdemeljük. A társadalom berendezkedett a jelenlegi autoriter rendszer hosszú távú elviselésére. A 2010-től regnáló Orbán-kormány első éveiben az emberek még hüledezve nézték a változásokat, olykor utcára is vonultak. Ma már reményt sem látnak a változásra. Készen állnak a hosszú télre. Az országban eluralkodott mérhetetlen apátia a kultúra területére is kiterjedt.”
