A rendkívüli állapot esztétikája

2015. november 28. 09:05

Láthatóvá válik a legitim erőszak-monopólium alanya, megszemélyesül a Törvény. Megszokjuk a katonai jelenlétet és meg is szeretjük, hiszen a biztonságot fokozza minden egyes gépkarabély látványa.

2015. november 28. 09:05
Békés Márton, Kepe Nóra
Mandiner

katonasag1.jpg

„A feladatom a közrend szolgálata. Az ártatlanok védelmezése. A törvény betartása.”
(Robotzsaru, 1987)

„Én vagyok a törvény.”
(Dredd bíró, 1995)

Napjainkban önfelszámoló terrorizmus bontakozik ki, amelyet célszerűbb lenne új névvel illetni. Néven kell nevezni az állapotot, amely olyan, mintha egy rákos megbetegedés kapna rákot. Ha sikerül megtalálnunk valódi nevét, azzal megértjük lényegét is. A választ pedig ennek természetéhez kell szabni.

Önmaga farkába harapó kígyóval van dolgunk, amikor egy palesztin lánytestvérpár a „szurkálós intifáda” során izraelinek nézett idős arab férfire támad. A Charlie Hebdo elleni merénylet során megölt muszlim rendőr és a november 13-ai támadások során meggyilkolt algériaiak tragikus sorsa is azt mutatja, hogy a vallási fanatizmusnak (egészen pontosan a szunnita vahabiták szalafista ágán belüli dzsihadizmusnak is az apokaliptikus változata, amit a sajtó gyakran differenciálás nélkül iszlamizmusnak hív) egyetlen valódi célpontja lehet: az életmódunk.

A támadás többé nem középületek, világkereskedelmi szimbólumok vagy katonai célpontok ellen zajlik (ezért egyre kevésbé helytálló a terrorizmus kifejezés), hanem védtelen állampolgárok elleni merényletekről van szó. A félelemkeltés érdekében gyilkolnak civileket a tunéziai tengerparton (Szúsza, 2015 június) és mali szállodában (Bamako, 2015 november). Életformánk biztonságba helyezése azonban nem megy másként, csak a felderítés és a megsemmisítés mellett az életmódunk megélésére szolgáló terek fizikálisan és pszichikailag is aktív védelmezésével.

A sokáig lappangó probléma és az elszigetelt esetekből (mint a 2004-es madridi és 2005-ös londoni metró-merénylet, a 2013-as londoni lefejezés, a tavalyi mészárlás a brüsszeli Zsidó Múzeumban és idén egy sikertelen mészárlási kísérlet a Thalys-vonaton) álló töredékes hadikrónika után most egységes történettel van dolgunk: Európát megtámadták.

katonasag5.jpg

katonasag2.jpg

Eközben a fanatikusokkal vívott harcban a szóbeli konfliktusok szintjéről a testi összecsapás fokára kerültünk. A barát és az ellenség megkülönböztetése soha nem volt ennyire világos: vagy ők, vagy mi. A sok beszéd, az absztrakciók sokasága, a fogalmi közvetítések áthatolhatatlan beékelődései és a finomkodás után színről színre látunk, a kérdés pedig leegyszerűsödik. Kristálytiszta a helyzet és végletekig érthető. Pőrén, jelzők nélkül állnak egymással szemben a felek. Nincs többé semlegesség. Létezik Jó és Rossz oldal, amelyek között a határ rögzített, nem átjárható, nem áthágható. Mindezt gondolatainknak, nyelvi készletünknek és tetteinknek is tükrözniük kell. A polgárok a nemzetközi és az európai elittől egyaránt egyértelmű állásfoglalást és tetteket várnak.

Carl Schmitt a Politikai teológiában (1922) azzal kezdte, hogy leszögezte: „a szuverén az, aki a kivételes állapotról dönt”, majd hozzátette, hogy e döntés nem jogi, hanem politikai természetű. Emiatt „a szuverén kívül áll az általánosan érvényes jogrenden” és miután a kivételes állapot (Ausnahmezustand) kihirdetése, bevezetése és szabályainak meghozatala kizárólagos hatalmában áll, leginkább ekkor jut politikai érvényességének teljes birtokába. Ez végső soron a válsághelyzetben hozott döntések kivételességét jelenti, ahol a döntés és a kivételesség egymást tételezi fel. Ez a politika axiómája, amely akkor válik világossá, amikor a civil társadalom jogi nyelvén nem lehet többé megszólalni.

