Nem terrorista a fel nem rúgott migráns fociedző

„Leírom, hogy tévedtem, hogy hamisan vádoltam meg Uszama Abd El Mohszínt és, hogy bár ne tettem volna. Nagyon sajnálom a történteket” – írta Jászberényi Sándor, a 24.hu újságírója csütörtökön, miután nem talált kielégítő bizonyítékot arra, hogy a szerb-magyar határon a magyar operatőr által majdnem elgáncsolt férfi népirtásban vett volna részt vagy az An-Nuszráh front tagja lett volna.

Múlt héten írtunk arról, hogy a menekültügy önmagában is nagyon komoly probléma, hát még úgy, hogy a kormány és az ilyen-olyan oldali médiumok a saját értelmezéseiket próbálják beleerőltetni az emberek fejébe, utóbbiak gyakran a szakmai szabályok részleges vagy teljes feladása árán is. A magyar operatőr, illetve az általa majdnem elgáncsolt szír férfi történetének áttekintése komoly tanulságokkal szolgál arra nézve, mekkora is a felelőssége az újságíróknak egy ilyen válság során – és itt most nem első sorban a korrektül eljáró Jászberényire gondolunk.

2015. szeptember 8-án László Petra, az N1TV operatőre Röszke környékén két, a rendőri gyűrűből kitörő migránst megrúgott, egy gyermekével kezében futó férfit pedig megpróbált elgáncsolni. A videóra vett mozdulatok megmagyarázhatatlannak tűnnek. A migránsválság legsúlyosabb napjai alatt a rendőrségtől sem láthattunk semmi hasonlót: többségében mindenki megőrizte a hidegvérét. Nem kérdés, hogy az operatőrben abban a pár percben valami eltört és ez vezette a kimagyarázhatatlan mozdulatokra. Furcsa módon nem a teljesen egyértelmű rugdosást, hanem a később csak kísérletnek minősülő gáncsolást kapta fel a külföldi sajtó.

A majdnem-gáncsolásról készült felvételek hamar bejárták a világsajtót, hatalmas médiaszenzáció lett belőle, John Oliver műsorától egészen Tajvanig mindenhol feldolgozták az eseményeket. A miniszterelnök menekültellenes kijelentéseivel, a kormány szigorú lépéseivel együtt újabb vélt bizonyítékkal szolgált arra, hogy a magyar az már csak ilyen szemét népség: kerítést húz, állatként bánik a menekültekkel és még fel is rúgja őket. Azóta már láttuk, hogy kerítést húzni és ételt dobálni, könnygázt bevetni például nem csak a magyar hatóságok tudnak.

A hamarosan bocsánatot kérő László Petrát nagyon gyorsan kirúgták a Jobbik-közeli N1TV-től. Hamar előkerült még egy felvétel, aztán pár fotó is az eseményről, amelyből elég meggyőzően kiderült, hogy László Petra nem gáncsolta el a fociedzőt – ez persze még nem menti azt, hogy a kislányt tényleg megrúgta. A Heti Válasz – kissé túlfeszítve a témát – próbálta ezt bebizonyítani, miközben Lászlót is többször megszólaltatták. A másik oldalon Uszama Abd El Mohszín és gyermeke egészen Spanyolországig jutott, ahol a Real Madrid focistáival is találkoztak. Furcsa egy világ ez, na. Az egész ügy valahogy helyettesítő témává vált: Mohszín az összes menedékkérő szimbóluma lett a világ közvéleménye számára, míg sokak szemében úgy tetszett, László Petrát ugyanúgy igaztalanul hurcolja meg (ennyire) a külföldi és hazai közvélemény, mint a magyar kormányt.

