Tarlós István megtáncoltatta a csodálatos olasz filmcsillagot
„Kicsit várni kellett rá, de csak összejött” – emlékezett vissza a volt városvezető.
Neil Gaiman kétségkívül baromi szerencsés fickó. Minden létező szakmai elismerést birtokol, kitartó, masszív rajongói bázissal büszkélkedhet, abból él , amit szeret, és szó szerint bármit megcsinál, ami csak az eszébe jut.
„A Felkavaró tartalom novelláit is végtelen természetességük, könnyed, légies eleganciájuk miatt lehet igazán szeretni. Gaiman bámulatos virtuozitással lavírozik a műfajok között, a kötet sokszínűsége azonban nem eredményez szétesettséget, gondosan válogatott, jól szerkesztett, kompakt munka. A szerző ötletei továbbra is kitűnőek, fantáziája kimeríthetetlen, legjobb pillanataiban egészen egyedi, senki máséhoz nem hasonlítható hangot használ. A kitalált gyerekkori szerelem életre kel (Ami Cassandrát illeti), Csipkerózsika története új tartalmakkal gazdagodik (Az alvó és az orsó), egy emberszobor horrorisztikus módon esik szerelembe (Nőnemű végződések), az elhunyt apa unalmasnak tűnő holmijai közül Pterodactylusok kerülnek elő (Kalandos történet).
A misztikum folyamatosan jelen van a lapokon, átitatja a leghétköznapibb szituációkat is, Gaiman humora pedig hol visszafogottan bájos, hol már-már harsány (a Narancs című sztori pedig egyszerre sikerül röhejesre és torokszorítóra). A groteszk, sötét meseelemek, nyomasztó történések ellenére szakadatlanul érezzük, hogy a szerző végtelen odaadással és élvezettel mesél, öröme pedig minket is magával ragad, feltétel nélkül követjük az őrült kalandozásban.”