Válsághelyzetben – márpedig jelenlegi biztonsági krízisünk a legvégsőbb értelemben az – tehát a döntés képessége definiálja a Szuverént. A döntés, amely a gondolat, szó és tett egységét valósítja meg, lehet az egyetlen helyes út. A döntés pszichológiai értelemben aktív folyamat, amelyet a gyakorlatban aktív fellépés követ. A cselekvéshez elsőként tehát gondolatainkat és szavainkat kell a változó körülményekhez igazítanunk.

Jelenleg azt tapasztaljuk, hogy a korszak politikával kapcsolatos hivatalos beszédmódját meghatározó nemzetközi diplomácia végletekig lekerekített és simára csiszolt (jogi-ökonómiai) nyelvet használ. A közös minimumra szorított, világos állásfoglalást tudatosan ellehetetlenítő érzékenységeket végletekig tiszteletben tartó nyelvezet nem alkalmas a velünk történtek elbeszélésére, sem a rá adandó hatékony válaszok megfogalmazására.

Semlegessége ellehetetleníti a tények nyílt kijelentését, elmázolja a felelősséget, elodázza a valós cselekvést, s miután már a szókészlet szintjén is csupán a problémák technikai megoldásokra fókuszál, a tehetetlenség a szintaxis mélyébe épül (ld. az EU-s dokumentumok gyakori kifejezéseit: törekszünk, ösztönözzük, fokozzuk, igyekszünk). A válságot nem megoldja, hanem lemenedzseli és elkonferenciázza (nemzetközi intézmények által kedvelt szóhasználat alapján: támogatjuk, elősegítjük, hangsúlyozzuk, aláhúzzuk). A válságra válaszolni képes nyelv szükségszerűen máshonnan érkezik, és inkább a tettek beszéde kell, hogy legyen, ahol a nemzetállami fellépést a nemzetek feletti gondolati egység támogatja.

Manuel Valls francia kormányfő a párizsi terrorcselekmények után, 2015. november 19-én így nyilatkozott: „Franciaországot megtámadták. A franciák sokkos állapotban vannak. Azt várják tőlünk, hogy erőteljes, gyors és hatékony választ adjunk”. Az ISIS bombázására útnak indított első francia vadászgépek már november 14-én felszálltak. Az ezt követő héten (az EU egyetlen közvetlenül választott szerve) az Európai Parlament strasbourgi plenáris hetén egy napirendi pont keretében foglalkozott a párizsi terrorcselekmények következményeivel. A vita során Nicolas Schmit, az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét 2015. II. félévében betöltő Luxemburg egyik nemzeti képviselője „hangsúlyozta”: „Fokozni és fejleszteni kell az európai együttműködést", amely során a terrorizmus elleni küzdelemben „az Európai Unió Alapvető Jogi Chartája iránytűként szolgál majd”.

A vita az európai polgárok és sajtó körében visszhang nélkül maradt. Látni kell, hogy a kritika tárgyát jelen esetben nem az Európai Unió működése vagy fellépésének elmaradása, hanem maga a kor beszédmódja, az erőtlen kommunikáció jelenti, amely még csak nem is az irányok, hanem az iránytűk kijelölésére szorítkozik. A konfliktusok és válságok megoldásához elsőként azonosítani és néven nevezni kell a problémát. A megnevezés ugyanis konstitutív elem, a megértés és megoldás előfeltételként szolgáló eszköze. Ahhoz, hogy az ISIS elleni fellépés valóban hatékony legyen, elsőként ki kell mondanunk, mivel állunk szemben, majd detektálnunk kell ennek összetevőit, és meg kell határoznunk a megoldás lehetőségeit.

katonasag3.jpg

katonasag4.jpg

A jelen körülmények között még világosabban: a Szuverén valóságot feltáró nyelven beszél, a kompromisszummentes kifejezésmód pedig egylényegű a hadsereg határozott cselekvési elveivel. A szekuláris humanizmus egyszerűen nem elég erős ahhoz, hogy a vallási antihumanizmust feltartóztassa. Így pedig a védelem maximalizálása érdekében fel kell ismerni, hogy a biztonság konkrét joga erősebb, mint az emberi jogok elvont metakódexe. Amikor a polgári társadalom nem tudja megvédeni magát (etikai elveivel, állampolgári attitűdjével, demokratikus hagyományaival, végül jogi eszközeivel), egy másik fórumra kell apellálnia, amelynek ára, hogy veszély esetén, saját fennmaradása érdekében, felfüggesztődnek az általa hozott szabályok. Nem a cezarizmus árnyáról van szó, bár a liberális metódus szerint gondolkodók folyton ettől tartanak, hanem az ember génjeiben hordozott önvédelmi mechanizmustól. Az egyetlen aggasztó tényező nem a személyes szabadság korlátozása, hanem az, hogy ettől ennyire elszoktunk.

