Földbe vetett vasmacska – Moskát Anita: Horgonyhely

„A Horgonyhely világa jóval alaposabban kidolgozott univerzum, mint elsőre sejtenénk. Nem csak a fenti karakterekben rejlik az alaposság, noha már ők elegek lennének egy jól megírt regény elcipeléséhez, hanem minden ízében él. A szerző felállítja a regény szabályrendszerét, majd részletekbe menően kidolgozza azt. Vazil kísérletein keresztül szemlélteti, hogy a mennyivel érthetetlenebbül működik a kötés, mint azt elsőre sejtenénk. A szekér nem képes horgonyhelyként funkcionálni, mint a hajó, a köldökzsinór meghagyásától nem folytatódik a vándorlás, a földmágia ellenben képessé tehet rá egy varázslót – még ha nagyon súlyos árat is kell fizetnie érte. Az író ráadásul a következményekkel is számol: a férfiak szolgasorba vetve tengetik mindennapjaikat, egyeseket a bordélyokban tenyészállatként használnak, mások otthon güriznek egész nap a feleségeik kívánságait teljesítve. Kereskedelem alig van, emiatt a technológia sem túlzottan fejlődőképes. A megszült gyerekek pedig teljesen értéktelenek, ha szerencséjük van, beadják őket egy közeli árvaházba.

Az alaposan átgondolt – és a tolkieni angolszász hagyományokkal dacoló – világ és a tőle teljesen elválaszthatatlan, borzongatóan realista, nyomorgós-nélkülözős hangulat elegye, valamint a szélmalomharcot vívó tudós, Vazil karaktere China Miéville regényeire (elsősorban a Perdido pályaudvar, végállomásra) emlékeztet, méghozzá a lehető legpozitívabb értelemben. Mindez némi gender-témával megbolondítva, amely igazán komoly társadalmi kérdéseket feszegető művé teszi a Horgonyhelyet. Férfiként ugyanis kifejezetten rémisztő belegondolni abba, hogy milyen érzés lehet elviselni a megalázottságot, a nemi erőszakot és egy olyan társadalmi hierarchia alávetett rétegének életét, amely rétegzettség pusztán a biológiai különbségekből fakad.”