„A feladatom a közrend szolgálata. Az ártatlanok védelmezése. A törvény betartása.”
(Robotzsaru, 1987)
„Én vagyok a törvény.”
(Dredd bíró, 1995)
Napjainkban önfelszámoló terrorizmus bontakozik ki, amelyet célszerűbb lenne új névvel illetni. Néven kell nevezni az állapotot, amely olyan, mintha egy rákos megbetegedés kapna rákot. Ha sikerül megtalálnunk valódi nevét, azzal megértjük lényegét is. A választ pedig ennek természetéhez kell szabni.
Önmaga farkába harapó kígyóval van dolgunk, amikor egy palesztin lánytestvérpár a „szurkálós intifáda” során izraelinek nézett idős arab férfire támad. A Charlie Hebdo elleni merénylet során megölt muszlim rendőr és a november 13-ai támadások során meggyilkolt algériaiak tragikus sorsa is azt mutatja, hogy a vallási fanatizmusnak (egészen pontosan a szunnita vahabiták szalafista ágán belüli dzsihadizmusnak is az apokaliptikus változata, amit a sajtó gyakran differenciálás nélkül iszlamizmusnak hív) egyetlen valódi célpontja lehet: az életmódunk.
A támadás többé nem középületek, világkereskedelmi szimbólumok vagy katonai célpontok ellen zajlik (ezért egyre kevésbé helytálló a terrorizmus kifejezés), hanem védtelen állampolgárok elleni merényletekről van szó. A félelemkeltés érdekében gyilkolnak civileket a tunéziai tengerparton (Szúsza, 2015 június) és mali szállodában (Bamako, 2015 november). Életformánk biztonságba helyezése azonban nem megy másként, csak a felderítés és a megsemmisítés mellett az életmódunk megélésére szolgáló terek fizikálisan és pszichikailag is aktív védelmezésével.
A sokáig lappangó probléma és az elszigetelt esetekből (mint a 2004-es madridi és 2005-ös londoni metró-merénylet, a 2013-as londoni lefejezés, a tavalyi mészárlás a brüsszeli Zsidó Múzeumban és idén egy sikertelen mészárlási kísérlet a Thalys-vonaton) álló töredékes hadikrónika után most egységes történettel van dolgunk: Európát megtámadták.
Eközben a fanatikusokkal vívott harcban a szóbeli konfliktusok szintjéről a testi összecsapás fokára kerültünk. A barát és az ellenség megkülönböztetése soha nem volt ennyire világos: vagy ők, vagy mi. A sok beszéd, az absztrakciók sokasága, a fogalmi közvetítések áthatolhatatlan beékelődései és a finomkodás után színről színre látunk, a kérdés pedig leegyszerűsödik. Kristálytiszta a helyzet és végletekig érthető. Pőrén, jelzők nélkül állnak egymással szemben a felek. Nincs többé semlegesség. Létezik Jó és Rossz oldal, amelyek között a határ rögzített, nem átjárható, nem áthágható. Mindezt gondolatainknak, nyelvi készletünknek és tetteinknek is tükrözniük kell. A polgárok a nemzetközi és az európai elittől egyaránt egyértelmű állásfoglalást és tetteket várnak.