„A The Guardian nemrég megkérdezett rengeteg filmkészítő nőt, találkoztak-e már a munkájuk során szexizmussal. Te találkoztál?
Nem fogok hazudni: ezen a pályán nyilvánvaló, hogy egy nő találkozik szexizmussal, ez abszolút jelen lévő probléma. De visszafelé is működik: egy okos nő, ha akarja, elég könnyen tud befolyásolni egy férfit. Ezt nem szokták szexizmusnak hívni, pedig ez is az. Nagyon megalázó helyzetbe még nem kerültem, bár fiatal színésznőként persze volt, amin elcsodálkoztam, hogy ilyet lehet. Egy idő után megtanultam rögtön kiszimatolni és már előre kivédeni az ilyen helyzeteket.
Hogyan lehet előre kivédeni?
Ha olyan tekintélyt, olyan hírt vívsz ki magadnak, ha nem viselkedsz úgy, mint amit elvárnak tőled. Például olyan helyzetekben, mint amilyenekbe egy magyar rock and roll zenekar folyamatosan kerül, és bódék háta mögött kell átöltözni és sminkelni. Ha ilyenkor kemény vagy, és nem híresül el rólad, hogy hisztis vagy, annak meglesz a hatása. De a színházban azért mást jelent a szexizmus. Elkerülhetetlen, mert a kollégák zsigeri testi közelségben élnek egymással. Persze fiatal színésznőkkel történhet bármi, és az olyan fogalmakat sem véletlenül találták ki, mint a szereposztó dívány. Mégis teljesen más, ha egy irodában dolgozó, terhes anyát mószerol a főnöke, mint a színházban, ahol a test ugyanolyan munkaeszköz, mint a lélek. Egy társulatban a színészek ismerik egymás minden porcikáját, hihetetlen közelségbe kerülünk a munka során. És ki dönti el, hogy egy előadásban tényleg helye van a vetkőzésnek, vagy csak a rendező akarta látni annak a színésznőnek a mellét? Vékony a határ. De ha valaki színésznőnek megy, akkor merjen levetkőzni, mert ez is a feladatai közé tartozik.
Te számos társadalmi ügyben szólaltál meg. Sok színész azt mondja, a művészettel épp elég dolgot el tudnak mondani a világról, nem kell a színpadon túl is szerepet vállalniuk.
A politikára én is nemet mondok, mert akármihez adod őszintén, jó szándékkal a nevedet, az biztosan bemocskolódik, és hiába nem tehetsz róla, magával ránt. A politika olyan, mint a fertő, lehúz a sárba. De én abszolút nem gondolom, hogy »egy színész ne politizáljon«, »egy színésznek ne legyen véleménye«, és az sem érdekel, ha ezzel közönséget vesztek. A színház a máról kell, hogy szóljon: egy művész igenis mondja el a véleményét. Nagyon utálom, hogy a színész csak a szerepét mondhatja el, a gondolatait nem. Én nem ilyen színházban nőttem fel. Egy gondolkodó, szuverén ember épp ettől érdekes, és ha ez valakinek nem tetszik, akkor nincs miről beszélni.”
