A hazug nemzeti konzultáció, a gyűlöletkeltő óriásplakátok, majd a szögesdrótkerítés, most pedig a hadsereg bevetésének jogszabályi előkészítése egytől egyig a Fidesz rövidtávú politikai céljait szolgálták, és semmi közük nem volt a valódi válságkezeléshez.
Arra viszont alkalmasak voltak ezek az akciók, hogy minden korábbinál rosszabbá váljon Magyarország nemzetközi megítélése. Nincs az a diplomácia, amely ellensúlyozni tudná, hogy a világsajtó most már hetek óta az orbáni állam tehetetlenségével és embertelenségével van tele.
Szégyen, amit az Orbán-kormány menekültügyben művel, és ez a szégyen felmérhetetlen károkat okoz hazánknak. Kelettől nyugatig, hiszen az észak-atlanti szövetségeseink mellett a közel-keleti gazdasági partnereink is értetlenül állnak a kormány szélsőségesen idegenellenes politikája előtt.