Már legalább háromszor megnézted a Vissza a jövőbe-trilógiát, hogy felkészülj a szerdai Nagy Érkezésre? Nem akarod negyedszer is megnézni? Akkor ajánljuk az igencsak suttyó Rick and Morty című rajzfilmsorozatot, ami részben kiparodizálja az időutazós trilógiát. A főszerepben Rick, a visszataszító, alkoholista vénember és a buta és félős Morty, aki azért néha a talpára esik.
Marty McFly szerdán visszaér a jövőbe, és biztosan meg fogja viselni, hogy nincs se légdeszka, se cápás hologram, ahogyan a rajongókat is kissé meg fogja viselni mindez. (habár előbbiből van egy gagyi szupravezetős verzió). A nosztalgia viszont biztosan mindenkivel újranézeti az egész trilógiát, akiknek viszont ez nem lenne elég, azoknak tudom ajánlani a Rick and Morty című rajzfilmsorozatot, amelynek nemrég ért véget a második évada és amely kis mértékben paródiaként is szolgál.
A Rick and Morty tökéletesen illeszkedik a suttyó rajzfilmek sorába, ám néhány ponton magasan felülmúlja korábbi társait, a South Parkot vagy a Family Guyt. A poénok tekintetében hasonlóan ostoba/undorító/alpári, vagyis mindaz, ami miatt a fentieket szeretjük, minden más tekintetben viszont sokkal intelligensebb azoknál. Egyrészről meglepő alapossággal és ötletességgel jár körül olyan science-fiction témákat, mint a közös tudat miatt létrejövő egyéni szabadság elvesztése vagy a téridő-kontinuum meghasadásából létrejövő számtalan párhuzamos dimenzió. Másrészt pedig annak, amit a szereplők tesznek, mindig van következménye a jövőre nézve. Míg a South Park Kennyje minden héten kínhalált szenvedhet, a Rick and Mortyban, ha valaki helyrehozhatatlanul meghal, akkor onnantól halott, nincs apelláta.
Habár azt írtam, hogy a sorozat kis mértékben paródiája a Vissza a jövőbe-trilógiának, ez nagyon kevés helyen látszódik csupán. A két főszereplő a doki és Marty egyértelmű karikatúrája, sőt, antitézise: az őrült tudós Rick nem egy aggodalmaskodó jó arc, hanem egy visszataszító, alkoholista vénember, aki a legkevésbé sem törődik a tettei következményeivel, Morty pedig nem forrófejű, ámde menő, gitáros időkalandor, hanem néha megfontolt, kifejezetten buta és félős figura, aki egyszer-kétszer véletlenül a talpára esik. A páros kalandjai pedig nem csak az időre korlátozódnak. Előszeretettel mászkálnak az űrben, párhuzamos világok tévéműsorát nézik, vagy magukat lekicsinyítve mászkálnak mikroméretű univerzumokban.
A Rick and Morty második évada csaknem olyan jól sikerült, mint az első szezon. Ezúttal kiderült, hogy Rick végzetes szituációkban hajlandó az önfeláldozásra, Morty képes néha szembeszállni vele és észhez téríteni, és még a mellékkarakterek tekintetében is történik előrehaladás. Habár Morty nővére, Summer ugyanolyan naiv, mint korábban; és apjuk, Jerry talán kreténebb, mint volt; anyjuk, Beth pedig még mindig az a határozott, ámde apakomplexusos nő; azonban szép lassan mintha megtanulnák menedzselni a kapcsolataikat. A szülők elnézőbbek Rick nemtörődöm stílusával szemben, amely néha akár apokalipszishoz is vezethet, Morty és Summer összetartóbb testvérek és néha együtt mennek el kalandozni Rickkel, Beth és Jerry pedig mindent megtesznek azért, hogy sikeresen menedzseljék egyelőre boldogtalan házasságukat. Egy-egy történet pedig komolyabbra sikerült, anélkül, hogy kevésbé lenne humoros.
Ennek ellenére az új szezonnak bőven vannak gyengeségei is. Bekövetkezett az, ami a South Park és a Family Guy eseetében csak a 6-7. évadok környékén. Érezhetően voltak olyan részek, amikor a készítők elfáradtak, ráadásul még csak nem is az évad közepén, hanem a vége felé. A nyolcadik rész, amelyben főhőseink az interdimenzionális kábeltévét nézik, csupán ócska másolata lett az első évad azonos témájú epizódjának, a kilencedikben pedig teljesen humortalanul, viszont kimondottan undorítóan és indokolatlanul brutálisan lemásolták A bűn éjszakája című film alapötletét. Szerencsére az írók az évadzáró részre észbe kaptak és kapunk egy kimondottan tragikus és megdöbbentő záróepizódot, amely után kérdéses, hogy visszatérhet-e egyáltalán bármi a régi kerékvágásba, úgyhogy öt percnyi szájtátott, döbbent csend után el is kezdhetjük várni a harmadik évadot.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
A leglelkesebb rajongóknak kellemes élményt okozhat, de ezúttal a technológiai forradalom elmaradt, cserében a történet sem mutat újat. Az Avatar: Tűz és hamu mindezek ellenére is szórakoztató lehetne, ha a három órát is meghaladó játékidő nem fulladna újra és újra unalomba.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A jelölt személyéről szombaton döntött a szombathelyi Fidesz.
Illusztrációt mondjuk nem is keresett a bejegyzéshez.
