Így mesél Hollywood a felnőtté válásról

„Ambramsnél talán senki nem érti jobban, hogy milyen vágyakat, ábrándozásokat képes gerjeszteni a gyermeki fejekben egy jól sikerült hőstörténet, egy hős pedig akkor lesz igazán izgalmas, ha a rajongók könnyűszerrel beleképzelhetik magukat a helyébe. Történeteinek főszereplői olyan ifjú titánok, akiknek lehetőségük nyílik akár a világegyetem sorsát is megváltoztatni. Az általa rendezett új Star Trek-epizódokban sem véletlenül fiatalította meg a szereplőgárdát. Az ébredő Erő is már láthatóan egy új kezdet lesz, olyan fiatalokkal a középpontban, akik számára az előző trilógiák eseményei csak homályos mendemondákban élnek. Ettől függetlenül az imént említett két űropera eléggé klasszikusan folytatja a hagyományokat, az ifjú szereplők valószínűleg nem lennének sehol sem, ha nem állnának mellettük idősebb mentoraik.

Az Abrams által 2011-ben rendezett Super8 e tekintetben sokkal közelebb áll ahhoz a világhoz, amiről a rendező legszívesebben beszél. A film gyerek főszereplői amatőr filmek készítése közben álmaikat próbálják megvalósítani, felnőni azokhoz az eseményekhez, amiket ők is csak a mozikban láthattak. A sors azonban közbeszól, és egy világraszóló rejtély közepén találják magukat: egy elszabadult űrlény kezd el az addig álmos kisvárosukban garázdálkodni. A főhőseink azonban nyitottságukkal és vakmerőségükkel sokkal jobban átlátják a helyzet valódi súlyát, mint a felnőtt világot jelképező kormányügynökök sora, akik önző céljaik után kajtatnak rendületlenül. Ha nagyjából ismerős ez a történet, még az sem igazán véletlen. A Super8 egyfajta főhajtás a már említett E.T. előtt és a Kincsvadászokhoz hasonló nyolcvanas évekbeli kalandfilmek előtt. Mindegyik egy kicsit nyomasztó, megtalálhatóak bennük horrorelemek, de valahogy mindegyik végtelenül szerethető marad, olyan nyitottság árad belőlük, amely csak a fiatal főszereplők segítségével adható át.”