Hamis tudat

Vajon aki nem élt a létező szocializmusban, annak ugyanolyan sodró erejű élmény-e A mester és Margarita Moszkvájában bolyongani, mint nekünk, akik megéltük? Ugyanolyan megejtő, kézzel fogható abszurditás-e a Tömegír, a másodlagos frissességű tokhal, a vécétartályba rejtett dollár – az egész hihetetlen rendszer, amely végül is hetven éven át mégiscsak működött, sok millió embernek az egész élete volt, és ma is még sokunknak az ifjúságunk ideje.

Vajon aki nem élt akkor, tudja-e, hogy ez a csodálatos regény mégsem a valóság, hogyan is lehetett volna az Sztálin birodalmában. Önmagában teljes világ, de az igazinak nem hű tükre. Sem velünk, akik átéltük, sem az azóta születettekkel nem érteti meg, hogy mi tarthatta életben a szovjet rendszert olyan sokáig. A megértés munkáját máig nem végeztük el, talán mert azok az eszmék és törekvések, amelyek életben tartották, ma is jelen vannak, ma is hatnak. 

Ezen eszmék és törekvések közül talán a legfontosabb a hamis tudat marxi gondolata. Az a meggyőződés, hogy az emberek többsége nem képes a világ jelenségeiből a helyes következtetéseket levonni, mert a valóság aktuális történései elfedik előlük a lényeget. Az értelmiség dolga, hogy ezt feltárja, a lényeget felmutassa és érvényre juttassa.

Engels a műveiben részletesen kifejtette azt a meggyőződését, hogy az ideológiák a polgári társadalomban eltakarják az emberek szeme elől a valóságot, amennyiben hamis célokat és működési elveket mutatnak be a dolgok lényegeként. A polgári ideológiák a politikai folyamatokat a hatalomért folytatott küzdelemként, a szabadság megvalósításaként, a nép akaratának megjelenítéseként ábrázolják; a munkások pedig – elfogadva ezt a keretet – a béremelésért, a munkakörülmények javításáért, a választójogért folytatott harcot látnak bennük. Vagyis, mondja Engels, helyzetükből adódóan illúziókat állítanak gondolkodásuk középpontjába az osztályharc tényei helyett.

Fejtsük le erről a gondolatmenetről a marxi eszméket, és tekintsük magát a vázat: eszerint az emberek döntő többsége, miközben azt gondolja, hogy ismeri a saját érdekeit, valójában téved; ezért mások dolga, joga és kötelessége, hogy az igazságról felvilágosítsa. 

A politikai gyakorlat az elmúlt évszázadokban innen többfelé ágazott. A jakobinusok és a bolsevikok az általuk felismerni vélt igazság érvényre juttatására a nyílt diktatúrát, sőt a terrort is helyesnek tartották. A hatalomra került kommunista pártok ideológusai a legfőbb feladatuknak tekintették a munkásosztály (a társadalom) helyes tudatra nevelését, a kommunizmus elveinek és szükségszerűségének tudományos igazságként való terjesztését, és ennek nevében a társadalmi döntések meghozatalát és végigvitelét. 

De nem csak ők követték a hamis tudat gondolatmenetét. A francia forradalom óta a teljes baloldali eszmerendszer egyik építőköve ez az elgondolás, amelynek részletes kibontására jelentős baloldali gondolkodók tettek és tesznek azóta is nagy erőfeszítéseket. 

A marxi alapvetés még úgy szólt, hogy az osztályharc legfőbb történelemformáló erőként való felismerése előtt a tömegek hamis tudata szükségszerű volt, azt követően viszont szükségszerűen szűnik meg, a tömegek szükségszerűen ismerik fel saját érdekeiket a kommunizmus megteremtésében. Az újmarxisták árnyalni igyekeztek ezt a képet, túllépni igyekezve Marxnak az abszolút, objektív igazságot (tudományos szocializmus) a hamis tudat konkrét megjelenési formáival (polgári ideológiák) szembeállító ideológia-kritikáján, új ideológia szükségességét vetették fel. Innen újabb és újabb utak nyíltak a baloldali gondolkodók számára, amelyekről például itt jó összefoglaló olvasható.

A lényeg, a gondolati váz azonban változatlan: a tömegembernek a világról és a saját érdekeiről való nézetei tévesek; és azoknak, akik ezt felismerik, joguk és kötelességük a saját felismerésük érvényre juttatása. 

A modern baloldal azonban, a liberalizmussal összefonódva immár nem nyúlhat a (proletár) diktatúra eszközéhez, kénytelen alávetni magát a tömegember általános és titkos választásokon kinyilvánított döntéseinek. Akaratát ezért csak úgy tudja keresztülvinni, ha a tömegembert meggyőzi róla, hogy az ne a saját következtetéseire hallgasson, hanem a baloldali véleményformálókéra.

Amikor most éppen a migránsválsággal kapcsolatos politikusi és ideológusi reakciókat értékeljük, ezt kell számításba vennünk: a baloldali véleménymondók jelentős része meg van róla győződve, hogy a tömegembernek ebben az ügyben is hamis tudata van, rosszul méri fel a saját érdekeit; és az ő dolga, baloldali véleménymondóé, hogy e hamis tudatot leleplezze, és rámutasson arra, hogy a tömegember csupán kommunikációs manipuláció áldozata. 

A migránsválság Európa legnagyobb kihívása a második világháború óta. Európa politikusainak ekkora horderejű ügyben az volna a kötelességük, hogy megkérdezzék a népet. Mivel a migránsválság középpontjában Németország áll, elsősorban a német kormánynak kellene a néphez fordulnia: akarja-e a német nép az ilyen arányú befogadást vagy sem. A német kormány azonban, amely saját korábbi hibáinak és a baloldali-liberális értelmiségnek a foglya, ezt nem teszi meg, attól való félelmében, hogy a népnek hamis tudata van, és nemmel szavaz.

A szavazás azonban sokáig már nem halasztható. Európában demokrácia van, és a migrációval érintett országokban előbb vagy utóbb választások következnek majd. És ezeken a választásokon a polgárok, még ha nem is lesznek ennek tudatában, a hamis tudat elméletének és gyakorlatának fennmaradásáról is döntenek majd.