Új könyved címe: Ostrom (Kalligram, 2015). Miért ezt a címet adtad az új kötetnek?
Így született, ezzel a névvel. A kezdetektől fogva nem is tudtam másképp gondolni rá. A Tükrök állatai kéziratának »kiszolgáltatása« után úrrá lett rajtam valami harctéri idegesség. Meg akartam támadni minden egyes kötést, ami az egyént időbe és térbe helyezi. Lerombolni az »én« bástyáit. Óriási szükséget éreztem erre. Aztán jó másfél évvel később, ahogy a kötet anyaga már kezdett összeállni, azaz a versek nagy része megtörtént, egyszer úgy esett, hogy megpróbáltam felidézni a halálfélelmet, ami gyerekkoromtól kezdve nem hagyott el soha. Azt a semmi máshoz nem hasonlítható, félelemnél sokkal több, életigenlésnél jóval kevesebb érzést, az egyetlent, ami leírhatatlan. Kerestem, és nem találtam. Az Ostrom lerombolta az egyetlen »váramat«, ami állt, mióta csak öntudatomnál vagyok. A mai napig nehezen hiszem el, hogy egy gondolati felvetés (ami ennek a kötetnek az előzetes koncepciója volt, és ami valójában, teljességében soha nem fogalmazódott meg bennem) idáig juttatott. Hogy az áldozatomért cserébe kaptam valamit. (Azóta persze lelkesen újraépítettem azt a várat.)”