A magyar valóságot csak izomból szétrúgni lehet

„Ez pedig azt jelenti, hogy amennyiben politikai aktusai repolitizálnak, annyira depolitizálnak is. Mert az átélt, a közösséghez tartozást mélyen kifejező pillanatban meg is dermednek. Nincs előzményük és nincs folytatásuk. Elmegyünk a Pride-ra, mind kevesebben, de felvonulunk a soros tüntetésen, megnézzük Az olaszliszkait a Katonában, hogy aztán megosszunk egy cikket a megszomorított közép-afrikaiakról. Persze el is kell menni azokért, akiknek bujkálva kell élniük, mert valamilyenek; el is kell menni oda, ahol társadalmunk legsúlyosabb drámáit dolgozzák fel, s igyekeznek megértetni, nincs abszolút igazság; menni kell a megosztással is, hogy ne csak eszemaszívét olyan aranyos kutyusok gazdiarcra elhelyezett csókjainak gifjei uralják az üzenőfalat. Csak közben fel kell ismerni, mindez csak látszatbaloldal. Hiszen visszafogott hatása van a társadalom meghatározó részét kitevő kizsákmányoltakra, nyomorultakra, elnyomottakra. Miközben igény lenne arra, hogy valaki legyen velük. Ezt szépen megmutatta Sándor Mária története. A bátorság és a fokozhatatlan keseredettségből eredő erő olyanokat késztetett arccal, névvel a kiállásra, akik sokáig féltek szólni. Akik még csak nem is látszottak. (…)

A hátralépés ma életet jelenthet. Mert onnan nézve minden mikro- és makroügy elválna. Világos lenne, hogy lehet valaki szolidáris Snowdennel, de ettől nem kell elköteleződnie a titoktalanított állam mellett. Kiderülne, hogy nincs más elfogadható morális álláspontja menekültügyben, mint a feltétel nélküli segítés, ám a politikai közösség érdekeire, állapotára, hiteire nem szégyen gondolnia. Azaz Az olaszliszkai megtekintése után nem árt meghallgatni Kis Grófótól a Bulibárót. Hogy szembejöjjön a közösség nagyobb részének favoritja. Ez lehetne az első lépés a radikális realizmus felé.

Az a megoldás ugyanis arra, hogy a baloldal idealizmusa és a valóság közötti fojtogató feszültséget elviselje. Hogy belássa a távolságot a nézésétől meg a járásától Fekete Ernő pazar művészi produkciójáig. Mert amikor az egészet látja, csak akkor találkozik a magyar valósággal. Az pedig, ugye, az elviselhetetlen egyenlőtlenségek, a hatalom és a tehetősek csendes szövetségének szigorúan rendezett pokla.

Ezt csak izomból szétrúgni lehet. Ehhez kell a baloldal radikalizmusa. Amely most csak realizmusából következhet. Az pedig azzal kezdődik, hogy leváltja jellemalakítói közül a politikai menőket a Facebooktól a hiperérzékenységen át a látványszolidaritásig. Különben végül a baloldaliság is csak egy haszontalan alkalmazás lesz a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.”