A cselekvés dimenziójában a sokkoló terrortámadásokra rendkívüli belföldi válaszok születtek. Az állami megfigyelés kiszélesítéséről, a nemzetbiztonsági szervek tevékenységének fokozásáról, valamint európai szintű együttműködéséről érthetően nem lehet mélyebb tudásunk, de látható jelei vannak. Franciaországban több mint tízezer dzsihadistát figyelnek meg a hatóságok, Saint-Denis-ben (ahol a francia királyokat egykor koronázó székesegyház áll, benne a 732-ben Poitiers-nél győzelmet arató Martell Károly sírjával) nemrég megostromoltak egy házat. Nemcsak, hogy itt hajtották végre Európa első (ráadásul női) öngyilkos merényletét, de a biztonsági szervek ötezer lőszert lőttek ki a célpontokra. Az Európai Unió vezető szerveinek otthont adó Brüsszel Euro-negyedétől nem messze fekvő Molenbeek negyedben katonai hadművelet zajlik. Brüsszel katonai terület, a legmagasabb fokú riadókészültség van – további egy hetes meghosszabbítással – érvényben, és minden, ami ezzel jár (metró lezárása, iskolai szünet, forgalomkorlátozás, hírzárlat, gyülekezési tilalom). Eközben, mintha eddig is sok mindent tudtak volna, a hatóságok célzott házkutatásokat hajtanak végre, embereket tartóztatnak le, razziák során fegyvereket és robbanóanyagot foglalnak le.

A rendkívüli állapot legnyilvánvalóbb jele a fegyveresek utcai jelenléte. Az alapvetően demilitarizált kontinens hétköznapjaiban újra megjelent a katonaság. A fegyverek, amelyeket korábban csak filmen láttunk, ott lógnak a nagyobb terek őrzésére, megfigyelésére kirendelt katonák vállán. Láthatóvá válik a legitim erőszak-monopólium alanya, megszemélyesül a Törvény. A katona és az általa viselt fegyver kuriózum helyett mindennapjaink része lett és lehet. Megszokjuk a katonai jelenlétet és meg is szeretjük, hiszen a biztonságot fokozza minden egyes gépkarabély látványa. Tudjuk, hogy csak úgy lehet megvédeni biztonságunkat, hogy ők közénk lépnek.

Mindez azért szokatlan, mert a pacifizmus elidegenítette és elválasztotta egymástól a katonai és a civil világot, amikor a társadalmat a fegyvertelen többség és a fegyverrel felruházott kisebbség csoportjaira osztotta, majd a tömeghadseregek és az általános hadkötelezettség megszüntetése után a fegyverforgatást szakmának és nem közügyek minősítette. Emiatt nem tud a lakosság megkülönböztetni egymástól egy géppisztolyt és egy golyószórót, amely kérdésben a sajtó sincs a segítségére. Honvédelmi oktatás nincs, amely pedig ipari/természeti katasztrófa, baleset vagy a puszta életben maradás érdekében egyaránt fontos lenne. Ezen túlmenően ráadásul még a fegyveres testületek és a fegyveresek látványát, megtapasztalását és a velük való érintkezést is minimalizálták, létezésüket csak meghatározott helyen fogadják el. A határőrség megszüntetése után a legfeljebb oldalfegyverrel felszerelt rendőrök és a ceremoniális őrségváltás ódivatú szúrófegyverei jelentik a „másik világgal” való találkozás lehetőségét.

A hadsereg és a társadalom viszonya hasonló folyamaton ment keresztül, mint az egyházé. A demilitarizálás és a szekularizáció ugyanazt jelenti, a sekrestyébe visszaszorított kereszténység státusza azonos a laktanyába zárt hadseregével. Legalább annyira ritkán látni szerzetest és rendi ruhába öltözött apácát az utcán, mint egyenruhást. A történelem során először az egyházat választották el a hadseregtől (lovagrendek vége), majd mindkettőt a társadalomtól. A laikusok győzelme volt ez, a civil társadalom diadala, amely a polgári korszakban határait féltékenyen óvja, szféráját jogi szabályokkal és burzsoá higiéniai rendelkezésekkel veszi körbe. A „liberális hegemónia” (Molnár Tamás) teljes érvényre jutását jelentő folyamat végén járva „rendkívüli állapot” (vagyis biztonsági probléma és katasztrófa által kiváltott szükséghelyzet) kell ahhoz, hogy a katonák a gyakorlótér helyett a főtéren jelenjenek meg.

