„Azért a hajsza közben is igyekszem tartani veled a kapcsolatot. Nem sokat tudunk a régi világról, de a zene az örök. Az kell. Ha megfigyeled, minden tanórámnak furcsa címet adok. Akár fel is ismerheted őket – a régi Magyarország underground slágerei ezek, amiről már csak a bennfentesek tudnak. De te az a fajta ember vagy, aki ezt észreveszi. Ez a te kenőpénzed: a kulturális tőkéd. Emiatt maradhatott még fenn a fajtánk, mert meg tudjuk húzni magunkat, és rendkívüli éleslátással tudjuk a megoldást mindenre. Legalább mi kacsintsunk össze. Csak azért, mert azt hiszed, közgazdász szakra jelentkezték, valójában hosszú távon mégis mindannyian bölcsészek vagyunk. Na, nem hivatásszerűen, abból nem lehet megélni.
Így van ezzel a savószín bőrű Filo is, akit tényleg így hívnak. Őbenne bíztam meg egyedül. Életem legnagyobb hibája volt. Vele húztam le iksz évet az árvaházban, amit a traumatikus élmények miatt inkább a Háznak hívok. Ott szereztem az esküdt ellenségemet. Akkor, amikor Filó eltűnt. Jobb is így. Amíg Sántadög, az a savószín szemű, pederaszta, szadista állat, aki megkeserítette az életemet, fel nem tűnt újból. Olyan ő nekem, mint a molylepkének a gyertya lángja. Ellenállhatatlanul vonz. Amikor meghallom a nevét, megbabonáz, akár a szarvast a reflektorfény. Miatta leszek tökösebb, mint Áron a VAN-ból. Bocs, ez már a »Kulturális utalás haladóknak« kurzus anyaga, ti ezt már úgysem ismeritek. Én a mának élek, de a múltnak írok. A beugróban majd a hosszú bőrkabátos, napszemüveges alakot kell felismerni, ennyit segítek.