„Nemcsak az egyik főszereplője, de a producere is A titkok könyvtárának. Ez pontosan mit jelentett? A költségvetés felügyelését vagy a következő részben szereplő ereklye és ősi titok kitalálását is?
Mindegyiket. Producerkedni egy tévésorozatban kiváló lehetőség arra, hogy letesztelje az ember, milyen érzés felelősséget vállalni minden egyes munkafolyamatért. Már a legelejétől részt vettem a sorozat történeti ívének kitalálásában, kipróbáltam a forgatókönyvírást, aztán a forgatókönyv-újraírást is. De ott voltam a szereplőválogatáson, és figyelemmel kísértem a vágást is, úgyhogy tényleg minden részleg munkájában részt vettem egy kicsit. De persze sosem egyedül, hiszen a tévésorozat-készítés csapatmunka. Szerencsére Dean Devlinnel, Marc Roskinnal és John Rogersszel jó producercsapatot alkottunk.
Másik tévésorozatában, az Éghasadásban nem csak szerepelt, rendezett is egy részt. Milyen volt a kamera túloldalán?
Hihetetlenül jó móka volt, egyáltalán nem bántam meg. Pár évvel ezelőtt találtam ki, hogy történeteket akarok mesélni, csak most máshogy. Valamiért úgy gondoltam, hogy az írás, a rendezés, a producerkedés és a színészet felcserélhető szerepek, és aki jó az egyikben, az a többiben is ugyanolyan jó. Csakhogy kiderült: megvetni a lábadat az írók és a rendezők világában egyáltalán nem olyan egyszerű dolog. Nem szabad a telefon mellett ücsörögve várni a nagy felkérésre, hanem magadnak kell kitalálni egy olyan projektet, amit aztán végig te felügyelhetsz. Nekem erre adódott is lehetőségem, és nagyon örülök, hogy egy másik nézőpontból is megismerhettem végre a sorozatkészítés világát. (...)
Önt a mai napig Carter doktorként emlegeti mindenki. Volt olyan élethelyzet, hogy az emberek tényleg orvosként számítottak volna önre?
Előfordult ilyen, és mindig én lepődtem meg a legjobban, hogy egy 15 évados kórházsorozatban való szereplés után mennyire nem értek még mindig az orvostudományhoz. Szóval ha látok egy balesetet, inkább félreállok, és rábízom az életmentést az igazi orvosokra. Ez persze nem mindig egyszerű, volt is egy nagyon rossz emlékű repülőutam, ahol valaki rosszul lett, és amikor a kapitány megkérdezte, van-e orvos a fedélzeten, természetesen mindenki azonnal rám nézett. Én meg csak ott ültem, teljesen leizzadtam, és csak arra tudtam gondolni, hogy leforgattam 254 Vészhelyzet-epizódot, de fogalmam sincs, hogyan kell elsősegélyt nyújtani. Imádkoztam, hogy legyen egy igazi orvos is az utasok között – és szerencsére volt.”