Szinódus közben

„Milyen tapasztalatokról számoltak be a világ különböző részeiről érkezett főpásztorok a plenáris és az említett 13 nyelvi csoportra osztott üléseken?

Sajátos tapasztalatot jelent olyan országoknak a helyzete, ahol a katolicizmus, sőt a kereszténység is kisebbség vagy törpe kisebbség egy nem keresztény közegben, ezért gyakoriak például a dispar házasságok, vagyis a valláskülönbség akadálya alóli felmentéssel kötött vagy fölmentés nélkül kötött házasságok, amelyekben azután a legkülönbözőbb helyzetek adódnak. Különösen hogyha muzulmán–keresztény házasságra kerül sor, gyakran kritikus helyzet adódik családok között vagy társadalmi szempontból. De előfordul olyan is, mint amire hallottunk tanúságtételt egy házaspártól, hogy egy katolikus és egy hindu, egymás vallását tiszteletben tartva, összeházasodtak, és húsz évi boldog házasélet után a hindu férj úgy döntött, hogy ő is keresztény lesz. Van egyfajta kisugárzása, egyfajta kegyelmi hatása annak, ha valaki egy valóban jó házasságban éli a hitét és kegyelemforrás lesz a házastárs számára is. (...)

Főrelátorként hogyan látja, milyen problémakörök kerültek előtérbe a szinóduson, melyek a magyar családok szempontjából is meghatározók lehetnek?

Szóba került például a nemzedékek közötti szolidaritás, tapasztalatátadás, hitátadás, a gondolkodásmódnak, kifejezésmódnak az átadása, kapcsolata, illetőleg ennek az esetleges nagy távolsága, amikor már a nemzedékek nem is értik egymást, és ezért nehéz a hit átadása is. Nemcsak azért, mert a vallásos nevelésnek külön energia szükséges, hanem mert a saját hitélménynek és hittapasztalásnak a kommunikálásához az idősebb nemzedékek sokszor nem tudják megtalálni azt a nyelvet, amin a fiatal nemzedék kommunikál. Ez sokszor azért van, mert kevés időt töltenek együtt, mert a gyermek kiskorában elkerül otthonról, délelőtt, délután iskolában van.

Aztán kapcsolódik ez néha a távoli munkavállalással összefüggő problémához is. Vannak tehát olyan régiók, ahonnan a fiatal felnőttek nagy tömegben vándorolnak el dolgozni. Ezeken a helyeken sokszor otthagyják a családot, nagyszülőket, gyerekeket is, vagy az egyik házas fél elmegy, a másik otthon marad, szakítópróbának kitéve a kapcsolatukat. Amennyiben hűségesen visszatér, akkor is ritka a találkozás, ritkán tud a saját gyermekeivel is találkozni. Olyan nagy teher ez, hogy sokszor azt eredményezi, hogy kiszakad a természetes emberi környezetéből, a rokonok és a szomszédság köréből is az, aki így útra kel. Azt hiszem ez a magyar társadalom egy része számára is meggondolandó tapasztalat. Annak az egyik oka, hogy az idős generáció gyakran egyedül marad, hogy sűrűn kell átköltözködni, sűrűn kell munkahelyet változtatni. Ez a kényszeredett munkaerő-mobilitás, amelyet a gazdaság néha értékként tűntet fel, emberi és családi szempontból igen nagy próbatétel. Hiába vannak gyerekeik, olyan messze élnek tőlük, hogy nem tudják tartani a kapcsolatot. Ekkor az egyháznak is és a társadalomnak különös gondot kell fordítani rájuk.”