„Drága Ferenc Testvér!
Mi lenne, ha legalább az életünk sorsát, a gyermekeink jövőjét, egész életét meghatározó kérdésekben nem nyitnád ki a szádat? Ha már képtelen vagy mást mondani, mint amit a balliberális médiacsürhe elvár tőled, akkor inkább hallgass, kérlek!
Tudod, megszoktam már, hogy következetesen megpróbálod lerombolni a kétezer éves Egyházunk alapvető tanait, szokásait. Bár elfogadni nem tudom, de megszoktam, hogy neked csak a házasságtörők, a melegek, a gyermekgyilkosok a fontosak, a normál egyszerű hívőket te csak arra tartod alkalmasnak, hogy minden nap ostorozd őket valamiért. Persze a legfontosabbá a médiacsürhe lett számodra. Minden megszólalásodban – nagy ájtatos szöveget lenyomva – az ő kegyüket keresed. Úgy veszem észre, hogy imádod magad a címlapokon látni, ahogy egekbe dicsérnek ezek a firkászok. Kétségtelen médiaceleb lett belőled. Várom már, hogy mikor költözöl be valami valóságshowba. Bár attól tartok, hogy valami eszement kitalálja, hogy a Vatikánba legyen egy ilyen show, te pedig örömmel vállalod a főszerepet.
Egyébként nem olyan nagy baj ez, túlélt már ennél sokkal borzasztóbb dolgokat is az Egyházunk. Pár évtized múlva a kutya sem fog emlékezni az elnyűtt cipellődre, meg a szelfikre és az egyéb önreklámozó gátlástalan akcióidra.
De amikor az egész Egyház jövőjét és benne a sokmillió hívőét meghatározó muzulmán áradatról van szó, akkor kérlek, ne nyisd ki a szád! Fogd föl, hogy ez már kőkeményen a bőrünkre megy! Bármennyire is könnyű ezzel most a hazug médiába bekerülni, vedd már észre, hogy a létünk a tét!