Európa és a bevándorlók

„Olyan megoldásra kell jutnunk, mely számol a realitásokkal, és nem veszélyezteti az európai status quót. Ki kell mondanunk, hogy ha folytatódik a krízis, a bevándorlók végtelen sorát Európa nem lesz képes integrálni. Meg kell mondanunk, hogy józan számítások szerint mennyi bevándorló befogadására vagyunk képesek együtt és államonként; mi az a szám, amin túllépve, európai fájdalmunkkal és európai lelkiismeret-furdalásunkkal küszködve, de be kell zárnunk a kapukat, és létre kell hoznunk az Európai Unió hatékony határőrizetét.

Ki kell mondanunk azt is, hogy Európa nem minden állama képes nagy létszámú menekültcsoport, illetve migránsok befogadására. Eltérő történelmű, mentális állapotú, eltérő lélekszámú és gazdasági helyzetű társadalmak eltérően reagálnak a kérdésre. Ha túlterheljük őket, meginoghat a sokszor amúgy sem stabil helyi status quo, a szorongás erősödhet, a társadalom szembefordulhat a menekültekkel, a józanabb politikai erőkkel, és idegengyűlölő szélsőségesek kezébe csúszhat át a hatalom.

A belpolitikai, különösen pártpolitikai érdekből szított idegenellenességet el kell utasítanunk, de a társadalomlélektani sajátosságokat figyelembe kell vennünk. (…)

Gyarló európai vagyok. Aggódom a menekültekért, de aggódom az európai és a magyar status quóért is. Viaskodik bennem a környezetemért viselt felelősség és a menekültekkel való szolidaritás. Remélem, van, de nem tudom, meddig terjed a tűrőképességünk, nagyvonalúságunk, emberségünk. Aki képes megosztani azt, amivel rendelkezik, aki képes segítséget nyújtani, saját gesztusából is erőt merít, az a kevesebbtől is gazdagabbnak, erősebbnek érzi magát. Akik a XX. század veszteseként tekintenek magukra, azok is változtathatnak berögződött reflexeiken, és elégedettségre okot adó emberi nagyságra tehetnek szert a XXI. században.”