Aztán az Alfahír felvetette, hogy Uszama Abd El Mohszín az al-Kaida szír szárnyával szimpatizálhatott, mi akkor arról is írtunk, hogy a Facebook-kép akár mást is jelenthet. Később pedig arról is beszámoltunk, hogy a szíriai kurd Demokrata Unió Párt (PYD) szerint a férfi az al-Nuszra Front oldalán harcolt a szíriai polgárháborúban. Ez utóbbi hír kapcsán posztolt a Facebookra a terepen tartózkodó Jászberényi Sándor is, aki aztán megpróbált alaposan utánajárni az állításnak. Sikertelenül. Erről csütörtöki posztjában számolt be, ahol elmondta: ma már bánja, hogy bizonyíték nélkül, csak a kurd kapcsolatai elmondása alapján írt erről Facebookra. Mivel nem talált, illetve nem kapott bizonyítékot, ezért az ártatlanság vélelmét figyelembe véve a szír férfit ártatlannak kell tekintenie, magát pedig rágalmazónak.

Hogy mi a tanulság? Az, hogy egy ilyen felfokozott helyzetben elképesztően megnő az újságírók felelőssége.

Lehet érvelni például amellett, hogy mivel az egyszeri állampolgár természetes reakciója az idegenektől, az általuk esetleg behozott betegségektől való félelem és a jelenlétük miatt negatív irányba megváltozott biztonságérzet, ezért a sajtó felelőssége az, hogy hozzáállásával egyfajta nyugtató szerepet is betöltsön a tömeghisztéria elkerülésére. Főleg, ha ezt a nyugtató szerepet nem tölti be az állam, ami különféle plakátokkal és kérdőívekkel, vagy a helyzet finom kiélezésével inkább a félelem növelésére játszik rá. Ebben a felvetésben van igazság, ugyanakkor ezt is simán túl lehet tolni.

Azonban nem minősül rosszindulatú hangulatkeltésnek az sem, ha például hírt adunk arról, hogy a Nyugat-Európába eljutott migránsok közül sokan nem voltak elégedettek se Ausztriával, se Németországgal, de még Dániával vagy Svédországgal sem; vagy például arról, hogy a tagadhatatlanul meglévő kulturális különbségek milyen összetűzésekhez vezetnek akár „őslakos” és migráns, akár migráns és migráns között. Ezek az információk ugyanúgy szükségesek ahhoz, hogy állást tudjunk foglalni a kérdésben. Itt is van azonban egy határ: volt pár alkalom, amikor úgy éreztem, hogy mi is megközelítettük ezt a határt.

Találtunk például egy videót, ahol egy állítólag arabul tudó ukrán nő beszélt arról, hogy Magyarországon egy vonaton majdnem túszul ejtették a menekültek. Aztán olyan sommás megállapításokat is tett, hogy a migránsok közül mindenki csak a segélyt akarja, egyiküknek sincs szakmája, satöbbi. Mert valójában mit is tudunk? Egy állítólag arabul tudó nő állítólag utazott egy magyar vonaton, ahol állítólag migránsok is, ahol állítólag azt mondták, amit ő állít. Nem túl izmos anyag, valljuk be. Megvitattuk, aztán ez a videót nem szemléztük a Mandineren.

Sokkal nehezebb helyzet azt megállapítani egy menedéket kérőről, hogy a kibogozhatatlan közel-keleti káoszban melyik oldalon áll. Főleg innen, egy budapesti szerkesztőségből, megfelelő nyelvtudás nélkül. Azt írjuk le, amit tudunk: Mohszín esetében például azt, hogy a kurd párt ezt állítja róla. A Közel-Keletet nagyon is jól ismerő Jászberényi ennél többet állított ebben az esetben: azt, hogy a híradás igaz. Aztán kemény munkával próbált erre komoly bizonyítékot találni a helyszíni kapcsolatai segítségével − sikertelenül. Kurd kapcsolatai előbb ígérgettek bizonyítékokat, aztán elsunnyogtak, felszívódtak, így nem szerzett végül bizonyítékot az állításaira. Ezért nagyon korrekt módon elnézést kért.

Uszama Abd El Mohszín azért lett világhírű, mert állítólag elgáncsolták; aztán azért foglalkozott tovább vele a sajtó, mert felmerült, hogy népirtásban vett részt. Azóta kiderült, hogy egyrészt nem gáncsolták el; másrészt arról sem került elő bizonyíték, hogy népirtásban vett volna részt.

Kinos közéleti adok-kapok meccs 0:0 eredménnyel.