A válságok árnyékában újraesztétizáljuk környezetünket. A civil társadalom életében való katonai részvétel dinamikája legjobban a díszszemlével ragadható meg. A katonai parádé önmagában mobilizált mítosz, a falanx megnyugtató geometriájának mimézise, amelyben a rendezett testek fegyelmezett mozgása mutatkozik meg. A fegyveres testületek felvonulásának drámaisága abban és akkor érhető tetten, amikor a masírozás eksztázisa átadódik a környezetnek. Ekkor a betonhoz csapódó bakancsok ritmusa áthullámzik a nézőkre, a hadsereg ezzel továbbítja rezonanciáját a civileknek.

Edmund Burke megkülönböztetése a Szép és a Fenséges között most egymásra talál, hiszen a „kivételes helyzetben” a „rendkívüli állapot” végső teljességében esztétikai érvényre jut. A fegyverrel való legitim rendelkezés s használatának jogszerűsége, a katonai rangjelzéseknek az a(nti)hierarchikus civil társadalom tagozódásától eltérő rendje elvont értelemben is hordozza a különbséget a két világ között, de ami igazán szembeszökő és azonnal látható, az a kerek sisak, a széles övvel leszorított feszes uniformis, az ívelt géppisztolytár és a bakancsba tűrt gyakorló együttese. Mind-mind a civil társadalom kényelmének, lezserségének és kötetlenségének időlegességét és sérülékenységét meghaladó szimbólumok.

Rendkívüli állapot idején minden katona a legitim védelem kódját hordozza, az egyenruha látványa pedig megtöri a félelem logikáját. A remilitarizált övezet nem más, mint a védelem láthatóvá válása. Minderről világosan, érthetően és kompromisszummentesen, Európa életben maradása érdekében: beszélni kell.

Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vizesnyolcas
2015. november 29. 12:37
A mai ún. liberális gondolkodók rózsaszín elképzelése az egyéni szabadságjogok működéséről egyfajta perpetuum mobile, mert tagadja annak a közösségnek érdekeit, illetve annak a közösségnek az önvédelemhez való jogát, amely az egyéni szabadságjogok érvényesülését egyedül garantálhatná.
pemete jakab
2015. november 29. 00:13
Fegyverekkel megteremtett biztonság nem biztonság. Az egyik vége a rabság és félelem, a másik meg a halál. És sosem lehet tudni, hogy az ember a fegyver melyik végére kerül
korona
2015. november 28. 22:24
(bemásoltírás)---------------------------------------------------------------- A NAGY IZRAEL MEGVALÓSÍTÁSA A „Nagy Izrael” terve és megvalósítása Sokak talán erős túlzásnak tarthatják az olyan, időnként újra és újra napvilágot látó kijelentéseket, melyek a világpolitikai alakulások értelmi szerzőit és kivitelezőit túlnyomó részt a szabadkőműves zsidóság köreiben vélik megtalálni, és az eseményeket olyan irányba látják változni, amelyek elsősorban és mindenekelőtt az ő érdekeiknek és céljaiknak kedvez. Ha ez első hallásra túlzásnak is tűnik, a józanul gondolkodók nem vethetik el zsigerből az efféle megközelítéseket, mégpedig két okból sem: 1) az ezzel kapcsolatos információk és utalások relatív gazdagságából adódóan, 2) illetve arra a tényre való éles tekintettel, hogy azok az alakulások, amiket a médián és az oktatáson keresztül el akarnak hitetni velünk, minden bizonnyal nem felelnek meg a valóságnak - aki eddig követte írásainkat, talán már érti, miért mondjuk ezt. A politikát mozgató (ahogy Bogár László mondaná) ,,bábmester" egy újabb Oroszország-Amerika illetve ezzel párhuzamosan egy iszlám-kereszténység ellentétet szeretne elhitetni a nagyközönséggel, ami a média durva hazugságai, a politika ravaszsága és az általános történelemhamisítás tényei ismeretének fényében elég nehezen elfogadható alternatíva. Ezért szükséges keresnünk egy másikat, amely kétségtelenül sokkal inkább a színfalak mögött játszódik, emiatt nehezebben kikutatható, de ettől még nem biztos, hogy kevésbé valóságos. Ez a másik alternatíva a történelmet nem a folyton változó érdekek kicsinyes és főként gazdasági szempontok szerinti csatározásaiként értelmezi, hanem olyan valóságként, amit valakik tudatosan mozgatnak és irányítanak. Kevesen vannak, akik komolyan odafigyelnének például Albert Pike 1871-ben (!) írt levelére, holott az abban leírtak hátborzongató pontossággal jósolják előre a két világháborút, és a mostani, iszlám területeken jelenlevő konfliktust is. Az ilyesmit nem lehet azzal elintézni, hogy biztosan véletlen egybeesés, vagy hogy túl kevés arra, hogy bármit bizonyítson. Az ilyen kijelentések árnyaltabb képet adnak a történelemről, és súlyos tartalmuk miatt igen határozottan felvetik annak gyanúját, hogy az események teljesen másról szólnak, mint ahogyan a legtöbbek állítják. Disraeli, egykori angol miniszterelnök sokat említett kijelentését sem söpörheti könnyelműen a szőnyeg alá a körülötte zajló eseményeket tudatosan vizsgáló ember : ,,A világot egészen más személyek kormányozzák, mintsem azok képzelik, akiknek tekintete nem hatol a kulisszák mögé." Ugyanígy Drábik János határozott állítását sem: ,,A világ történelmét, néhány gonosz szándékú egyén írja/írta, rendezi/rendezte meg, hogy véghezvigyék a nagy tervüket, amit Új Világrendnek hívnak." A következők alapján szintén nem hajthatja nyugovóra a fejét az olvasó nyugodt lelkiismerettel:,,A közönség nem veszi észre, hogy minden konfliktusban - mind a nemzeten belüli, mind a nemzetek közötti konfliktusokban - a látszólagos szervezőkön kívül rejtett mozgatók vannak jelen, akik érdekektől vezetett számításaikkal elkerülhetetlenné teszik ezeket a konfliktusokat. (...) Mindent, ami a népek zavaros forrongásában történik, titokban készítenek elő, hogy biztosítsák néhány ember uralmát." A politikai éleslátás nagymestere, Julius Evola sem fogalmaz másként ,,A rejtett történelem témakörének érdekes dokumentuma a jól ismert Cion bölcseinek jegyzőkönyvei. (...) A kérdéses dokumentumot úgy hozták nyilvánosságra, mint egy jegyzőkönyvet, amelyet egy titkos zsidó-szabadkőműves szervezettől loptak el. A jegyzőkönyv állítólag felfed egy tervet, amelyet azért dolgoztak ki és hajtanak végre, hogy felforgassák és elpusztítsák a tradicionális Európát. (...) Figyelmen kívül hagyva most a hitelesség kérdését, az egyetlen fontos és lényeges pont a következő: ez az írás ama írások