„K. I.: Tanár úr említette, hogy gyónási problémái voltak a politikát illetõen. Nem gondolja, hogy nemcsak az egyénnek, de egy nemzetnek is ideje volna már tisztáznia a múltját?
N. I.: A magyar nemzetnek önmagával is el kellene számolnia, és nem számoltunk el önmagunkkal. Például 1941-ben az egész világgal háborúba kerültünk, ami enyhén szólva furcsa: a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Ausztrália, Új-Zéland, Kanada, India. Ez már-már eszelős őrültség volt, de erről nem tehetünk, nem kérdeztek meg minket. De arról tehetünk, hogy a mai napig, mint ártatlan áldozatot szemléljük magunkat, kesergünk az orosz uralom és annak folyományai miatt, holott mi támadtuk meg őket, akkor viszont miért csodálkozunk, hogy védekeztek és visszaütöttek. Amellett folyton gyászünnepségeket tartunk, mert mi elhitetjük magunkkal, hogy mi vagyunk az üldözöttek. Én mondhatom ezt, mert én írtam meg »Rekviem egy hadseregért« címen (1972-ben jelent meg, de korábban írtam), hogy azóta semmi mást nem ünneplünk, gyászolunk, mint a doni hadsereg veszteségét, tragédiáját, elfelejtve bármi mást, ez szánalmas. Vagy: Budapest hősi védelme. Mi az, hogy védelme? Budapestet nyílt várossá kellett volna nyilvánítania Szálasi Ferenc nemzetvezetőnek. Ehelyett hagytuk, hogy tönkrelőjék, és sokan még ma is hencegnek, hogy ők milyen hős védői voltak a fővárosnak. Én hivatásos katona voltam, én tudom, hogy mi a háború. Azon sem gondolkodik el a nemzet, hogy a németek megszállta Európa egyetlen fővárosa Budapest, amely hagyta magát rommá lőni. Párizs elpusztítására Hitler parancsot adott, Choltitz tábornok kivonta a hadseregét Párizsból. Kesseling Rómát nyílt várossá tette, de Athén, Belgrád, Zágráb, Pozsony, Prága, Szófia, Bukarest, Amsterdam, Brüsszel, Oslo sértetlen maradt. Hogy lehet ez? És mi még élvezzük ezt a mártír szerepet, nem nézünk szembe önmagunkkal, sem a hibáinkkal, sem a vétkeinkkel. Ismétlem, a nemzet nem bűnös a háborúban, a megkérdezése nélkül indították meg. Még az országgyűlést sem szavaztatták meg, mert Bárdossy László még napirend előtti bejelentésben azt közölte, hogy hadban állunk. De erről nem beszélünk, hanem boldogan élvezzük, hogy minket senki sem szeret, meg hogy rugdos. De miért rugdosnak? Ki kezdte ezt? Ezt csak azért mondom, hogy a nemzetben belül nincsenek dolgok elrendezve, és ez az eredménye, hogy mindenki csak arra szavaz, például politikai szavazáson, akiről azt hiszi, hogy nem bántja őt.
K. I.: Kvázi a háborús bűnösségünket nem gyóntuk még meg?
N. I.: Nem, mert nem érezzük magunkat bűnösnek, hanem azt érezzük, hogy minket lerohantak a csúnya oroszok, mert lerohantak. Azért volt egy hősi pillanata a magyar történelemnek: 1956, de sajnos csak egy pillanat.
K. I.: Tanár úrnak egyik kedvenc témája Trianon. El lehet azt képzelni, hogy valaha Nagy-Magyarország leszünk?
N. I.: Elképzelhetetlen, mert ennek is mi vagyunk az okai.”
