Az elnök árulása

„Az első szabadon választott kormányfő, Antall József betegségét két ember árulása súlyosbította, s ki tudja, milyen mértékben járult hozzá a miniszterelnök korai halálához. Az egyik Csurka István volt, aki az MDF V. országos, tisztújító gyűlésére lázadást robbantott ki a Magyar Fórum hetilap segítségével. A lázadás célja az Antall-kormány megbuktatása volt. Nem sokon múlott, de szerencsére nem sikerült. Ám a már súlyos beteg Antallt megviselte a tudat, hogy a politikában nincs kinek vetni a hátát.

A másik áruló Göncz Árpád volt, aki a sokat vitatott, bár elkerülhetetlen MDF-SZDSZ paktumnak köszönhette államfői kinevezését. Ha a négyigenes népszavazáson az SZDSZ nem húzza csőbe a társadalmat és nem fogadtatja el az emberekkel, hogy ne közvetlenül válasszanak köztársasági elnököt (aminek akkor Pozsgay Imre volt az egyetlen esélyese), akkor Göncz Árpádra a kutya sem szavazott volna. Így azonban elnök lett a két legnagyobb párt alkujának köszönhetően (Antall – ő tudta, miért – nem akarta koalíciós partnernek bevonni kormányába az SZDSZ-t, ugyanakkor az ország kormányozhatósága érdekében ki kellett venni a kétharmados törvényekből azokat, amelyek a működéshez nélkülözhetetlenek), amit azzal hálált meg, hogy minden válságos pillanatban kivétel nélkül mindig hátba támadta régi barátját, Antall József miniszterelnököt.

Az első árulása a titkosszolgálati eszközökkel kirobbantott taxisblokád idején volt, ami felért egy államellenes puccsal. Göncz Árpád, feladva kötelező semlegességét, kivonult a barikádokhoz és ott kedélyesen elbeszélgetett az utakat elzáró taxisokkal. Később, hogy ne kelljen a köztörvényes bűncselekményekkel vádolható taxisok ellen eljárást folytatni, aláírta az amnesztia rendeletet, amivel aláásta a még csak formálódó polgári demokratikus erkölcsrendszer intézményét, hiszen az emberek láthatták, hogy vannak bűnök, amelyek nem nyerik el büntetésüket. (...)

Göncz Árpád emléke előtt tisztelettel hajtott fejet az elmúlt napokban politikai és világnézeti hovatartozástól függetlenül a teljes magyar közélet. Nem vitás, hogy a tisztes kornak és az emberi elmúlásnak egyaránt kijár a köteles tisztelet, ezt én sem sajnálom Göncz Árpádtól. De ami a szív őszinte tiszteletét illeti, azt továbbra is fenntartom azoknak, akik jól vagy rosszul, de töretlenül és eltántoríthatatlanul szolgáltak egy eszményt, egy szent célt, Magyarország felvirágoztatását.”