Magyarország, te tranzitzóna!

„1. Megszűntették a magyar menedékjogot, szankcionálják a kérelmezőket.

Magyarország 26 év éve csatlakozott a genfi egyezményhez, az ENSZ menekültügyi chartájához. Ez az a nagyjelentőségű nemzetközi norma segített 1956–1957 fordulóján 200 ezer magyarnak, majd 1989-ig újabb 200 ezernek, hogy védelmet találjon. És a kezdetektől ez a joganyag képezte az alapját a formálódó hazai menekültügyi eljárásnak és intézményrendszernek. Az Alaptörvény ma is kimondja: »Magyarország – ha sem származási országuk, sem más ország nem nyújt védelmet – kérelemre menedékjogot biztosít azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiket hazájukban vagy a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek, vagy az üldöztetéstől való félelmük megalapozott.«

A menedékjogi eljárás most kedden és az augusztus 1-jén életbelépett szabályai megakadályozzák, hogy bárki, aki Szerbián át érkezik a határhoz (ilyen a menekülők 99 százaléka), védelmet kapjon. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) 15 napon belül (Röszkénél láthatjuk, órákon belül) dönt a kérelem befogadhatatlanságáról, egyúttal kiutasítja a menedékkérőt. Miközben egyrészről az a jogi fikció, hogy még nincs bent a menedékkérő az országban, így ő azt kérelmezi, hogy bejuthasson, a határozat másik fele már adottnak veszi a magyarországi tartózkodást, és egyúttal dönt a kiutasításról is. Az új eljárási változatoknak (az elfogadhatósági, a gyorsított és a határon lefolytatott eljárásnak) is csak egyetlenegy vége lehet: a kérelmező nem kap menedékjogot, és kiutasítják Szerbiába, mondván, ott kérhetett volna védelmet, de nem tette meg. (Írásunk későbbi részében majd látni lehet, hogy ez ravasz, de alaptalan megközelítés.)

A menedékjogi törvényben színleg ugyan benne maradt a rendes eljárás lehetősége, a Röszkéről Vámosszabadiba szállított családokra is fog vonatkozni, csakhogy az elfogadhatatlanság vizsgálatának mindenképpen meg kell előznie a kérelem érdemi elbírálását. Vagyis a csodával határos módon az ország területére legálisan és elismerten bejutott menekülő sem kap majd védelmet, mert Szerbián át érkezett, tehát az ő kérelmét is elfogadhatatlannak minősítik.

Aki pedig nem a »felkínált« utat választja, hanem – súlyos börtönbüntetést is kockáztatva – a határzáron keresztül jut az országba, szintén nem úszhatja meg a kiutasítást, a szegedi bíróság eddigi ítéleteiben nem tulajdonított annak jelentőséget, hogy potenciális menedékkérőket ültetnek a vádlottak padjára.

Van tehát egy emberi jog, amelyet az alkotmány ugyan patetikusan deklarál, de amelyet az alsóbb szintű, az embertelen eljárásra felhatalmazást nyújtó hazai jogszabályok és a hatósági gyakorlat ízzé-porrá zúz. Garanciák nélkül – ahogy láttuk ezt az ún. »sztálini típusú alkotmányoknál« – semmilyen emberi jogi deklaráció nem ér fabatkát sem.”