Arányok

2015. október 05. 10:57

Ha egy csaló cég ekkora összeget bír fordítani az általa okozott károk fedezésére, akkor a bajban lévők minimális szintű ellátása sem volna elviselhetetlen teher az emberiség számára.

2015. október 05. 10:57
Tanács István
Népszabadság

„A török kormány nemrég úgy nyilatkozott, hogy idén már nyolcmilliárd eurót költöttek az ország területén lévő menekülttáborokban élő, minimum másfél millió ember ellátására. A Volkswagen-csoport azt állítja, hogy megvan a pénzük a csalás miatt keletkező károk fedezetére. Hogy ez mennyi, azt most senki sem tudja. A nagyságrendet jelzi a bejelentés, hogy csak Amerikában akár 15,9 milliárd euróra is büntethetik a cégcsoportot, aminek ha akár csak a fele igaz, már abból is bőven fedezni lehetne másfél millió menekült biztonságos ellátását Törökországban, vagy egy szíriai védett övezetben.

Nem tudni persze, melyik szám mennyire pontos. Az a következtetés azonban levonható a helyzetből, hogy ha egy csaló cég ekkora összeget bír fordítani az általa okozott károk fedezésére, akkor a bajban lévők minimális szintű ellátása sem volna elviselhetetlen teher az emberiség számára. Amúgy a Volkswagen Európa fennen hirdetett globális környezeti felelősségvállalását csalta el a high-tech szoftverével, és erről nagy valószínűséggel tudtak mind a német kormány, mind az Európai Bizottság vezetői, de nem tettek semmit ellene.

Csak ez a pár szám rendkívül súlyos aránytalanságokról, a hozzájuk kötődő események pedig a globális piacgazdaság és a liberális demokrácia hitelvesztéséről is szólnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2015. október 05. 21:07
Pista bácsi elmentek ti a jó büdös picsában! Én voltam már környezetvédelmi mérésen. Beakasztanak a kipufogóba egy szondát aztán az autó fedélzeti számítógépe mutathat akármilyen értéket a szonda azt méri ami kijön a kipufogócsövön. Ez az amerikaiak álproblémája, ezzel akarják elterelni a figyelmet az általuk elbaszott dolgokról. Legközelebb azzal jönnek majd az amerikaiak, hogy minden kipufogóba be van építve egy WTC LEBONTÓ PROGRAM.
tango47
2015. október 05. 19:01
Magyarosíthatnak Tanácsról Önkormányzat Istvánra. Ezek nem tudnak szabadulni az elmúlt rendszertől.
hátakkor
2015. október 05. 17:17
ez nagyon demagóg..
puszika
2015. október 05. 15:43
Mindig mondtam,hogy az MSZP a félcédulások pártja!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!