Kis János alapállása tehát nem más, mint Karl Popper hagyományos liberális alapállása – bár Poppert nem idézi – miszerint vannak a nyitott társadalmak barátai és vannak azok ellenségei (Popper: Open society and its enemies, 1945.), amely törésvonalat az EU-n belül a migrációs válság nemcsak hogy megmutat, hanem jelentős mértékben fel is erősít, s ezzel párhuzamosan egyben látszólag átrendezi a közöttük lévő erőviszonyokat a nyitott társadalom ellenségeinek javára.
(...)
Kis János már esszéje címében is leteszi amellett a garast szemantikailag, s később ezt következetesen végig viszi, hogy a mai migrációs válság az »menekültválság«. Vagyis mindenki, aki, ma Európát választja új hazájának, az menekült. Ezen alapvetésével nyilván el kívánja kerülni azt a hosszú és messze szakmai területekre vezető vitát, miszerint ma mindenki, aki gyalog, csónakon, majd buszon, vonaton Európa szívébe, Németországba igyekszik az valóban menekült-e vagy »csak« gazdasági bevándorló, aki a jobb megélhetés érdekében hagyta hátra hazáját. Kis egyben történeti dimenzióba helyezve e megközelítést utal fogalomválasztásának indokaira, amikor azt írj, hogy: »Nem a jelen pillanat gondja, de azért arról se feledkezzünk meg, hogy a következő évtizedek „gazdasági bevándorlói” jobban fognak hasonlítani a mai menekültekre, mint a jobb élet reményében útra kelő migránsokra: olyan államokat hagynak maguk mögött, amelyek képtelenek megvédeni őket a klímaváltozás okozta éhínségtől, vízhiánytól, természeti katasztrófáktól.« Vagyis pont azért tartja egyetemesen helyesnek a menekült kifejezés használatát a mai migráns tömegre, mert, fentebbi kategóriái valamelyikébe a vándorló tömegek akár már most is beletartoznak, így a »gazdasági bevándorló« kontra »menekült« különbségtételt egyszerűen már ma értelmetlennek, s így feleslegesnek tartja az ügy kezelése tekintetében. »A „gazdasági bevándorlók” visszafordítása aligha juttatja lélegzetvételhez Európát, akár most, akár a jövőben.«- írja végkonklúzióként.
A kérdés azonban nagyon is időszerű, hiszen a mostani válságkezelő politika kialakításakor fontos distinkciókat kell tenni a migránsok státusa kapcsán és az emberiességi, humanitárius szempontok mellett a politikai döntéshozóknak további két másik jelentős szempontot is figyelembe kell venniük a válságkezelés és a bevándorlás politika újraszabályozásakor. Mégpedig a gazdasági és – amivel Kis egyáltalán nem foglalkozik érdemben – a kulturális, civilizációs szempontokat a saját európai, és a nemzetállami közösségek érdeke oldaláról. Vagyis az EU, mint »metaállam«(Böröcz-Sarkar, 2005.) és az őt alkotó összes tagállam fennálló szuverenitása – és érdekei – mentén kell, illetve kellene megoldást találnia a migránsválság problematikájára.
Kis János ez utóbbiakra nem tér ki. Helyesen jelzi, hogy nagy kihívások elé fog állni Európa a jövőben, amikor víz- és klímamenekültek jelennek meg majd a határán, de nem mond, mert nem mer mondani arra vonatkozóan semmit, hogy akkor a határtalan humanizmusnak van-e, lehet-e valamilyen európai és nemzeti közösségvédő korlátja az EU-metaállam, és a nemzeti szuverén oldalán? Sugallt álláspontja szerint nincs. Bárki, aki kér, annak adni kell, bárki, aki most és a jövőben be akar vándorolni, az előtt nyitva kell álljon Európa, mindaddig amíg forrásai ezt lehetővé teszik.