egyike, amelyek - többé-kevésbé fantasztikus, sőt regényes formában - hitet tesznek amellett, hogy a legutóbbi idők rendetlensége nem véletlenek sorozata, hanem megfelel egy tervnek, amelynek fázisait és alapvető eszközeit éppen a fent említett szöveg mutatja meg pontosan." Pike-tól megtudjuk, hogy léteznek olyan elgondolások, melyek szerint a második világháborúk során nem igazán egyik vagy másik nagyhatalom győzelme volt kérdéses, hanem hogy létrejön-e Izrael állam: ,,Ennek a háborúnak meg kell semmisítenie a fasizmust, illetve a nácizmust és el kell vezetnie Izrael állam létesítéséhez Palesztinában." Eszerint a világméretű csatározások bármennyire is grandiózusak, valójában egyfelől elterelő, másfelől tisztogató hadműveletek, és igazából egyetlen állam, Izrael érdekeivel és a cionista törekvések sikerre vitelével kapcsolatosak. A tervről térképek is megjelentek. A terület az úgynevezett ,,Ígéret Földjén", a Nílus és az Eufrátesz között helyezkedne el, és a világ központi hatalmának címére pályázna. Visszatérve még egy pillanatra a túlzások kérdésére, érdemes belegondolni, hogy a második világháború előtt a ,,kis" Izrael létrehozatalának gondolata is légből kapott fantáziálásnak minősült, arról nem is beszélve, hogy ez a ,,kis" Izrael aztán majd olyan nagyhatalmak mozgatója lesz, mint az Egyesült Államok (!). És olybá tűnik, hogy itt egyáltalán nem kíván megállni, amit olyan aktuális apróságok is igazolni látszanak, miszerint - az egyébként Izrael és USA közreműködésével létre jött - ISIS által lerombolt területeket zsidó felvásárlók kaparintják meg sorra. De hallgassuk erről a történelmi háttérösszefüggések professzorát, László Andrást:,,Mi a zsidóság, és a zsidó-szabadkőművesség voltaképpeni célja? A nemzetközi zsidóság természetesen messze túlterjed Izrael államon, és az egész világot - vagy közvetlenül, vagy közvetve - kézben tartja. Ez még azokra az országokra is érvényes, ahol a zsidóság jelenléte teljesen elenyésző. Mindenesetre Izraelre feltétlenül oda kell figyelnünk, mert a jelenlegi Izraelnél egy nagyobb Izraelt akarnak létrehozni, a Nagy Izraelt, amelyik az Eufratestől a Nilusig terjedne. (Ne kerülje el senki figyelmét, hogy az Eufrates és a Tigris - más területek mellett - Irakban, közvetlenül Bagdad közelében hömpölyög.) A következő lépésben pedig - s ez lényeges - a Teljes Izraelt is létre akarják hozni, amelyik voltaképpen a Föld egészével azonos, és ezen egy zsidó-szabadkőműves-irányítottságú világköztársaságot, majd ezt követően egy zsidó világkirályságot akarnak kialakítani. Mondhatjuk, hogy valójában ez a zsidóság törekvéseinek a végcélja. Ehhez természetesen addig is hozzátartozik a további kibontakozás és prosperálás." Itt tennünk kell egy rövid megjegyzést, mert léteznek olyan ortodox zsidó csoportosulások, akik nyíltan elutasítják mindezt, mondván a jelenlegi Izrael nem az ,,írás szerint" jött létre. Ezért szükségesnek tartjuk leszögezni, hogy amikor ezeket a kijelentéseket tesszük, azt nem valamilyen faj vagy vallás ellen tesszük, hanem egy nagyon sötétnek mutatkozó törekvés ellen, amit a jelek szerint a zsidóság is nagy számban támogat. Senki nem értette meg és nem is akarta megérteni, hogy Orosz Mihály Zoltán liberális körökben nagy felháborodást keltett nyári tiltakozása sem a zsidóság ellen szólt, hanem államuk egyre szemtelenebb erő- és hatalomgyakorlása ellen a Közel-Keleti térségben. Már csak az a kérdés marad hátra, hogy ha valóságosnak is tartjuk az itt felvázoltakat, mihez kezdjünk az információval? Jelen helyzetünkből adódóan nem sokat tudunk tenni. Amire mégis képesek lehetünk, hogy minden lehetséges eszközzel felszólítjuk Európát, hogy egyrészt figyeljen ezekre a folyamatokra, másrészt határolódjon el az ilyen törekvésektől, harmadrészt tegyen meg mindent ennek megakadályozására. Európa világhatalmi státuszát illetően természetesen nincsenek illúzióink, hiszen idegen hatalmak által többszörösen megszállt földrész. Ugyanakkor mást nem tehetünk: Európa maradék hatalma is veszélybe kerül egy esetleges ,,Nagy Izrael" létrejötte következtében (a hatalmi centrum áthelyeződése miatt). Ezt semmiképp nem szabad hagyni, hiszen akkor már nem csupán Magyarország gyarmatosításáról és külső fenyegetettségéről, hanem egész Európa totális kiszolgáltatottságáról, vezető szerepének minden eddiginél nagyobb elveszítéséről lennénk kénytelenek beszélni.
korona
2015. november 28. 21:56
