Maguk miért etetik reneszánsz tányérból a csirkét?

A népzene valójában a historikus populáris zene, amely az ezeréves történetében mindvégig arról szólt, hogy az üzenetét meg kell érteni. A paraszténekeseknél is azt vettem észre, hogy őket csak a szöveg érdekli, és sokszor nem is tudatosul bennük, hogy adott pillanatban milyen dallammal éneklik el őket. Egyszer megkértem egy parasztasszonyt, hogy énekeljen el egy érdekes tetraton [négy hangból álló] dallamot, amely még nem volt lejegyezve a gyűjteményemben. Ő azonban egy másik dallamra kezdte el énekelni ugyanazt a szöveget. »Nem ez volt a nóta« – néztem rá elégedetlenkedve. »Az mindegy« – felelte Rózsi néni. Ez pont ugyanaz az állapot, mint ami a XVI. században, Balassi idejében volt! Az ad notam stílus lényege a szöveg, az emelt szintű beszéd, és pusztán azért éneklik dallammal, hogy hangsúlyosabb legyen. Most meg abból lesz a sláger, amit nem értünk meg? De nem csak arról van szó, hogy milyen nyelven énekelnek, mostanában azt is szoktam hallani zenészektől stúdióbeli keverés közben, hogy »vegyük kicsit hátrébb az éneket.« Hogy ne is lehessen érteni? Majd ez a trend is elmúlik egyszer, gondolom.

Jelenleg milyen teendőket tart a legfontosabbnak?

A népzene nem avul el. A legnagyobb sikeremnek a társaimmal együtt azt érzem, hogy már nem ciki ezt csinálni. Korábban ugyanis kimondottan annak számított. Nem a hagyományőrzés vágya, hanem a kortárs érdeklődés hajtott bennünket. Sokan azt képzelik, hogy a falusi hagyományokat folytattuk, holott egy urbánus művészet, új kortárs műfaj született ezzel, egyfajta polgári kamarazenélés, aminek speciel nem a tengerentúlon, hanem Magyarországon vannak a gyökerei. Kimagasló eredményeink vannak a népzenében, és sikerült az intézményrendszerét is létrehoznunk, mert ez volt szükséges ahhoz, hogy több legyen a zenész. Most azt kellene elérnünk, hogy biztonságban megmaradjanak ezek a keretek, és az embereknek továbbra is legyen lehetősége ezzel foglalkozni, ne csak a házibuli szintjén emlékezzenek meg róla.”