A hit erőszakos terjesztése céljából indított háború összeegyeztethetetlen az iszlám lényegével, ugyanis a Korán szerint senkire sem lehet ráerőszakolni a hitet. Ha az iszlám vallás követése nem mély meggyőződésből, és az egyén szabad választásából fakad, az nem lehet őszinte hit, csupán képmutatás. Az erőszakos hittérítés tehát bűn és jogtalan eljárás. A Korán szúrája szerint: »Nincs kényszer a vallásban!« (Korán 2: 256) Továbbá: »És mondd (Mohamed): Ez az igazság, mely Uratoktól van (a Korán). Aki akarja higgyen benne, és aki nem akarja az ne higgyen« (Korán 18: 29).
Ezen felül léteznek bizonyos eljárási feltételek, amelyek meghatározzák a dzsihád kihirdetésének és lefolytatásának módját. A fegyveres dzsihád kiemelkedő feltétele, hogy csak és kizárólag az imám, vagy kalifa (ahogy fentebb említés történt róla 1924 óta jogszerűen nem létező, pontosabban betöltött titulus) parancsára indítható indokolt esetekben. Az iszlám szabályai szerint ennek során a harcosnak nem szabad mások vagy saját életének a kioltását célként kitűzni. Mohamed Próféta azt mondta Alinak, amikor harcba indult: »Ne kívánjátok a halált, és kérjétek Allahtól az életben maradást!« Ezért a különböző öngyilkos terrorista akciók sem elfogadhatóak a vallás és a jog szempontjából. A háborúban ugyanis a muszlimoknak tartaniuk kell magukat az iszlám harci etikához. Allah küldötte a következőképpen rendelkezett: »Ne öljétek meg a nőket, a földeken dolgozókat, az időseket és azokat, akik koruknál fogva nem veszélyesek rátok nézve, s nem használhatnak ellenségeiteknek.« (al-Bukhári és Muszlim) Az idézett szövegből is látszik, hogy a nemzetközi jogszabályokkal, a különböző egyezmények tartalmával (mint például a genfi egyezmény) mutatva rokonságot a Korán, mint vallásnak és jognak legfőbb forrása szintén elítéli a háborús bűntetteket.”