(bemásoltírás)----------------------------------------------------------------COUDENHOVE-KALERGI TERV AVAGY, HOGYAN IRTSUK KI A FEHÉR, KERESZTÉNY FAJT EURÓPÁBÓL Coudenhove-Kalergi terv: Lopakodó népirtás Európa népei ellen. A tömeges bevándorlás egy olyan jelenség, melynek kiváltó okait a mai napig ügyesen kendőzi el a multikulturalista propaganda, mely azt – tévesen – elkerülhetetlen történelmi folyamatnak állítja be. Ezen cikk célja az, hogy rámutasson a harmadik világbeli bevándorlás mesterségesen előidézett voltára, melyet sokan a modern világ, a társadalmi “fejlődés” elkerülhetetlen velejárójaként akarnak láttatni, ez a folyamat valójában több évtizedes, tudatos tervezés eredménye, hogy kontinensünk arculata végleg megsemmisüljön. A Pán-Európai Mozgalom megszületése Kevesen tudják, hogy az európai integráció egyik fő megindítója ugyanaz a személy volt, aki lerakta az ideológiai alapjait az európai népek ellen folyó csendes népirtásnak. Egy sötétlelkű emberről van szó, akinek a létezése ismeretlen a tömegek számára, de az elit az Európai Unió megalapítójának tartja. Neve: Richard Coudenhove-Kalergi, akinek az apja egy osztrák diplomata volt: Heinrich Coudenhove-Kalergi, akit rokoni szálak fűztek a Kallergis elnevezésű bizánci császári családhoz, édesanyja a japán származású Mitsu Aoyama volt. Richard Kalergi a háttérből működve, távol a nagyközönség fürkésző tekintetétől, sikeresen győzte meg Európa legfontosabb államfőit az európai integráció tervének végrehajtásáról, mivel személyes ismerőse volt a korabeli európai nemesek és jelentős politikusok mindegyikének és mivel megörökölte a nemesi származású, diplomata édesapjának a politikai kapcsolatait. 1922-ben, Bécsben alapította meg a Pán-Európai Mozgalmat melynek célja egy “Új Világrend” létrehozása volt, melynek vezető államai az Egyesült Államok és a vele szövetséges, föderális államok lennének. E terv szerint a világkormány létrehozásának első lépése az európai integráció megindítása lenne. A kezdeményezés legelső támogatói között voltak olyan cseh politikusok is, mint Tomáš Masaryk és Edvard Beneš, az anyagi alapot a dúsgazdag bankár Max Warburg teremtette meg a 60 000 márka pénzbeli adományával. A Pán-Európai Mozgalmat Ignaz Seipel osztrák kancellár és Ausztria későbbi miniszterelnöke Karl Renner vezette. Később olyan francia politikusok támogatták a mozgalmat, mint Léon Bloum, Aristide Briand, Alcide De Gasperi. Az európai fasizmus felemelkedésével a Kalergi tervet törölték és a Pán-Európai Mozgalmat szétverték, de a második világháború után, hála Kalergi fáradhatatlan és őrült tevékenységének, Winston Churchill és a B'nai B'rith elnevezésű zsidó szervezet támogatásának és olyan neves lapok médiatámogatásának, mint amilyen a New York Times, a tervet végül elfogadja az Egyesült Államok kormánya. Ennek erdeményeképp a CIA végül belekezdett a terv végrehajtásába. A Kalergi terv lényege Könyvében – melynek címe: “Praktischer Idealismus” – Kalergi rámutat, hogy a jövő Európáját nem az Óvilág honos népei birtokolják majd, hanem egy fajta ember alatti ember, mely a különböző rasszok kényszerített keveredésének az eredménye. Kalergi egyértelművé teszi, hogy Európa népeit sárga mongoloid népekkel és harmadik világbeli színes népekkel kell keresztezni, hogy létrejöjjön egy identitás, etnikai hovatartozás nélküli gyökértelen és soknemzetiségű sokaság melyen a jövőbeli hatalmi elit könnyűszerrel tudna uralkodni. Kalergi első lépésben az európai nemzetek önrendelkezési joguktól való megfosztását hirdette, a későbbiekben ezen nemzetek kiirtását tűzte ki célul tömeges bevándorlás és etnikai szeparatista mozgalmak révén. Ahhoz, hogy Európát egy új vezető réteg akadálytalanul uralhassa, Kalergi egy feketékből, ázsiaiakból és fehérekből álló új, homogén faji keveréknépesség létrehozását hirdette. De ki lesz ezen a népességen uralkodó új elitréteg? Kalergi erről is felvilágosít minket: A jövő embere kevertfajú lesz, a mai kor faji csoportjai és társadalmi osztályai lassan, fokozatosan eltűnnek a tér és idő beszűkülése, az előítéletesség megszűnése miatt. Az eurázsiai-negroid faj a jövő, mely küllemében leginkább az ősi egyiptomiakra hasonlít. Ennek a fajnak a létezése fogja a népek és egyének sokféleségét felváltani. Európa a judaizmus elpusztítása helyett – akarata ellenére –, kiművelte és erőssé tette ezt a népet, hogy ezen mesterségesen előidézett fejlődési irány során a jövő társadalmi elitjét képezzék. Egyáltalán nem meglepő, hogy az a nép, mely a gettók börtönéből szabadult, vált Európa új szellemi arisztokráciájává. Európa gondoskodása