„Létezik napjainknak, a posztmodern utáni kornak egy sajátos nyelvezete – talán inkább ideológiája –, mely megbénítja az igazmondást, letöri az őszinteséget, »elrelativizálja« a valóságot és a felelősséget: a »politikai korrektség«. A politikai korrektség – mely kifejezés a legendák szerint Mao Ce-Tung Vörös könyvecskéjéből eredeztethető – és a hozzá tapadó szektás hitrendszer abból az alapvetően téves felfogásból indul ki, hogy az emberek minden téren és mindenek felett egyenlőek – ha pedig mégsem, akkor az egyenlőséget erőltetve, parancsszóra szükséges megvalósítani.
Pedig az emberek igazából nem egyenlőek – kizárólag a törvény és Isten előtt azok. Az ember ugyanis természetéből, az ősbűnből fakadóan hibás, gyarló alkat. Vannak jobbak és rosszabbak, tehetségesebbek és tehetségtelenebbek: különbözőek vagyunk, különböző képességekkel, adottságokkal, sajátosságokkal, jó és rossz tulajdonságokkal. És az, hogy az egyes kultúrák, civilizációk és az azokat alkotó emberek különbözőek – például »férfiúvá és asszonnyá teremté őket« (1. Móz. 1,27) –, tehát nem egyformák, az így van jól. Mert így természetes. Így sokszínű a világ.