Párizs tizedik és tizenegyedik kerületének szétlőtt kávézói és kocsmái a balliberális, kritikus középosztály találkozóhelyei. Pénteken itt toleráns, kimondottan antirasszista és pacifista fiatalok itták munka utáni sörüket. A Petit Cambodge-ban fiatal párizsiak foglaltak helyet, akik talán a franciaországi muszlimellenes rasszizmusról cseréltek éppen eszmét. Akiket aggaszt a Front National erősödése. Olyan emberek ők, akik mellett naponta helyet foglalunk a kreuzbergi kávézókban. Ugyanabban a közegben élünk, ami Franciaországban és Németországban ugyanúgy fontos a társadalom összefogása érdekében, mert a jobboldal elleni legfontosabb védőbástyát jelenti.
Balliberális antirasszisták. A társadalmi baloldal az, ami tüske az Iszlám Állam szemében, hisz a nyugati társadalmak minél erősebb megosztása a céljuk. A muszlimok elszigetelése. Hogy a iszlamista fundamentalizmus felé forduljanak. A középosztály pedig a terrortól való félelem miatt jobbra vándoroljon. Mint Törökországban. Ott egy béketüntetést támadtak meg, mert a békéből az Iszlám Állam nem tud profitálni. Egy békés társadalom, egy antirasszista társadalom kihúzná alóluk a talajt.
Ezt akarják megakadályozni.