megteremtett tehát egy új, modern arisztokráciát, azokban az időkben, amikor a hagyományos európai, feudális arisztokráciát végleg szétzúzta a zsidó emancipáció. (a Francia Forradalom mészárlásai nyomán) Bár Richard Kalergi nevét egyetlen tankönyv sem említi meg, az ő elgondolásai képezik az Európai Unió eszmei alapját. A különböző etnikai kisebbségeket előtérbe helyező és védő intézkedések és jogszabályok összessége azzal a céllal született meg, hogy elősegítse az afrikai és ázsiai népesség európaiakkal való keveredését, hogy elpusztítsák identitásunkat, hogy Európa teljes népességét egy fajta keverék, mulatt fajjá homogenizálják. Ezen intézkedéseknek nem humanitárius célja van, hanem az, hogy megvalósítsák az emberiség eddigi legnagyobb népirtását, melyet a kíméletlen multikulturalista rezsim akar elkövetni. Minden második évben kiosztják a Coudenhove-Kalergi Európa díjat azoknak az európaiknak, akik élvonalában álltak ennek a bűnös tervnek a végrehajtásában. A díjat többek közt olyan politikusoknak is megítélték, mint Angela Merkel és Herman van Rompuy. A genocídiumra – azaz népirtásra – való szüntelen uszítás szerves részét képezi az ENSZ felhívásainak, mivel a világszervezet állandó jelleggel bevándorlók millióinak befogadását követeli Európától, hogy enyhítsenek az úgynevezett “demográfiai válságon”. Az ENSZ New York-i kirendeltségének egy 2000 év január havában közzétett jelentése szerint – címe: “Immigration replacement: A solution to declining and aging population” – Európának 2025-ig 159 000 000 bevándorlóra van szüksége. Az ember elgondolkozik azon, honnan jöhetnek ezek a számok, melyek azt hivatottak bizonyítani, hogy nekünk X év múlva Y számú bevándorlóra van “szükségünk”. Könnyű belátni, hogy a “demográfiai válságot” bőkezű családtámogatási rendszerrel, családbarát értékrend közvetítésével és a családromboló devianciák hirdetésének a szankcionálásával könnyedén meg lehetne oldani. Nyilvánvaló, hogy az Európán kívüli génállomány beáramlása tönkreteszi népeink genetikai örökségét, a bevándorlásnak hála egyszer megszűnünk létezni, mint egyedi faji és etnikai csoport. A különböző deszegregációs, multikulturalista és “rasszizmus” ellenes intézkedéseknek az egyedüli célja az, hogy eltorzítsák népünket, hogy olyan ember alatti emberekké váljunk, akiknek nincs nemzeti identitása, saját kultúrája és történelme. Röviden összefoglalva a Kalergi tervben foglaltak alapozzák meg a mindenkori kormányok azon intézkedéseit és jogi szabályozóit, melyek a honos Európai népesség tömeges bevándorlással való megsemmisítését tűzték ki célul. G. Brock Chisholm az Egészségügyi Világszervezet egykori vezetője mesterien elsajátította a Kalergi terv doktrínáját, ez teljesen egyértelmű a hangoztatott álláspontja alapján: “Amit fontos lenne megtenni az, hogy mindenhol korlátozzuk a születések számát és népszerűsítsük a – rasszok közötti – vegyes házasságokat a célból, hogy létrejöjjön egy globális emberfaj, egy olyan világban, melyet egy központi kormány fog teljes egészében irányítani. ” Végkövetkeztetések Ha körbenézünk korunk multikulturális társadalmában, nyilvánvalóvá válik, hogy Kalergi terve a végkifejletéhez közeleg, mivel napjainkban Európa összeolvadása zajlik a harmadik világgal. A faji keveredés pestise évente többezer kevert fajú gyermek megszületését eredményezi, ők “Kalergi gyermekei”. A fősodratú média a félretájékoztatás és a bevándorláspárti álhumanitárius propaganda kettős nyomásával akarja a honos európai embereket szüntelenül a saját örökségük, identitásuk és származásuk megtagadására kényszeríteni. A dolgozók millióit megnyomorító globális kapitalizmus tányérnyalói szakadatlanul arról akarnak minket győzködni, hogy identitásunk megtagadása egy “nemes”, haladó és humanitárius cselekedet, hogy az ún. “rasszizmus” bűn és elítélendő. Mindezt azért teszik, mert mindannyiunkból vak, atomizált fogyasztókat akarnak nevelni, akik nem rontják nekik a “bizniszt”. Napjainkban minden eddiginél fontosabb a rendszer hazugságai ellen küzdeni, hogy felébresszük az európai népek forradalmi küzdőszellemét, hogy kiálljanak nemzeti önrendelkezési és önszerveződési jogukért és felkeljenek a multikultikulturalista elnyomatás ellen! Mindenkinek látnia kell, hogy az európai integráció valójában csendes népirtás az európai gyökerű népek ellen, tehát nincs más választásunk, csak a forradalmi küzdelem létünkért, családjainkért, minden más alternatíva a nemzethalált jelenti!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!